Pásztora Zsófia (szerk.): A pásztorok világa. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Látványraktárában őrzött pásztorfaragások katalógusa - Mesélő tárgyak 1. (Kaposvár, 2018)
"Vadat, halat, s mi jó falat…": az étkezés - sótartók
„VADAT, HALAT, 5 Ml JÓ FALAT..." AZ ÉTKEZÉS Bizonyára sokan ismerik a népmesét, amelyben egy király három leányát kérdi, melyikük szereti őt legjobban. Mikor a legkisebb azt válaszolja, hogy „úgy szeretlek édesapám, mint az embereka sót", a király mérgében elüldözi a háztól. A leány azonban szerencsésen férjhez megy és lakodalmára meghívja apját is, a szakácsnak azonban megparancsolja, hogy a tányérjába kerülő fogásokat ne sózzák meg. Csak szomszédja ételébe belekóstolva érti meg a király, hogy legkisebb leánya szerette a legjobban, hiszen só nélkül a legjobb étel is élvezhetetlen. A só nem hiányozhatott egyetlen háztartásból és egyetlen pásztortarisznyából sem. A forró vízben átmelegített szaru jól formálható. A pásztorok praktikusan gondolkoztak, a sótartókat laposra formálták, hogy a tarisznyába könnyen pakolható legyen. Tetejük és aljuk fából készült, oldalukat karcolással, spanyolozással díszítették. Ha a só kéznél volt, a pásztor nem éhezett, megtalálta a természetben azt is, mit ízesítsen vele. Kanászröhögőnek hívták a tarisznyát, ami elnyelte a gyűjtögetett élelmet. Nevét azért kapta, mert nem volt túl impozáns darab, erdőre-mezőre készült. A szépen cifrázott, sallangos tarisznyákat ünnepnapokon viselték. A röhögő akkora volt, hogy egy választási malac is belefért.1 Aljára pakolták a félbevágott kenyeret, erre tették az útközben gyűjtögetett tojást, madarat, apróvadat. A pásztorok, akik egymást csak sógornak vagy komámnak szólították, ha mezőre indultak, mindig tettek kenyeret a tarisznyájukba. Nem csak a maguk hasznára, hanem azért is, hogy ha találkoznak, a tiszteletadás jeleként megkínálhassák egymást.2 Vágtak a nyájból is, főleg ha többen öszszejöttek. Szalonnát, sonkát, zsírt is kapott a pásztor. Az otthonról hozott paprikával, hagymával bármikor jó pörköltalapot lehetett készíteni. A nagypénteken kezdett herélés után összegyűlt disznótó'/rbó'/ is paprikás pörköltött főzött a kanász felesége; forró vízbe dobta, bőrét lehúzta, belsejét felaprítva paprikás-hagymás zsiradékon megsütötte. A vadállatokat ma már orvvadászatnak tűnő módszerekkel ejtették el. Vaddisznót veremcsapdával, szarvast, őzet kifeszített fojtóhurokkal fogtak, vagy kihegyezett nyársat állítottak, hogy a szaladó vad belefusson. A sebesült állatokat baltával leütötték, húsukat sózással és füstöléssel tartósították, majd odvas fákban tárolták. Kedvelt eleség volt a nyúlhús is, az ügyesebbek furkósbottal vagy baltával dobva ejtették el. Nyílpuskával fácánt és szarvast lőttek. 1 Takáts 1986:61 2 Takáts u.ott Sonka a fa odvábán. Részlet az RRM 51.1.1 leltári számú kürtről.
