Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
12. Sopianae temetői épületeinek sorsa a rómaiak távozása után
224 12. Sopianae temetői épületeinek sorsa a rómaiak távozása után A következőkben bemutatjuk Sopianae temetői épületeinek megismert sorsát. Az 5-9. század taglalásakor nagyjából azt az időbeli szakaszolást követjük, melyet a továbbélő pannoniai kereszténységet tekintve Tóth Endre felállított.1052 Szinte századonként vannak a sírkamrák sorsáról szóló egyenes vagy közvetett források, egészen a temető 18. századi„újra felismeréséig", de mint látni fogjuk, az itt lakók valóban mindig is tudtak róla. 12.1. Az 5. században Az 5. században még volt temetkezés a temető területén,1053 de ha bármiféle komolyabb számú keresztény lakosság maradt volna itt, akkor annak csalhatatlan jele lett volna, hogy valamely korábbi mártírsír fölé bazilika kerül. Ez az Itáliából, a Balkánról vagy Germaniából jól ismert 5-7. századi fejlődési fázis azonban Valeria provincia temetőinek történetében éppen elmaradt. Pécsett mártírsírt vagy esetleg memóriája fölé épített bazilikát egyelőre csak feltételezhetünk. Sopianae városa az 5. század első évtizedeiben gyorsan elnéptelenedett (Tóth E 2001A 1131). A Cella septichora épülete befejezetlenül maradt. Valószínűleg ez volt az utolsó megkezdett temetői építmény. A vízelvezető árkok gondozatlansága miatt szabadon áramló és felgyülemlő vizek fekete, üledékes réteget hoztak létre, mely feltöltésként először az egykori felszíni épületeken kívül, majd azok összeomlása után belül is megjelent. A római kori felszíni építmények egy részének elbontása már akár az 5. században megkezdődhetett,1054 akár a helyben maradt kisszámú lakosság által, akár a beköltözött barbárok akaratából.1055 A Vili. sírkamrában talált késő római övcsat szokatlan viseleti tárgynak tekinthető a pécsi sírkamrákban, ahová a halottakat a 4. század 2. felében leginkább lepelbe csavarva temethették. A sírkamra délebbi sírjának felbontása, lerövidítése és keleti oldalának kövekkel való lezárása a csat jelenlétével együtt már inkább egy 430-as évek utáni betemetkezésre utal. A sírkamrák fosztogatásával kapcsolatban sem lehetnek kételyeink, hiszen tudjuk, hogy Attila katonái 452-ben Itáliában szarkofágokat nyitogattak (Lanciani 1892 323). 1052 Tóth Endre felosztása szerint az 1. szakasz a kezdetektől 430-as évekig (pannoniai római uralom vége), a 2. szakasz 568-ig (avar uralom kezdete), a 3. szakasz 700-ig (kora avar kor vége), a 4. szakasz 796-ig (az avar állam vége), az 5. szakasz pedig a magyar honfoglalásig tart (Tóth E 1990 19 1991B 747 1994B 251-259). A katolikus egyház önmagára vonatkozó, hivatalos, de nem régészeti szempontú korszakbeosztása a következő: Ősegyház (Kr. u. 180-ig) - Őskeresztény egyház (180-313) - Egyetemes egyház (313-700). (Adriányi 2001 29). 1053 5. századi földsírok a XIX-XX. sírkamrák közt (Visy 2007A). A XX. sírkamra memóriája melletti, besimított kerámiát tartalmazó, római kor utáni fekete földrétegbe még sírt ástak. A III. sírkamra bejáratánál is és talán a XXVII. sírkamrában is voltak római kor utáni leletek (Fülep - Burger 1979 254), valamint Szőnyi Ottó leírása még torzított koponyáról is szól az egyik sírban (Szönyi 1913D 596-597). Germán (keleti-gót) sírok egyébként a Pécs környéki római villák körül is előfordulnak (például Kővágószőlős - Gábor 1998C). Sopianae temetőjében valószínűleg a gótok megtelepedése jelentette a sírkamrák„kirablásának" második hullámát. Antik sírrablásokról fenntebb már volt szó. Salona sírjait 400-tól fosztogatták a gótok (Dyggve 1951 83). Róma ostroma idején (537-538) Wittigis népe a római sírokat is feltörte, aminek okán azok később III. János pápai kezelésébe kerültek, és gondoskodtak a sírok rendbehozataláról is (Marucchi-Vecchierello 1935 113). A gót-bizánci háborúban pápának megtett Vigilius talán részben propaganda okán, részben pedig valós tényekre alapozva szintén panaszkodott a Róma városi temetők mártírsírjainak gótok általi kifosztásáról: Róma alatt míg múló tábort vertek a gótok,/szörnyű háborúba kezdenek ők legelőbb: /megszentségtelenítették sok vértanú sírját, / felforgatva vadul, mit kegyelet faragott. (Epigrammata 41 - Sághy 2003 217). A gót sírpusztítások Rómában 410-ben, 537-38-ban és 545-46-ban (Totila) voltak a legnagyobbak. A langobardok is kárt tettek a keresztény építményekben, amiről pedig Pelagius pápa emlékezett meg (Marucchi-Vecchierello 1935 84). A 8-9. században I. Hadrianus pápa és III. Leó pápa lettek az utolsók, akik a temetői mártírkultuszt fenntartották, a külvárosi temetők ugyanis elpusztultak, a mártírereklyék pedig lassan bekerültek a városi templomokba (Vanyó 1988 48). A pécsi temető keresztény használata azonban ezt a kort már messze nem érte meg. 1054 Besimított díszítésű kerámia volt a XX. sírkamra cella memoriae épületének falcsonkja feletti fekete rétegben. További besimított díszű kerámiák is voltak a temető és a város területén (Fülep 1984 280 Ottományi 1982 135). A besimított dí- szű kerámiák csoportjaira vonatkozóan legutóbb Id.: Ottományi 2009. 1055 Attila építésze, Onogesios Pannóniából vitte a köveket az Attila palotája melletti fürdő megépítéséhez. Nem valószínű, hogy éppen Sopianae köveiről volt szó, inkább valamely limes-erőd jöhet szóba. Ennek ellenére Pécsett is történhettek hasonlójellegű, másodlagos építőanyag felhasználások akár az 5. században is, hisz a római technikai tudás helyi fennmaradásának még akkor volt a legtöbb esélye. Keszthely-Fenékpusztán az 5. században még hypocaustumos építményt emeltek, később pedig bazilikát (Sági 1983 119 122).
