Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
11. Temetői rítusok, szokások – Sopianae ókeresztény egyháza(i)
7 7.7. Antik és ókeresztény temetési szertartások 183 a halott aktívan már nem vehetett részt, legfeljebb jelképesen, ugyanakkor maga a rítus róla és hozzá szólt. A korábbi képeken mindkét felet aktív tevékenység közben ábrázolták: evés (lepény, puls, hal, tripus), ivás, pohár felemelése stb., ahol a bankettező halottat nemcsak egyedül ábrázolták,840 de az élőkkel együtt lakomáz- va, mulatva is.841 A 4. századi keresztényeknél a halott már széken, trónon vagy kanapén foglal helyet, elkülönülve az élőktől. A pécsi temető kétszintes keresztény sírépítményei ellent is mondanak a halottak mellett a temetőben elköltött lakomának. A halottak számára esetleg még ott hagyott étel-ital mellékletek helye valóban a sírkamrában van (loculus, falfülke, esetleg a síron),842 az élők évenkénti jelképes étkezése és ivása viszont már nem a föld alatt, hanem a föld felett történt. Eredetileg ezért is épült a cella memoriae. Az egyszerű, sírkamra vagy memoria nélküli sírok esetében a megemlékezések során általában minden egy helyen, a sír felett vagy egy temetői „közösségi" felszíni épületben történt.843 A halottak aktivitása is fontos a képeken: a pogányoknál még a halottak isznak-esznek és a szertartáson „részt vesznek", míg a keresztény képeken a halottak egyre pasz- szívabbak, trónon ülve az aktívan lakomázó társaságtól is elkülönülnek, hiszen ők már bevégezték földi életüket és a megmérettetés stádiumában vannak.844 Lényegében a pogány halottkultusz külső jegyeiben a halott kap (ételt, italt, ajándékot, sírmellékletet), a keresztény esetén már inkább a jeles halott ad (útmutatást, csodát, közvetítést stb.),845 sőt a valódi ókeresztény ábrázolásokon már halottbúcsúztatás sincsen (Volp 2002 183). A pogány halottkultusz esetén jelképesen a halott testet is aktívnak tekintették, míg a keresztény esetén inkább a lelket (így legfeljebb csak az élők esznek, isznak stb.). A keresztény„halottkultusz"elvárt, de nagyon lassú kialakulásának a folyamata Sopianaeban tehát először elkülönülés a halott testtől (sírkamra - cella memoriae viszonylatban), majd maga a szertartás is jelképessé vált. A családi sírhelyek felszíni épületeinek síremlék jellege pedig megerősödött a szertartáshely rendeltetésének rovására, mint ahogy ezt alább látni fogjuk. 840 A halotti lakomákat sok antik ábrázolás megörökítette. Lakomázó halottat láthatunk a koptTerenuthis/Abu Billu temetőjében Heraclas halotti sztéléjén (Török L 2005 41-42) már az 1. századból is, vagy a tunéziai Thaenae 4. századi sírmozaikján (Szabó M 1974 No. 21.). A szokás az egyiptomi halottkultuszban is jelen volt. Keleti múzeumokban pedig százával láthatók sírkövek hasonló ábrákkal. 841 Például a marsalai Crispia Salvia 2A freskóján (Giglio 1997-98). A halottat gyakran ülve ravatalozták fel (Polybios Hist. 6,53.). Az atyák és keresztény zsinatok azonban rendre próbálták mérsékelni a mezőkre kicipelt halottakkal való együtt étkezést és a halott etetését (Volp 2002 69 170 236). 842 Róma katakombáiban egy ideig a halottak is kaptak ételt és italt (Testini 1980 148). A római katakombák sírjai mellé épített kis mensák a számukra ott hagyott ételeknek készültek, de akár már keresztény környezetben (Nicolai - Bisconti - Mazzoleni 2002 44-46). Másrészt viszont a holtak visszajárásában való hitet a keresztények elvetették (Nagy Levente 2006 28-31). A sírkamrákban hagyott étel-ital mellékletek fülkébe való helyezéséről: Krautheimer 1960 32. A halottak szellemeinek falfülkékben való elhelyezkedésében való hitről - ami a kereszténységtől alapvetően idegen, de késő antik pogány hagyományként elfogadható: Testini 1980 148 Hudák - Nagy Levente 2005A 28 2005B 28. Más a helyzet a mártír-szenteknek szóló adományokkal, hiszen ételt-italt a passiótörténetekben még életükben, szenvedésük idején is kaptak (Id. Perpetua vagy Quirinus stb.), vagyis létezik keresztény előkép a később sírjukhoz vitt adományok felé. 843 Külön érdekes hagyományként megemlíthető Tarragona (Spagna) temetője, ahol a földsírokat téglák helyett egész vagy tört amforákkal fedték le (Liccardo 2004 5-6. kép), amik talán éppen a halotti lakoma maradványaiból származtak. 844 A halott test „passzivitására" vonatkozóan elvárt keresztény nézeteknek némiképp ellentmond Tours-i Szent Márton sírfelirata: „...Lelke Isten kezében, de ő itt van teljes valójában, amint azt csodatételei tanúsítják." (GrOll 1999). Ugyanakkor Minucius Felix pontosan megkülönböztette a halottal szembeni keresztény kegyeletet a pogánytól, miszerint a keresztények már nem koronázzák meg halottaikat (Octavius 28.3-4.) és Ágoston is kijelentette, hogy a halotti szertartás inkább az élők, mint a holtak kedvéért van {De civ. Dei 1.13.). A keresztény holtak lakomájára tehát egyre kevésbé ezen a világon került sor, inkább égi lakomáról volt szó: Pretestato-katakomba Vibia-sírkamrájának falfestményén Vincentius Sabazios pap feleségét a mennyei lakomára már a Bonus Angelus vezeti be (Kádár 1939 50). Amikor tehát az eucharistia bemutatása során az ostya egy halott szájába került, az nem a lakoma, hanem az obulusadás szokásá- nak„keresztény változata" lehetett (Grabka 1953 Volp 2002 170). 845 A feltámadás képzete is hasonló változásokon ment keresztül az 1. századtól a 4. századig. Papias, Irenaeus, Origenes még földi lakomákat és gyönyöröket képzeltek az Ezeréves Birodalom jutalmaként. Az egyházi megítélés azonban a 3-4. századra annak ellenére elvetette ezt a fajta testiséget, hogy Papias valószínűleg János apostol tanítását közvetítette, illetve hogy Lázár történetén kívül ismert volt más feltámasztási csoda is, mely evilági testiségben nyilvánult meg (például Krisztus feltámasztotta Manaimos anyját, aki egészen Hadrianus koráig élt - Philippus Sidetes, Fragmenta Christianae históriáé 142.). A 4-5. századi keresztény jövőképek változása éppen a testiség fogalmán keresztül különíthető el ettől. Róma hanyatlását látva Jézus ezeréves birodalma helyett legkésőbb a 378. évet (hadrianopolisi csata), illetve a 410. évet (Róma eleste) követően már inkább az„Antikrisztus" (Alarich, Geiserich, Odoaker, új Nero, az Apokalipszis lovasai) szenvedést hozó evilági uralmától féltek (barbárok, pogányok, germánok, hunok, keleti népek, vagyis Góg és Magóg - Jel 20,8; illetve esetleg eretnekek uralma), míg Jézus országa a testiség láncaitól megfosztva a halál utáni, már nem evilági jutalomként tűnt fel (Jeromos, Epistolae 130,5).
