Pásztora Zsófia (szerk.): A pásztorok világa. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Látványraktárában őrzött pásztorfaragások katalógusa - Mesélő tárgyak 1. (Kaposvár, 2018)
Balták, fokosok, juhászkampók, botok
Malonyay Dezső A magyar nép művészete című, öt kötetes munkájában a harmadik kötet végén külön fejezetet szentel Bagói Andrásnak. Ahogy írja: „Bagói András, a kivadári magyar juhászgazda páholt végig cifra botjával, hogy mit kuncsorog a magyar író külföldön!..."* Érzékletesen megfogalmazott, szórakoztató történetében beszámol róla, hogy épp a franciaországi Finistére városában üldögélt egy borongós napon az óceánparton Somssich gróffal, és egy nemzetközi festőcsapattal. Alexandre Harrison3 4 pedig a grófnak festett egy tengerparti látképet egy BagolAndrás által készített botért. Leírása alapján nagyon hasonló lehetett a múzeumban őrzött RRM 67.18.1 számúhoz: „Készült Somogy megyében, a nagyatádi járásban, Kivadáron, és cselekedte Bagói András maga, miként ez meg is vagyon írva a kiteremtettézett somfaágra. Csillagos ólombuzogány a feje s végig hímes az egész, beöntve színes viasszal; csipkézett karikák díszlenek a buzogány alatt s lejebb, szép sorjában, históriás képek és írások következnek. Legelsőbben két lovas magyarok s alattuk a megmagyarázás: «A Magyarok Bejövése 893». Következik, ágaskodó csikón, egy sisakos magyar s mellette egy kürtös vitéz: «Árpád fejedelem, Lehel vezér». És itt, mielőtt tovább haladna a nemzeti história illusztrálásában, a művész helyénvalónak találó fölróni, csupa öreg bötükkel, magát a bot történetét is «BAGOL ANDRÁS MUNKÁJA ÉLJEN A BOT GAZDÁJA». Ezután következik a négytornyú vár, meg ismét egy lovas ember s az írás: «Aszigetvár Ostroma 1566 A HŐS ZRÍNYI». A szigetvári hőst követi egy lobogós ingujjú csikós, akit nem lehet összetéveszteni mással, mert ott az írás ő róla is: ISTEN ostora RÓZSA sándor». Külön keretbefoglalva, megint a bot történetét magyarázza a művész: «Készült kivadáron, Somogy Megyében, NAGYATÁDI járásban». És most következik a jelenkor: két huszár, de csak gyalogosan, Kossuth Lajos az egyik, Petőfi Sándor a másik, s köztük egy magyar menyecske, alattuk, koszorúval körülfonva, az írás: «TALPRA MAGYAR hí a HAZAPETŐFI szavai Éljen a Szép MAGYAR HAZA 1848 kutya német tönkretette KOSSUTH PETŐFI éljen KIVADÁR»" Malonyay azonban nem elégszik meg a bot leírásával, hanem megfigyeli a kontrasztot a képzőművész Hamison és a pásztorfaragó Bagói András között. „Mialatt ezt magyaráztam nekik, Harrison dolgozott. Mozgott folyton, rángatta a vállát, mintha valami nagyon nehéz batyut akart volna lerázni a hátáról, egyszer egyszer tikkadtan lihegett, - lázasan csapkodta a vászonhoz az ecsetet: szinte erőszakosan tépte, szaggatta magából azt, amit föstött. Eközben kipirult, egészen beleizzadt munkájába, mintha nem is ecsettel dolgoznék, de kazán alá lapátolná a szenet. Elgondolkoztam: ez az ünnepelt, világhírű művész, hogy kínlódik!... Milyen jóízűen szopogatta pipáját Bagói András, miközben a botot faragta!..." Irigykedve és őszinte csodálattal szemlélték ennek az egyszerű juhásznak a munkáját az előkelő művésztársaság tagjai, akik „a saját lelki nyomorúságaikkal kenik teli vásznaikat" - legalábbis Hamison így vélte. Somssich gróf megosztotta velük, hogy egy látogatása alkalmával az akkor erdőőrként dolgozó Bagói kunyhójában aludt. Az öreg sokat látott ember volt, fiát orvvadászok lőtték le. Ottjártakor észrevett egy kis keresztet a kunyhó zsuppfedelébe szúrva; fenyegetésként küldték a rapsicok Bagóinak. A gróf aggodalmára csak ennyit felelt: „Egy életem, egy halálom. Legalább betegség nem ér." A történetet hallgatván, az öreg pásztor munkáját nézegetve Malonyay szerint meg is fogadta a társaság, hogy meglátogatják egyszer Bagóit az erdő mélyén „művészetet s életbölcsességet tanulni". 3 Malonyay 1911:295-298 4 Thomas Alexander Harrison (1853-1930), amerikai tájkép- és tengerfestő. Élete nagy részét Franciaországban töltötte.
