Pásztora Zsófia (szerk.): A pásztorok világa. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Látványraktárában őrzött pásztorfaragások katalógusa - Mesélő tárgyak 1. (Kaposvár, 2018)
A dohányzás eszközei
DOHÁNYZACSKÓK A pipázáshoz való apróra vágott dohányt dohányzacskóban hordták magukkal a pásztorok. Ezek a kerek alaprajzú, sallangokkal díszített darabok értékes holminak számítottak. Leggyakrabban kostökből készítették, méghozzá úgy vágták ki a hozzá való bőrt, hogy az állat két hátsó lábának bőre kiadja a két sallangnak valót, a harmadikat pedig a hasalja részből metszették hozzá. Kevésbé értékesnek számított a macskabőrből készült dohányzacskó, ilyenkor az állat farkából és két hátsó lábából alakították ki a lógó részeket.7 A díszes dohányzacskók szinte a viselet darabjai voltak: aki „kitűzött"dohányzacskóval járt, arról tudni lehetett, hogy nem akárki. Nagypipájú, kevés dohányéi ember az volt, akinek hangja, viselkedése „nagyobb" volt, mint belső értékei. SZIVAROZÁS, CIGARETTÁZÁS ÉS KELLÉKEI A szivar nem más, mint dohánylevélbe csavart aprított dohány. A cigaretta esetében papírhüvelybe töltik a füstölnivalót. A dohányzásnak ezek az „újabb" módjai a 18. század végétől kezdtek elterjedni és az 1840-es évektől Budapestről kiáramló divat hamarosan kiszorította a pipázást. Míg a pipa élvezet lassú és gyakran zártkörű volt, addig a szivarozás és cigarettázás gyorsabb és nyilvánosabb lehetőségeket kínált. A szivarhoz azonban másfajta dohányra volt szükség és valóban jó szivarokat csak keveseknek sikerült előállítaniuk. Állítólag a somogyszili szivargyár, mely Hunyady gróf tulajdonában volt, elég „tűrhető" árut készített. Az 1850-es évektől a szivarkészítést államilag monopolizálták és ez gátat vetett az egyéni próbálkozásoknak. Még a szivarnál is gyorsabban elszívható a cigaretta, amely a gépipar modernizálódásával párhuzamosan tudott terjedni, hiszen a papírhüvelyek előállításának és töltésének gépesítése biztosította a tömegtermelést. Elterjedését-ahogy Takács Lajos írja - az 1856-os krími háborúra vezetik vissza, ahol kontinensünk számos nemzete részt vett és a hadakozás mellett a cigarettázást is eltanulták egymástól. A cigarettázás hódításának feltétele a gyufa tömeges termelése volt és szinte „bárhol" és „bármikor" élvezhető gyors dohányzási lehetőséget kínált. A különböző gyári, töltött cigaretták mellett napjainkig fennmaradt a kézzel, papírba sodort változat fogyasztása is. A gyufatartók és pipaszárak mellett a pásztorok gyakorta készítettek asztali cigarettakínálókat, szipkákat is, hiszen ezek kedvelt ajándéktárgyak voltak a férfiak körében. A szipkák különösen olcsó, ám népszerű ajándéktárgyak, később szuvenírek voltak. A főállásúvá vált faragók naponta akár több tucatot is elkészítettek belőle. A cigarettával való kínálás a barátság jele, még néprajzi gyűjtőink is gyakorta éltek ezzel a gesztussal, hogy adatközlőik bizalmát elnyerjék. „Tavaly télen egész nap dolgoztam, és 3,50 forintot is megkerestem egy nap. Ilyenkor 4-5 szipkát megcsinál az ember, este kiformálja, reggel meg délelőtt kimintázza."8 7 Malonyay 1911:233 8 Varga György buzsáki fafaragótól gyűjtötte Hoffmann Tamás 1950-ben. (RRM NA-265)
