Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
11. Temetői rítusok, szokások – Sopianae ókeresztény egyháza(i)
202 11. Temetői rítusok, szokások - Sopianae ókeresztény egyháza(i) inak és helyszíneinek szabályozását. A városok esetén a helyi istenek hagyománya gyakran a városfalakon kívül öröklődött, mint ahogy a temetők is kikerültek a településekről. Jól ismertek a görög-római alvilági isten- ségek„külvárosba szorult" kör alakú templomai vagy a temetői mauzóleumok, ahol a túlvilág és az eltemetettek szentségét tisztelték, külön vallási identitást adva a belső várostól elszakadt területeknek. A falakon kívüli „városrészek" területén keveredett a profán és a vallási tényező.930Tehát a görög-római szuburbán temetők és templomok viszonya akár az istenek, akár a heroizált halottak ürügyén már a pogány időkben kialakult (Migotti 1993),931 ugyanakkor a halhatatlan istenek kultusza nem mosódott össze a halandó hősök vagy egyszerű halottak szellemeinek tiszteletével (Nock 1944 141-174 Brown P 1993 27 Volp 2002 99). A mártírok, Pál vagy Dániel ókeresztény ábrázolásainak esetében ezért leginkább az antik héroszkultusz érzületének folytatása sejthető (Kádár 1939 4 10), másrészt a Kr. e. 2. századi Makkabeus mártírokkal (Elasar, valamint hat testvére és anyja) ekkorra már a zsidó mártír ideológia is megszületett.932 Ókeresztények esetén is két szintre sorolható a halottak csoportja, mely szintek már nem emberi (nem evilági), de - monoteizmusról lévén szó - nem is isteni kategóriák. A halottak lelkei által a Mennyországban elfoglalt két szint az egyszerű keresztény halottak tömege, illetve a hitvalló mártírok/szentek elvben hasonló megítélésű, de jóval többet citált csoportja. A halottakra általában rokonok, barátok emlékeztek csupán, a szentek neve azonban évszázadokig fennmaradhatott, értük és hozzájuk sokan imádkoztak, őket Jézus oldalán ábrázolták. Az egyszerű keresztény halott a korábbi pogány hittel szemben (dii parentes, dii Manes) már nem isteni (Hudák - Nagy 2009 70),933 a pogány halott szellemének keresztény megfelelője inkább az angyal (Volp 2002 124). A Mennybejutott lelkek az emberek és Isten közt elhelyezkedő ún. közteslények934 közvetítő jellegű vi930 A„városon kívüliség"azonban csak a kereszténységgel vált fő vonulattá, mert addig a pogány templom legszentebb helye a város volt (Sághy 2003 28). A 4-6. században Róma város kebelezte be a temetőket, vagyis a szentek sírjai a 6. század végére környékük egyházi életének központjaiként visszatértek a városba (Brown P 1993 25). 931 Konkrét kapcsolatra utal a philippi-i 4-6. századi Paulus-oktogon alatt talált sírból kiindulva Stylianos Pelekanidis, aki a helyszín ókeresztény szakralitását Theodor Klauser elmélete nyomán pogány előzményekre vezette vissza (Klauser 1960 Pelekanidis 1978). Az archaikus görög városok alapításához köthető o/Tc/stes-kultusz is a hőskultusz változataként értékelhető és a hős sírjának tisztelete Nyugat-Magyarországon legkésőbb a kora vaskorban szintén megfogható egyes halomsírok évszázadokon át tartó „használatával" (például Jánosháza, Fekete 2007 45). Pannóniában tehát már korábban előfordult a jelenség, de az ókeresztény halottkultusz természetesen nem helyi előzményekből ered. Ugyanakkor a város és a „szent sír" összekötése messze nem is keresztény találmány. Ulrich Volp szerint azonban már a klasszikus görög időktől bizonyos távolságnak is kellett lennie pogány templomok és sírok között, nehogy a papok tisztátalanná váljanak a holtak közelségétől. A római jog pedig megkülönböztette a res sacrae, rés sanctae és rés religiosae fogalmakat (Volp 2002 65 115). 932 A Makkabeus mártírok sírja felett a 4. században templom is épült (Sörries 2011 243). 933 A szentek tiszteletének némely eleme azok isteni minősége felé is mutathat, amely tévhittel a manicheusok valóban vádolták is a halotti lakomát tartó keresztényeket (Augustinus, Contra Faustum 20,4) és később a reformáció is protestált a szentek tisztelete ellen. 934 A zsidóság istene (JHWH) felemelkedésekor űr keletkezett föld és ég között, melyet a hívők közvetlenül a Krisztus előtti évszázadokban a hellenisztikus kultúrából átvett, az emberek életébe beavatkozó transzcendentális közteslényekkel töltöttek ki (zwischenwessen, akik eredetileg semleges, majd ártó daimonok voltak). Ilyenek a későbbi ördög már közel sem semleges, sőt egyre önállóbb változatai (Beliál, Satan, Masztema). Démonokhoz szóló mágikus zsidó feliratokat is ismerünk a 2-3. századból (Quast 2011). A negatív közteslények azonban nem egyenlőek Istennel, ezért a katolikus teológia szerint a bennük való hit sem a dualizmus átsejlése.„Szellemi létezőként" megnevezve Szent Pál is említette őket (gonosz lélek, démon, kísértő, fejedelemségekés hatalmasságok, erő és uralom, levegőben uralkodó fejedelemségek, sötétség világának kormányzói, a gonoszságnak az ég magasságaiban levő szellemei, trónusok és uralmak), valamint Justinos (lApol. 61 -64) és Tertullianus is írt róluk (De idolatria, 6. fej.). Irenaeus szólt ördögökről (Adversus haeres 1,25,411,32,4) és az első századokban az exorcistáknak még valóban nagy szerep jutott (Dolhai 2001 49). Annak ellenére, hogy Jézus feltámadása minden más transzcendens legyőzését hirdeti (Kol 2,15 Ff 1,15-23), azok nem minden ókeresztény számára semmisültek meg teljesen. Az embert megkísértik (Mt 4,2, Mk 1,13, Lk 4,2 Vita Antonii 8-10), de Jézusba vetett hite révén képes ezen szellemi lények kísértését kivédeni (Kovács F 2010 98-110 119). Quirinus szenvedéstörténetében egyszerűbb kép van róluk: a pogány vallások istenei démonok, amik a keresztények számára nem is léteznek (Nagy Levente 2012 72-739), aminek persze ellentmond az exorcizmus máig tartó története. Vannak Isten által küldött (angelos) pozitív közteslények is, de természetesen az angyalokat sem lehetett Istenhez hasonlóan tisztelni (Kol 2,18 Augustinus De civitate Dei X,1.), noha az angeológiának egész terjedelmes irodalma van (Frenyó 2002 126-127). Bonyolítja a képet, hogy a Biblia alapján az ember természete is kettős hajlamú, tehát a földi jelleg mellett isteni is (Isten képmása, uralkodik az állatok felett, Isten és ember közös tulajdonsága a szeretet), az ember közvetítő kapocs az anyagi és szellemi világ között, és átugorva a mennyei hierarchiát Istennel közvetlen kapcsolatban van (Frenyó 2002 12-128), ami alapján maga is egyfajta közteslény, hasonlóan azokhoz az angyalokhoz, akiknek viszont emberi alakjuk is van - másképpen fogalmazva: a halál után az emberi lélek angyalként létezik tovább.
