Molnár István: Iharos középkori temploma (Kaposvár, 2017)
7. A feltáráson talált leletanyag
Molnár István 7. A feltáráson talált leletanyag A leletek döntő többsége a kiszedett alapfalak árkának visszatöltéséből, vagy kevert újkori rétegekből került elő. Kisebb részük származik sírokból, és sajnos ezek jó része is másodlagos helyzetű. A fémleletek jelentős részét fémkereső segítségével találtuk, részben a fel nem tárt részek átvizsgálásakor.95 7.1. A templom felszerelésének maradványai Kereszt A templom felszerelési tárgyaiból csak kevés maradt meg. Feltehetően ide tartozik egy sajnos töredékes, bronzból készült, szárain háromkaréjos végű kereszt (2012.1.69.) (14. tábla 5„ 18. tábla 1.). A szélessége 6,4 cm, lemeze 0,3 cm vastag, eredeti hossza nem állapítható meg, de arányai alapján legalább 10-12 cm lehetett. Viszonylag kis mérete alapján talán mellkeresztre is gondolhatnánk, de ennek ellentmond vastagsága, illetve hogy semmilyen felfüggesztésre alkalmas karika, kampó nincs rajta.96 Arányai és lemezének viszonylagos vastagsága oltáron álló, esetleg körmeneti kereszt darabjára utalnak. Az Árpád-korban ezeket a funkciókat gyakran ugyanaz a darab látta el, később, a két funkcióra már külön kereszteket használtak.97 Az általunk talált keresztdarabnak pont az alsó része, talppal vagy nódussal való illeszkedése hiányzik, így eredeti funkciója nem pontosítható. Formájában és arányaiban nagyon hasonló, de jóval nagyobb, nagyjából háromszoros méretű darabot találtak Étén.98 Könyvcsatok és könyvveretek A leletanyag talán legszebb részét alkotják a talált könyvveretek és könyvcsatok, amelyek az egykori templom felszereléséhez tartozó könyvek emlékei. Négy könyvcsat az úgynevezett Nürnbergi-típusú csatok közé tartozik, amelyek a 15. század könyveinek jellemző kiegészítői, de a 16. századig használatban voltak. A tárgyakat párban használták, a könyvtáblára az akasztós csat volt felerősítve, ebbe akadt a szíjon lévő horgas csat, amely két lapból állt, hogy a ráerősített vékony szíj ne szakadjon át. Míg kezdetben geometrikus díszítésűek voltak, később virágmintával vagy betűkkel díszítettek lettek jellemzőek.99 Mi csak az utóbbiakból találtunk 95 Az előkerült leleteket Horváth Péter restaurálta, munkáját köszönöm! 96 Hasonló méretű, háromkaréjos végű mellkereszt Étéről ismert (Miklós-Vizi 1999. 221., 15. kép, 16. kép/8.). Ugyanakkor - amellett, hogy megvannak rajta a másik lemezhez való rögzítést szolgáló csövecskék - ez jóval vékonyabb lemezből készült. Az Iharosi példány vastagsága az ugyanitt talált körmeneti kereszthez hasonló. 97 A változást Lovag Zsuzsa a 14. századtól keltezi (Lovag 1994. 191.) Kolba Judit a 15. század közepére már biztosan végbemenőnek tartja (Kolba 1980. 239-240.) 98 Miklós-Vizi 1999. 220-221. 99 Horváth-Tóth 1993. 40-45. Több példát hoznak megmaradt könyveken lévő ilyen csatokra. Újhelyi 2015. 183-184. 60