Pásztora Zsófia (szerk.): A pásztorok világa. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Látványraktárában őrzött pásztorfaragások katalógusa - Mesélő tárgyak 1. (Kaposvár, 2018)

A dohányzás eszközei

PIPÁK ÉS PIPASZÁRAK

Együtt pipázni valakivel - akárcsak a többi élvezeti szer esetében - baráti gesztusnak számított. Léteznek olyan pipák, melyeket több nyílással készítettek, ezekbe külön szárat illesztettek és így a dohányzó társaságban mindenki ugyanannak a dohánynak és pipának a füstjét szívhatta a maga pipaszárán. Egy szép pipa és egy jó dohány élvezete olyan saját rítusa volt a férfiak világának, amiből az asszonyi nem kizáratott.

Dohánypajta Potonyi Sándor telkén, Darányban. Sási János felvétele, 1979. (RRM NF-28.427)

A paraszti társadalomban a fiúk férfivá érésének meghatározója a munkabírás volt. Amikor ebben egyenlővé váltak a felnőtt férfiakkal, akkortól az élvezeti szerek világába is beavatást nyertek. Lett helyük a kocsmában, pipázhattak és udvarolhattak immár nyilvánosan is. A paraszti fényképeken gyakori, hogy a legények kezükben cigarettát tartanak - még ha nem dohányoztak, akkor is -, vagy úgy tartják kézfejüket, hogy utólag a cigarettát, mint a felnőttség szimbólumát, beleretusálhassa a fényképész.

S hogy mennyire összefügg egymással a társadalmi rend és az élvezeti szerek,

azt bizonyítja az is, hogy a pipa is jelezte használója rangját. Másképp és másból pipáztak az urak, másképp a parasztok és a pásztorok, sőt alakultak dohányzó társaságok, melyek tagjaiknak szinte céhszerű szabályzattal írták elő a dohány élvezetének megfelelő módját.2 Valószínű, hogy ilyenek csak külföldön léteztek és hazánkban a ponyvairodalom közvetítésével szereztünk tudomást róluk.3 4 Minél hosszabb a pipa szára, annál körülményesebb használata, ahogy Malonyay írja: „Rövid szárú pipa csak dolgos embernek kell, aki mindegyre tesz, vesz, hajuldoz"1' Tajtékpipája sem volt akárkinek, csak a módosabb gazdáknak és a parasztoktól magukat különbnek tartó pásztoroknak. Az értékesebb darabokat azonban ők is csak ünnepnap használták, legeltetéséhez egyszerű cseréppipát vittek magukkal.

2 Takács 1964:426

3 Takács Lajos 1954. A rendes pipázás privilégiumai. Ethnographia, 65. évf., 210-222. (214.0.)

4 Malonyay 1911:118