Pásztora Zsófia (szerk.): A pásztorok világa. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Látványraktárában őrzött pásztorfaragások katalógusa - Mesélő tárgyak 1. (Kaposvár, 2018)
A dohányzás eszközei
Munkaigényes növények termesztésének mindig is a békésebb évtizedek kedveztek. A jobbágyi gazdálkodás rendje a 18. század végén kezdett rendeződni a török háborúk, a Rákóczi-szabadságharc és a rác-járás után.1 Az ország északi része kevésbé néptelenedett el, mint a déli területek és ezt az időszakot nagy arányú belső vándorlás jellemezte, melynek következtében a falvak lakosságán belül is erős volt a fluktuáció. A kezdeti időszakban a munkaerőhiányban szenvedő földesurak kedvezőbb feltételekkel igyekeztek a jobbágyokat letelepedésre csábítani. A szántóföldeken addig volt érdemes dohányt termelniük, amíg a kivetett adók enyhébbek voltak és viszonylagos szabadsággal bírtak a földek használatát illetően is. Bizonyos telepesek azért költöztek újabb és újabb helyekre, hogy kihasználhassák az adómentességet. Ugyanakkor az újonnan települt falvak környékén frissen feltört irtásföldekre is szükség volt. Ezekbe a kezdetekkor célszerű volt kapás növényeket ültetni, hogy idővel gazmentes, gabonatermelésre alkalmas szántóvá válhassanak.2 Ahol a földesurak hosszabb távon biztosították a dohányföldek adómentességét, illetve a jobbágyok egyéb terhei nem növekedtek meg annyira, hogy munkaerejüket túlságosan lekössék, meg tudott maradni a dohány nagyobb mértékű termesztése. A kevésbé szerencsés helyzetben lévő területeken a jobbágyok felhagytak vele, viszont újabb csoportok kapcsolódtak be. A dézsmára és robotra nem kötelezhető kurtanemesek, a kevés földterülettel rendelkező, de szabad hajdúk és a bérlőként dolgozó taxalisták érdekeltek voltak a nagy munkaigényű, szakértelmet is igénylő kapásnövény termesztésében. A kurtanemeseknek kedvezett az a tény is, hogy könnyebben értékesíthették a dohányt, mert nem ütköztek olyan földesúri privilégiumokba és vámokba, mint a jobbágyok. A 18. század második felében az allodiáció, vagyis a közös használatú földek földesúri kisajátítása miatt megnőtt a föld nélküli zsellérek száma. Éppen a föld nélküliségük biztosította számukra a dohánytermesztéshez szükséges munkaerőt a saját földjük után robottal és dézsmával adózó jobbágyokkal szemben.3 A termény meghatározott részének kötelező beszolgáltatása és az ingyenmunka nem csak a dohánytermesztésnek állta útját, hanem elejét vette a mezőgazdaság fejlődésének, intenzívebbé válásának is. A dohány kerti termesztésének egyik oka az volt, hogy a kertek egy ideig adómentes földek voltak, valamint nem vonatkozott rájuk a nyomáskényszer,4 Másrészt ezek közel voltak a háztartásokhoz és így lehetősége volt a családtagoknak egymást váltva, a napközbeni munkák mellett bekapcsolódni a növény gondozásába.5 A szántók minőségénak javítása szorgalmazta azt is, hogy az ugart olyan növényekkel ültessék be, melyek termesztése megfelelőképpen előkészíti a földet a szemtermelő növénytermesztésnek. Azokon a területeken, ahol az ugarföld nem volt dézsmával terhelt, valamint volt elegendő egyéb terület a takarmánytermesztéshez, az ugarban helyet kaphatott a dohány is. A földbérletek szabadabb gazdálkodást tettek lehetővé. Az úrbérrendezés következtében nem csak a föld nélkül maradt szabad munkaerő keresett megélhetést, hanem egyes uradalmak sem tudtak mit kezdeni a hirtelen birtokukba jutott földekkel. 1 Takács Lajos 1959. A dohánytermesztés kibontakozása a jobbágykor végén a nyomásos gazdálkodású területeken. Ethnographiajo. évf. 207-251. 209.0. 2 Takács 1959:210 3 Takács 1959:226 4 Tehát nem határozták meg kötelező jelleggel, hogy mikor mit kell bele vetni. 5 Takács 1959:230
