Pásztora Zsófia (szerk.): A pásztorok világa. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Látványraktárában őrzött pásztorfaragások katalógusa - Mesélő tárgyak 1. (Kaposvár, 2018)

A tisztálkodás - borotvatartók

„A nyáj pásztorok nyalka, cifra, hetyke legények voltak, a szilaj pásztorok ellenben sokkal egyszerűbben jártak. (...) Mosni, fürödni nem szoktak, de nem is volt rá szükség. Bőrük olyan fehér volt a zsíros fehérneműtől, mint a patyolat. "s

Ők viselték legtovább az archaikusnak számító hosszú, befont hajat is. A 20.

század első évtizedeiben már csak elvétve lehetett ilyet látni, csak a csimbókos öregek hordták.5 6 A fül két oldalán három ágból font hajat vagy lógni hagyták, vagy feltekerték, esetleg a tarkón fésűvel rögzítették. Feltételezhető, hogy az 1848-ban katonáskodók kezdték bizonyos falvakban elterjeszteni a rövidebb hajviseletet. Hátrafésült hajat a férfikor elérése után kezdtek hordani, reggelente vizes kézzel átsimították, illetve zsiradékkal kenték be, hogy formáját megtartsa.7

Már a 16. században megjelent katonakönyvek is felhívják a figyelmet arra, hogy a hosszú haj és szakáll nemcsak „fogódzót" kínál az ellenségnek a közelharcban, hanem tűzveszélyes is. A 18. században szakálltörvénnyel kényszerítették a közrendűeket arcszőrzetük leborotválására. Felekezeti különbségek is mutatkoztak az arc meztelenségének megítélésében: míg a luteránusok között a borotvált arc volt népszerű, addig a kálvinisták nőiesnek tartották a szakáll nélküli férfit. A 20. század elejéig a korszakán főként a nemesi és értelmiségi réteg divatja volt. 1848 után azonban a Kossuth-szakáll viselése hazafias érzelmeket is kifejezhetett.8

Borotválkozni serdülőkorban kezdtek a legények, általában hetente egyszer, vasárnap reggel. Férfiembernek a borotva nagyon személyes tárgya, ahogy Juhász Katalin idéz egy abai szólást: „Borotvát, mosogatórongyot, az asszonyt nem szokták kölcsönadni."9 A borotvakéseket tokban őrizték, távol tartva a család gyermekeitől. Ha más egyéb nem akadt, pamacsnak tehénfarokból készült ecsetet használtak, a borotvát pedig a kilincsre akasztott nadrágszíjon vagy fenőszíjon élezték. A zsilettpenge csak az 1930-as évektől kezdett terjedni. Az arcon ejtett apró vágásokat timsóval kenték be, vagy ecetes vízzel öblítették le.

Borbélyhoz járni presztízs volt, a legtehetősebbekhez azonban maga a borbély ment házhoz. A polgárosultabb paraszti rétegek körében a huszadik század harmincas éveitől fogva egyre elterjedtebbé vált a hetenként kétszeri borotválkozás, melyben nagy szerepe lehetett a katonáskodás során elsajátított tisztálkodási követelményeknek.

Lábodiférfi hosszú hajjal és bajusszal. 1920-as évek.

Gönyei Ebner Sándor felvétele.

RRM NF 2409-433

5 Györffy 1928:21-23, idézi Juhász 2006:38

6 Flórián Mária 1997. Haj- és fejviseletek. In. Paládi-Kovács Attila (főszerk.). Magyar néprajz IV., Akadémiai Kiadó, Bp., 710-711.0.

7 Juhász 2006:106-107

8 Flórián 1997711-712

9 Juhász 2006:105