Horváth János: Kunffy Lajos - A somogytúri Kunffy Emlékmúzeum katalógusa (Kaposvár, 2005)
/*^~7^*V> kiemelkedő darabja, 1898 nyarán készült Franciaországban a bretagne-i tengerparti Beg Meil faluban. Malonyay Dezső, a Budapesti Hírlap párizsi tudósítója irányította oda Kunffyt. Ismét őt idézzük: „Először éltem a nagy, nyílt tenger mellett és rendkívül inspirált folyton változó hangulataival. Kezdetnek egy breton lánykát festettem, amely kép egy Nemzeti Szalonbeli kiállításomból elveszett. Jelentősebb munkám egy breton házaspár életnagyságú megfestése volt, a lenyugvó nap fényében, a tenger előtt térdelve, imára kulcsolt kezekkel, várva a hazatérő halásztársaikat. ...Sok tanulmányt festettem hozzá mielőtt a nagy képhez hozzáfogtam. Aztán kisebb hangulatokat festettem a tengerről, melyeket a Nemzeti Szalonban állítottam ki. Ezekről Rózsa Miidós azt írta a Pesti Hírlapban: A művész olyan hangulatokat lesett el a tengerről, melyeket még nem festett el előle senki. Bretagne-ban nemcsak a tenger hatalmassága gyakorolt rám nagy benyomást, hanem a nép is. A férfiak széles karimájú, bársony szalaggal díszített kalapjukkal, amely hátul hosszan lelógott és fekete ruhájukkal, amelyeken szintén bársonydíszítések voltak és a nők, földig érő, ugyancsak fekete, barna vagy sötétkék szoknyájukkal, fehér főkötőjükkel, amely helységenként változott, szinte apáca benyomást keltve, tették a festői hatást. Egy tárcámban, melyet a Pesti Naplónak küldtem onnan, a tenger papjainak és papnőinek neveztem őket. Eletük a tenger körül forgott, ennek a nagyhatalomnak a szolgálatában. Sokan áldozatul estek évente a nagy viharoknak. Feltűnően sok özvegyasszony volt, akiknek férje a tengerrel való küzdelem áldozata lett... A nép vallásosságát bizonyára nagyon fokozta a tengerrel folytatott küzdelme... Késő őszig lekötöttek munkáim és mikor a nagy viharokat jelezték, elutaztam a Bretagne legszélsőbb pontjáig, Penmarch-ig, hogy ott az igazi nagy viharokról benyomást nyerjek. A szél olyan erős volt ott időnként, hogy nem lehetett állva maradni, hasra kellett feküdni." Kunffy „A bretagne-i tengerparton" című képének születési körülményeiről Z. Soós István festőművésznek is mesélt. - „Tudod Pistám, - ez a festmény még Hollandiában készült, ott hármasban kimentünk a sima tengerpartra beszélgetve, sétálva. Ott jutott ez a festményem az eszembe, - hogy mint nászajándékot festem meg. A Mendlik-pár nem sejtette, miért is akarom őket a tengerparton ábrázolni. Néhányszor ott megfigyeltem őket, s mint vallásos házaspárt, imára készen terveztem meg." - Tehát nem a halászok közül kért meg egy házaspárt, hanem egyik festőkollégáját, Mendlik Oszkárt (1871-1963) és kedvesét, a holland Júlia Myness szobrászművészt térdeitette le a tengerparti homokra bretagne-i népviseletben. Több kisebb nagyobb festményvázlat, fejtanulmány maradt fenn a kép előmunkálatairól. Mendlik speciális tenger-festő volt. A művész-pár három évvel későbbi esküvőjén Kunffy volt a násznagy Hollandiában telepedtek le. A modelli segédletükkel festett mesteri mű nem tartozott Kunffy kedvencei közé. Nem szerepeltette 1913-ban Párizsban, a Galeries Georges Petit -ben, sem 1924-ben Budapesten a Nemzeti Szalonban, ezeken a fontos és nagyszabású, gyűjteményes kiállításain. Nincs is több hasonlóan nagyszabású, dekoratív felfogású, merészen sötét és világos foltszerűségre alapozott, intenzív hatást elérő műve. A tenger vizének kékje egységes háttérül szolgál a sziluettszerú emberpárnak. A homok sárgaságát lilás színű lazúr teszi az egész kép színvilágával harmonizálóvá. A Nabis festőinek körébe volna beilleszthető 34