Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)

11. Temetői rítusok, szokások – Sopianae ókeresztény egyháza(i)

11.1. Antik és ókeresztény temetési szertartások

185

2. Keresztény temetői épületek még a pogány halottkultusz jelképes megtartásával: I—IV., VI—IX., X—Xl(?), XIII. 2. fázistól, XXI—XXVII., XXIX.(?), XXXIV.(?). A felszíni memoria-épületkben a halottkultusz szokásának keresztény folytatását feltételezve.

3. Keresztény rítust mutató keresztény temetői épületek: V„ XIV. (keletelt), XVI., XIX-XX., XXXI-XXXIK?), XXXIII., XXXV-XXXVI.(?).850 A cella trichorák, és a Cella septichora esetében késői mivoltuk, valamint kiforrott „keresztény formáik" miatt feltételezhető keresztény rítus.851

A temető felszíni épületeinek rendeltetése alapvetően kétirányú lehetett: szertartás végzése és/vagy emlékállítás. Pogányok és keresztények esetében mindkettő egyaránt elképzelhető, mégis úgy tűnik, hogy a kereszténység felé való átmenet inkább az emlékállításnak kedvezett, és a pogány időkből fennmaradt szertartások egyre inkább jelképessé váltak. A pécsi temető épületeit abban az időszakban építették, amikor a városi lakosság nagy részének kereszténnyé válása már megtörtént. Ennek jelei már a leglassabban változó emberi szokásban, a temetési rítusban is jelentkeztek. Az írott források ugyan keveset mondanak róla, mégis számíthatunk rá, hogy a korábbi temetői hagyományok krisztianizált formában élnek tovább (Schmidt 2000 321). Az épületekkel kapcsolatban tehát nemcsak az a kérdés, hogy pogány vagy keresztény, hanem az is, hogy mely szertartáshoz épültek? Luke Lavan városi terekre értett kifejezése„/iuman activity spaces"852 (Lavan 2003B), vagy GuzsikTa- más által a templomokra értett „rítusok építészete" (Guzsik)853 a temetőkre alkalmazva számunkra így hangzik: rítusok terei (human ritual spaces). Sopianae temetőjében mindez pogány helyszínekre értve a temetési szertartás (ravatal, hamvasztóhely, a lakoma elkészítésének és elfogyasztásának helyei), illetve a megemlékezéseknek színtereit foglalta magában. Ókeresztények esetében ugyanezek változó formáival számolhatunk, a hamvasz- tás és az ételek elkészítésének tűznyomai kivételével, amelyek teljesen eltűntek. A keresztény temetői szertartások nem egyszerűen pogány babonás szokások adaptációi, hanem a halottkultusz új szemléletű formái is, az ókeresztényeknél. A hitükért vértanúhalált halt szentek kultusza és a hozzá kapcsolódó halotti lakomák 4. századi népszerűségében nem a „babonás" pogány vallásosság továbbélését, hanem a halottakkal kapcsolatos korábbi elképzeléseket és a késő antik társadalmi kapcsolatrendszereket gyökeresen megváltoztató új jelenséget kell látnunk (Momigliano 1977 Brown P 1993 18 35-45 51 Hudák - Nagy 2009 69). Hol tükrözik tehát a rítusok az ideológiai változást Sopianae temetőjének romosán fennmaradt építményei által? A válasz a XIX-XX. sírkamra együttesében rejlik. A kétségtelenül ókeresztény sírkamrák felszíni épületeinek méretei (ahogy fenntebb már láttuk) a sírkamrák méreteihez igazodtak, vagyis elszakadtak a rítusok praktikumától. A XIX. számú sírkamra felszíni memória-épülete kis mérete okán legfeljebb csak egy jelképes étkezésre/megemlékezésre volt alkalmas. Alig 3 m2 belső tere semmiféle nagyobb családi gyűlés vagy lakoma számára nem volt elég. Maradványaiból megállapítható az is, hogy küszöbe irreálisan magas, vagyis ajtaja egy szűk nyílása volt csupán, amit akár mély ablak850 Ilyen szempontból érdekesnek mondható az intercisai 4. századi temető szélén álló kápolna (Visy 2001A 569), melyhez sír nem kötődik, tehát inkább a halottkultuszban, mint a temetésben játszhatott szerepet. Irányítása még Ny-i apszist mutat. Ezek alapján azonban vallási hovatartozása nem állapítható meg.

851 Ritkán ugyan, de azért van példa temetői trichora pogány használatára is a 4. századból: Khirbet es-Siyagha (Jordánia, Nebo-hegy - Sörries 2011 305).

852 A késő antik városi topográfia új megközelítésben nem az egyes épületeket, hanem a település lakóinak aktivitási helyeit vizsgálja. Három lehetséges új megközelítési módszer: várostopográfia, városrészek frekventáltsága, szocális területek felmérése emberi tevékenység szempontjából (Lavan 2003B 171-172).

853 Nem fogadható el az állítás, miszerint a korai rítusokat nem ismerjük (Lavan 2003B 176), hiszen az első kiforrott liturgiák már a 2. században léteztek és az egyházatyák az idő előrehaladtával egyre többet tudósítanak róluk. A 4. századtól számítható az istentisztelet fejlődésének aranykora (Dolhai 2001 20 166). A korai keresztény templomok formájának funkcióhoz kötött elemezése tehát nagyon is lehetséges. Kérdés, hogy a liturgia alakította-e a templombelsőt (Guzsik), vagy éppen fordítva, esetleg kölcsönösségről van-e szó (Dolhai 2001 157). Úgy tűnik, hogy az egyes keresztény vallási szertartások csírái már az 1. században megjelentek, majd később a mise és az eucharistia összeolvadt, míg az agapé külön vált. A rendszeres rítusok az 1-4. században inkább csak kis közösségekben a település területén folytak. A 4. század elejétől a tömeggel egy időben jelent meg a temetőben a keresztény bazilika (nem a rendszeres istentisztelet helyeként), és innen jutottak be együtt az 5. századra a városba. Közben a pogány halottkultuszt a halottak kegyeletében adoptálta és átformálta a kereszténység. A temetők tehát az alkalmankénti keresztény tömegszertartások első megjelenésének tanúi és emlékei is. A Szent Euphemia mártír sírjánál rendezett évenkénti ünnepet említette Amaseai Asterios (Homilia XI: in laudem S. Euphemiae), Hippolytos ünnepét írta le Prudentius (Peristephanon XI: Ad Valerianum episcopum de Passione Hippolyti beatissimi martyris).