Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
4. A pécsi késő antik (ókeresztény) temető kutatása
4.2. A temető kutatástörténete 4.2.2. Sopianae temetőjének kutatása 33 az V.-et nem sikerült feltárnia. E munkálatok során renoválták az I. sírkamra bemutatóhelyét és az előkerült sírokba időkapszulákat helyeztek (Gábor 2005A). Szőnyi Ottó a középkori város- és várfalakat már nem gondolta római eredetűeknekés a katedrális alatt sem feltételezett egykori erődöt. Jól határozta meg a késő antik temető területét, melyen belül az l-V. sírkamrák környékét tartotta ókereszténynek. Posta Béla nyomán a római várost eleinte még mindig a Szigeti városrészre helyezte (Szőnyi 1907 10), 1929-ben azonban a nagyposta épülete alatt megtalált romok hatására már ő is úgy vélte, hogy Sopianaet a belváros déli része alatt kell keresni (Szőnyi 1929 537). Szőnyi Ottó az l„ III. és IV. sírkamrák egymáshoz közeli elhelyezkedése miatt hibás szóhasználatával minden jó szándéka ellenére is előidézte, hogy a köznyelvben a pécsi ókeresztény emlékek máig katakombaként ismeretesek (Gosztonyi 1943 20). Pécs város 1920-as években zajló csatornázásakor a leletek mentését a muzeológus cím viselésére később méltatlanná vált Fejes György múzeumigazgató végezte. Szegényes, leginkább napilapokra korlátozódó publikációin túl kiemelhető az éremleletek bemutatása (Fejes 1930). A kutatók sorában az egyébként jó meglátásokkal bíró levéltáros, Pleidell Ambrus sem bírt szakítani a katedrális alatti római erőd gondolatával, sőt az itt talált késő antik sírokat a római időszak utánra datálta, a kereszténység és a római kultúra folyamatosságát a népvándorláskor végéig állította (Pleidell 1934 1-44 159-200 276—313).166 A dán Ejnar Dyggve főleg építészettörténeti szemszögből vizsgálta a pécsi és salonai emlékeket. Flenszlmann Imre nyomán kétszintesnek látta az I. sírépítményt (alula hypogeum: cubiculum inferius, felül pedig a memória- épület: cubiculum superius) és elsőként rekonstruálta (Dyggve 1935 62). Ezzel a szakma számára végleg tisztázódott, hogy Pécsett nincsenek római katakombák. Gráf András a római Pannónia földrajzát bemutató munkájában talán utolsóként jelölte meg hibásan a katedrálist, mint az egykori római erőd helyét és a Szigeti városrészt, mint Sopianae város területét (Gráf 1936 117). Alföldi Andrást a Pécs-gyárvárosi népvándorláskori leletekről (korongfibulák) írt publikációi kapcsán sorolta területünk kutatói közé Fülep Ferenc (Alföldi A 1934A 258 1938 151, Fülep 1984 10). Nagy Lajos a Szent István Emlékkönyvben fentebb idézett pannoniai ókeresztény leleteket összefoglaló művében foglalkozott a pécsi sírkamrákkal is (Nagy L 1938). Kádár Zoltán több írásában is taglalta a pécsi ókeresztény temető festett szimbólumainak ikonográfiáját (Kádár 1938-39 1940-41). A terület kutatásának újabb nagy korszakát Gosztonyi Gyula egyházi építész fellépése jelentette az 1930-as években. Fülep Ferenc mellett talán ő volt a másik legeredményesebb ásató itt (Gosztonyi 1939A, 1940,1943).'67 Ő összegezte az ókori temető és város valódi helyét. Tisztázta, hogy a temetői építmények nagy része kétszintes, de az egyes épületek bejáratainak elrendezését hibásan teraszosan rekonstruálta (Gosztonyi 1943 38). A tárgyi leletek közlése nála elmaradt, melyet Fülep Ferenc később egyetlen hibájaként rótt fel (Fülep 198410). A székesegyház déli oldala előtti tér általa tervezett teljes régészeti feltárására (Gosztonyi 1943 157) a világháború kitörése miatt nem került sor. Építészeti szempontból 1943-ban kiadott műve (Gosztonyi 1943) tekinthető jelen írás közvetlen és legkiválóbb előfutárának. Az akkor ismert sírkamrák falazásától kezdve az alaprajzok legrészletesebb elemzésén át bő példatárral megadta a helyi és külföldi analóg épületek rajzait. Klemm Antal és Mészáros Ede a Sopianae név eredetével foglalkoztak (Klemm 1935, Mészáros 1936). Radnóti Aladár a Sopianaeból kiinduló római utakról írt (Radnóti 1939-40). Török Gyula vezette a Vili—IX. sírkamrák ásatását (Török Gy 1942), neki köszönhetjük a Széchenyi téri temetőrész első publikált sírjait (Török Gy 1941 A). A 2. világháború után Friedrich Gerke két cikket szentelt a sírkamráknak (I. sírkamra: Gerke 1954, II. sírkamra: Gerke 1952). Mócsy András Pannónia régészetének 1962-ben megjelent összefoglalójában Sopianae ókeresztényjellegét emelte ki (Mócsy 1962). Sajátos nézőpontot képviselt Simonyi Dezső, aki a 9. századi forrásban felbukkanó Quinque basilicae nevet a kőfaragó mártírokhoz kötötte, és a korábbi Sopianaeval azonosította (Simonyi 1959).168 Elméletét később cáfolták, mivel Rómában a 4. század első felében már csak négy vértanú166 Pleidell Ambrus munkásságáról elmondható, hogy a római kontinuitásban való hite a városok koroktól független, optimális földrajzi környezethez való kötéséből eredően egész Pannóniára érvényes volt (Pleidell 1934 Sági 1983 101- 102). Nézeteit némiképp árnyalja a középkori falvak tekintetében megállapítható tény, hogy templomaik viszonylag ritkán épültek római előzmények fölé (Csirke 2009 125). 167 Gosztonyi Gyula már 1943-ban számolt egy keleti temetővel is (Gosztonyi 1943 133). 168 A kőfaragó mártírok történetének kutatását bonyolult problémának nevezve OrazioMarucchi is csak érintette (Marucchi - Vecchierello 1935 170). Simonyi Dezső a kőfaragók számát a Simplicius-elbeszélés értelmezésével négyről ötre növelte (Simonyi 1959 101-103), amit Nagy Tibor megkérdőjelezett, a név szerint ismert mártírok ügyét Róma-városinak tartotta (NagyT 1939 61 65). A téma vizsgálata újabban megélénkült. Makkay János a római és pannoniai szentek neveinek keveredésére hívta fel a figyelmet. Battista De Rossi nyomán három mártírcsoportot feltételezett, végül Simonyi Dezső véleményét elfogadva 5 kőfaragóval számolt (Makkay 2007 18-19 21-24). Az írott forrásokat vizsgáló Bugár István után (Bugár 2003 291-298) Nagy Levente a kőfaragók szenvedéstörténetének írójával kapcsolatban vetette fel, hogy pannoniai eredetű, mivel az egyik kőfaragó, Simpronianus hitvallásában itteni formulákat használ. Ugyanakkor
