Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
11. Temetői rítusok, szokások – Sopianae ókeresztény egyháza(i)
11.3. Kiemelt sírok és mártírkultusz Sopianae temetőjében 211 A korábbi vélekedés a másik említett építmény, az I. sírkamra É-i falán látható festmények (koszorús Krisztus-monogram, Péter és Pál vértanú apostolok) és a boltozat„paradicsomi" ábrái alapján mártírsírnak tartotta a Péter-Pál sírkamrát is (Kádár 1938-39 8 1940-41 66 Gerke 1954 161 164 178 186). Nagy Lajos héroon-nak nevezte (Nagy L 1938 127). A sírkamrában Fülep Ferenc szerint püspököt vagy diakónust temettek el (Fülep 1984 41). Információink azonban egyenlőtlenek a sírkamrák tekintetében, hiszen sokáig éppen ez az egy sírkamra volt csak ismert és ma is ez a leghíresebb. A hírnév mai köztudatban élő elterjedtségét nem szabad összetévesztenünk a sírkamra korabeli szerepével. Valójában egy olyan festett temetői építményről van szó, amelyik szerencsésen megmaradt és majdnem elsőként került elő. A Péter-Pál sírkamra hátul nyitott falfülkéjében viszont egykori ereklyék feltételezhetők (Schmidt 2000 292 Hudák - Nagy 2005A 70 2005B 70).986 írott források és tárgyi emlékek tanúskodnak a keresztények által használt brandea-szalagokról, melyeket a szentek sírja tetején levő lyukacskákba belógatva közelítettek az ereklyékhez, hogy átvegyék és közvetítsék azok csodatévő erejét.987 Tours-i Szent Gergely írta le, hogy a Szent Péter sírjához belógatott brandea csíkokat (szalagok)988 a szent áldásának súlyával megterhelve húzták fel a sírtól. Bizáncban Justinianus császár is „csupán" egy ilyen brandeát kapott az általa kért Szent Péter ereklye helyett (Artner 1958 55 Brown P 1993 114 - ford. Sághy M, Vanyó 2005 262).989 A Szent Pál sírja990 fölé épült bazilika confessiójába letekintő ablakot (fenestella confessionis) készítettek, a bent levő fedlapba pedig három mélyedést véstek az ünnepek idején lebocsátandó tömjénező és az ereklyéknek szánt tárgyak (brandea és a rákötözött tárgyak) számára. Az ereklyévé váló tárgyak értéke a leeresztés mélységének foka szerint változott (prima-, secunda- és tertia cataracta - Artner 1958 25). Közeli példa a már többször idézett salonai Anastasius mauzóleum (Marusinac I. sírkamra - Marin 1988 111 120), ahol a sírkamra apszisában helyezték el a mártír ereklyéit, illetve a nisi mártírium (Rakocija 2011 20). A spanyolországi Villa Fortunatus házon belüli szentélyének északi falánál magánereklyéket helyeztek az oltár alá a félig földbe süllyesztett reliquia-ossariumba (Bowes 2008B 134). Fenestella confessionis maradványait ismerjük még a római Callixtus-katakomba trichorájából (Fasola 1989 2153-2155), illetve Nolában a S. Felice bazilika oltáránál (Sörries 2011 105). Relikviakamra és falfülke került elő az ausztriai Ampassban is (Pillinger 1989 2118-2119). A beniani (Ala Militaria - Algeria) fenestella pedig talán a donatistákhoz köthető (Sörries 2011 399). Ha a pécsi Péter-Pál sírkamra mögötti zárt apszist a felszíni épület apszisának alapozásaként lehet is értelmezni, a nyitott hátsófalú falfülke mindenképpen kapcsolatot feltételez az apszis és a sírkamra, valamint a kápolna apszisa és az alatta levő üregesen maradt(!) apszis alapozása között. Ezen a járaton keresztül pedig elképzelhető, hogy brandeát lógattak le a látogatók. Míg a mártírkultusz a halottkultuszból alakult ki, addig az ereklyekultusz a mártírkultusz fejlődésének következő lépcsőfoka (Dyggve 1951 115). Az I. sírkamra feltételezett fenestellája tehát a keresztény szentkultusz magán jellegét tükrözi, szemben az V. sírkamra közösség által tisztelt sírjával. Harmadikként a Cella septichora olyan épület, mely nagysága és látványossága okán fontos világi vagy egyházi, de mindenképpen keresztény személyek temetkezéséhez köthető. Az 5. század elejére az egyházi és világi rang már gyakran együtt járt. A negyedik kiemelt sírhelyként felmerült épület a Mauzóleum: amennyiben tePannoniából a mártírok ereklyéit Itáliába (például Quirinus) és a Balkánra menekítették az 5. század elején, illetve első felében. Alsóhetényben több felnyitott és üresen visszazárt sír került elő (Tóth E 1990 25 1994B 251). 986 Ereklyék magánsírban való megjelenéséről bővebben: Deichmann 1983 58. 987 Ilyen ereklyék lehetnek csontok vagy akár a mártír felfogott vérét tartalmazó ampulla, ahogyan ezt egy afrikai felirat részlete is mutatja: depositio cruoris sanctorum martyrum (Marucchi - Vecchierello 1935 106). 988 Korábban a görögök és rómaiak is kötöttek emlékszalagokat, koszorúkat a sírokra (Volp 2002 63 Grüll 1999), de azok szerepe eltérő volt a későbbi keresztény brandea-szalagokétól. Ugyanakkor a szalag- és koszorúmotívum így a sírok külső látványának képzetén keresztül természetes módon vonulhatott be az ókeresztény sírfestészetbe. 989 Szent Péter sírja a 9. századig látható volt, később a szaracén betörések miatt elrejtették. A Constantinus által a koporsójára helyezett aranykeresztet Giacomo della Porta még érintetlenül találta 1594-ben (Lanciani 1892 149-150). Péter mellett temettek el 11 további pápát is (Lib. Pont I. 123.). 1940-49 közt XII. Pius pápa megbízásából nemzetközi szakértőcsoport tárta fel a helyet. Megtalálták a Gaius római presbiterhez köthető tropaiont (Eusebios 2,25,7 Kirschbaum 1987 Sörries 2011 80) és néhány korabeli sírt, melyek közül talán a gamma sírban nyugodott egykor Péter. Egyébként Damasus pápa feliratán olvasható, hogy Justinianus nem is az első volt, aki el akarta vitetni Rómából Péter és Pál csontjait (Marucchi - Vecchierello 1935 164). Péter testereklyéit - eltérően más szentekétől - Róma nem szívesen adta ki más városoknak, és ekkor csak bilincsének darabjai kerültek Konstantinápolyba (bár azok is eltűntek 1202-ben - Baán 2002 167-176 Artner 1958 61). Ambrusnak viszont sikerült Péter és Pál ereklyéiből szerezni Milánó számára (Hudák 2012 102), és Constantinus császár is begyűjtötte minden apostol ereklyéit a saját mauzóleumába, illetve a sbeitlai (Sufetula,Tunézia) Péter-Pál-bazilika latin nyelvű felirata szintén említi a két apostol ereklyéit (Sörries 2011 190 406). 990 Pál csontjait Constantinus bronzkoporsóba tette (Lib. Pont. 1.178.). Pál sírja látható volt a 9. századig. 1891 -ben Rodolfo Lanciani az oltár alá leereszkedve márványpadlót talált, rajta a felirattal: PAVLO APOSTOLO MART... (Lanciani 1892 157).
