Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
11. Temetői rítusok, szokások – Sopianae ókeresztény egyháza(i)
7 7.7. Antik és ókeresztény temetési szertartások 187 keresztény temetőket esetenként az ott nyugvó mártírok hamvai fokozottan is kiemelkedővé tették. Az ókori zsidóság templomszenteléséről is tudunk, amit a keresztények is követtek.859 A keresztény templomok és kápolnák patrociniumai is ilyen felszentelést hordoztak, de a keresztény mártírok utáni névadás is hasonló eredetű szokás, mint ahogy a pápák névválasztása is. A pogány és zsidó szokásoktól elvált keresztény szentségek és megszentelés tehát már a 2-4. században is léteztek,860 nem beszélve arról, hogy az oltári szentséget maga Jézus alapította (7/Cor11 Cyprianus, Epist. 63,9-10 14). A megszentelés kapcsolódhatott a temetéshez is, amikor a pap a köszönőimát elmondva a halottat a szentekhez kötötte (Pseudo-Dionysius Areopagita, De ecclesiastica hierarchia Volp 2002 205-207). Az alábbi táblázat oszlopaiban Sopianae kikövetkeztethető pogány és keresztény temetkezési szokásainak összehasonlítása szerepel. (A város keresztény egyházára/egyházaira vonatkozóan ebből levonható végső következtetések egy későbbi táblázatban és annak magyarázatában kapnak helyet.) ték vallási identitásukat (Grüll 2009A 100 161). 859 Eleinte a keresztény templom szentségét maga a liturgikus használat adta, később pedig a pogány templomok átvételével gyakori lett a tudatos felszentelés, a papi áldás rítusa. Az első ismert keresztény templomszentelést Paulinus püspök végezte Tyrusban. Később egész szertartás rend épült köré, az előző esti vigiliától kezdve a körmeneten és az ereklyék oltár alatti jelképes eltemetésén át az oltár felkenéséig és az utána következő misék sorozatáig (Eusebios História Ecclesiastica X,3,1 -4). 860 A 3. században a novatianusok azért lopkodtak mártírereklyéket a sírokból, hogy saját temetőiket felszenteljék velük (Marucchi - Vecchierello 1935 51). A 4. században Nyssai Szent Gergely szerint a látogató a síremlék közelébe akar jutni, mert hiszi, hogy annak érintése megszenteli és áldást nyer általa. (Homilia Teodor mártírról - Bugár 2004 161-162). Prudentius az oltár Istennek való szenteléséről írt (Prudentius, Peristephanon XI: Ad Valerianum episcopum de Passione Hippolyti beatissimi martyris 153-170 - Sághy 2003 196), Egeria pedig templomszentelésről (Itinerarium 48,1.). Az Alexandria melletti Martyropolisban az 5. században szenteltvizet árultak (Haas Ch 2001 55), de víz, tej és méz megszenteléséről írt Tertullianus is (de Baptismo 20.). Római Kelemen 96 körül a korinthosiakhoz írt levelében felszentelt papokról és diakónusokról is olvashatunk, vagyis az egyház tagjaként élő ember és hivatása is hordozhatott Krisztushoz kötődő szentséget, hiszen a keresztény élet szentsége a keresztség révén Krisztus életének misztériumaiból fakad, a szentségek forrása tehát Krisztus volt (Cyprianus: Epist. 63). A keresztény szentségi élet fogalma pedig jóval korábban létezett, mint a szentségek teológiája, ami csak a 12. században alakult ki (Dolhai 2001 14 67 101). A szentelések más része azonban nem a Szentírásból, hanem az egyházi hagyományokból fakadt (Basileios: A Szentiélekről 27. fej.). A keresztény sírok felszentelésének első nyomát Tours-i Gergelynél találjuk 587-ből, amikor leírja, hogy az apácák aggódva várják a püspököt, aki felszenteli halott nővérük sírhelyét (De gloria beatorum confessorum c. 106.), a szokás azonban valószínűleg jóval korábbi eredetű (Johnson 1997 49). Szentségekről bővebben: Szent Ágoston Ep. 55. Kühár 1944 Dolhai 2001 103-106.
