Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
8. A temető topográfiája
8.2. A terület 1-3. századi használata és következményei 153 8.2. A terület 1-3. századi használata és következményei A római város és temetője a Mecsek lábánál, a Makár-hegytől keletre kapott helyet. Itt az akkor még mocsaras „pécsi katlan"és a hegyoldal közt maradt egy 5-800 m széles, 4 km hosszú sáv, ahol a ponthusi homokréteget lejtőlösz és felette humusz takarta. Ez elég száraz volt a letelepedéshez, tömör volt az épületek megtartásához, és még építési alapanyagokat (fa, homok, agyag, kő, víz) is szolgáltatott. A közelben található triász mészkő alkalmas volta mészégetésre is (Szabó P 1930 Gosztonyi 1943 131-132).690 A terület adottságaihoz alkalmazkodó, szórványosan elhelyezkedő kelta telepek után a Kr. u. 1. században a római település is hasonló szerkezetű volt, így még nem élveztek elsőbbséget a város kialakulásának későbbi szempontjai. A tudatos területhasználatnak köszönhetően691 a 2-3. században létrejöttek a majdan fallal körülvett, „koncentrált" várossá válás lehetőségei és ezzel egyidőben az északi nagytemető legkorábbi struktúrája is kezdett megszületni. (Kraft 2006 9-11) A várostól északra a későbbi nagytemető területe az 1 -2. században fokozatosan kialakuló iparterület volt. Fát vágtak, agyagot bányásztak, téglát égettek, szabályozták a felszíni vizek folyását. A temető területén az őskor végéig megmaradt humuszréteg a római korban a fák kivágása miatti erózió, és az agyagbányászás okán szinte teljesen eltűnt. Az agyag és a humusz vagy barna erdei talaj hiánya pedig az elplanírozott maradványokkal együtt bizonyítja a temető előtti iparterület létét (Kraft 2006 51). Legkésőbb a 3. században Sopianaetól északra, a Mecsek déli oldalán, az iparterület helyén vagy felette nagy valószínűséggel megjelent a szőlőművelés is, mely a temetőn kívül a 4. században is nyilván folytatódott. Maga a 4. századi iparterület pedig a várostól ÉNy-ra elhelyezkedő Tettye felé tolódott el (Kraft 2006 92). A temető használatának első fázisa a korábbi ipari terület átalakítása és a tervszerű terjeszkedés jegyében telt. Maga a temető a római koron belül tehát másodlagos területhasználatnak minősíthető, melynek elengedhetetlen feltétele a korábbi vizesárkok átépítése (Id. XIX. sírkamra mellett), házak lebontása (Id. Káptalan u. 6. szám alatti mozaikos épület), gödrök betemetése és planírozás volt.692 A temető használata során alkalmazkodtak a terület geomorfológiai és geodinamikai (főleg hidrogeológiai) viszonyaihoz. Mást nem is tehettek, különben a sírok vízben úsztak volna, az épületek statikája meggyengül, a város vize pedig beszennyeződik. A Mecsek lejtőjén létesült temető története így gyakorlatilag a természeti viszonyokhoz és a város igényeihez való állandó alkalmazkodás története, melynek művészete a 4. század végére érte el a tetőpontját, amikorra a természeti adottságok előnyeit szinte már teljesen kihasználták. Ez határozta meg a temető elsődlegesen DK-ről ÉNy felé történt terjeszkedésének irányát, sőt határait is. A máig érvényes geológiai meghatározottság megismerése révén sok - a temető viszonyai tekintetében eddig nyitott - kérdésre is választ kapunk. Az észak felé nyomulás több hullámban is feltételezhető. Először a fakivágás miatti tar terület terjedt északra, aztán nyomában az ipari terület, majd a temető következett. A temető használatának késői fázisa a 4. század második felében kezdődött. Az ÉNy-i részen ez a sírépítmények kora. A pannon homokos altalaj északi széle,693 mint egységes geológiai és vízföldtani választóvonal meghatározta a temető északi terjeszkedésének határát. A területet nem teraszosították, hanem az építmények igazodtak környezetük egyenetlenségeihez, ezért még a hegyláb azonos vonalában levők sem mindig egyforma magasságban találhatók (Kraft 2006 16 24). A Cella septichorát is egy É-D irányú patakvölgy oldalába építették, ami szintén ellentmond a temető korábban vélt teraszos elrendezésének. Ugyanennek a völgynek a déli részén, a völgy irányára szintén merőlegesen kapott helyet a Mauzóleum. Az egyetlen korai mesterséges terasz a temető északi szélén, a geológiai törésvonal mentén feltételezhető, a székesegyház altemploma és a Cella trichoral vonalában, de kora bizonytalan (Kraft 2006 25-26 65), inkább középkori lehet. Az épületek egyedi kezelésével tehát nem összefüggő teraszokat, hanem külön-külön épületalapokat képeztek, mégpedig gyakran feltöltéssel. Ilyen lehetett a XXXVI. sírépítmény (Cella trichora2) megépítése előtti rézsűs felszín kialakítása 690 Szabó Pál Zoltán szerint Az egész Dunántúlon itt van a legjobb égethető és a legjobb faragható mészkő, téglavetésre kiválóan alkalmas mediterraneus agyag, könnyen bányászható homok (Szabó P 1941 1941 Reuter 1961 267). 691 A temető területének első tudatos használói, alakítói a rómaiak voltak, míg a korábbi korszakok embere a természeti forrásoknak csak felhasználója volt. 692 Hasonló művelési ág-váltás figyelhető meg az angliai exeteri katedrális területén, ahol az 5. századtól induló temető előtt agyagbánya gödröt létesítettek (Painter 1989 2040), a trieri és xanteni temetők közelében korábban fazekas negyedek voltak (Borger 1960 326-330 Schmidt 2000 256) és a pannoniai temetők esetén is többször előfordult (például Intercisán a temetőnél korábbi fazekas kemencéket találtak a sírok közelében - Visy 2001A 575). A beskai 4. századi kemence azonban a meghatározás szerint krematóriumként inkább a temető része volt (Marijanski-ManojloviC 1987 82). 693 A pannon homokos részt északon elsősorban prekambriumi kőzetek határolják.
