Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
7. Falfestmények, mozaikok és szarkofágok
7.5. Szimbólumok 7.5.5. Koszorú 145 ma volt (Vanyó 1988 117). A neofita (újonnan megtért) kapott virágkoszorút és fehér ruhát megkeresztelkedé- se után642 [Lévi testamentumáéiul Vanyó 1988 117 Dolhai 2001 116). A kettős koszorú már egy részletesebb képet ad, megkülönböztetve a tiszta keresztény szűzi élet és a mártírium koszorúit. Szent Ágnes esetében jelentkezik a két koszorú együtt, aki keresztény szűz és keresztény mártír is volt (Prudentius, Peristephanon 14,7-9). A 2. századi egyházatyák még nem feltétlenül nézték jó szemmel a koszorút, mint a pogány szokások egyik fő kellékét. Alexandriai Kelemen bűnnek tekintette a rózsával való koszorúzást, mivel Jézus is töviskoszorút kapott (Paedagogos M.8.). Az ókeresztények az emberek által használt koszorút elvetve csak az Istentől kapható „koszorút" értékelték (7 Kor 9,24-27 Tertullianus De corona - Géczi 1998 3). A szigorú Tertullianus viszont már elkülönítette a pogányok koszorúját a keresztény értelmezéstől: a régieknél a bánatot tartók koszorúzták meg magukat. (Vanyó 1988 115-116). A koszorú a későbbi ókeresztény írott forrásokban is sokszor felbukkan:643 Aranyszájú Szent János Jóbot koszorút elnyert küzdő-nek nevezte (Homilia ad populum Antiochenum) és szólt Szent Akakios mártír megkoszorúzásáról (In Acacium martyrem). A mártírhalált halt Szent Platónt Ankyrai Nilus nevezte koszorúval ékes-nek (Epistula IV 61.). A latin corona szót hol koszorúnak, hol pedig koronának fordították.644 A magyar nyelvben elkülönülő két szóalak gyakran a fordítások okán váltakozva jelöli ugyanazt. A koszorú-korona az Ószövetségben királyi dísz, jó és rossz tulajdonságok jutalma és isteni jutalom-jelentéssel bír. Az Újszövetségben Krisztus töviskoronája mellett már egyértelműen az erények a keresztényi élet és a mártírok jutalma. Damasus pápa Péter és Pál apostolokról írta: vértanúság koronájáért Krisztus követői (Epigrammata 20 - Sághy 2003 157). Ambrus Szent Lőrinc- cel kapcsolatban ír a mártírok koronájáról (Hymnes - Sághy 2003 193). Prudentius mártírokat koszorúzó verseiben az egyik Krisztus melletti latrot említi koronával (Lk 23,39-43), aki Jézus után időrendben a kereszténység második„győztese"lett, míg a harmadik Szent István vértanú, akinek koronáját ott a költő elsőnek nevezte (Jel 2,10), mivel István nevének ez a jelentése is. Prudentius a Jelenések Könyvéből is idézi a koronás véneket (Jel 4,4; 5). (Dittochaeum 42,45). Szent Ágoston mártíriumuk okán egyaránt koronával említi Szent Istvánt és Szent Pált (Sermo 316 In solemnitate Stephani martyris 5). Nolai Szent Pál írásában Szent Pakhóm látomásakor az erények képi ábrázolása kapott „hatalmas koronát" (Sancti Pachomii vita: Versus Bohairice Scripta 73). Antiokhiai Severos viszont a képeket elvetve Mihály és Gábriel koronával való ábrázolását is balgaságnak tartotta (Homilia 72). A koszorú ábrázolása a 4. századra valóban elterjedt téma lett a festményeken, és folytatódott az 5. századi mozaikokon is. Az ókeresztény képeken szereplő apostolokat és vértanúkat általában véres koszorúval ábrázolták. A koszorúzás ábrázolásai: Isten keze a felhőkből nyújtja, a vértanúkat Krisztus koronázza, a koszorút galamb vagy más szent hozza, illetve a vértanú kezében tartva„felajánlja"a koszorút (Vanyó 1988 119-120).645 Egy második századi apokrifben Lykomedes még pogány módra egy képet tisztelt meg felkoszorúzással, mégpedig János apostol titokban elkészíttetett képét (Acta Johannis 26-29). Amaseai Asterios leírta Szent Euphemia tortúráját ábrázoló„képi regényt", ahol a mártír halála előtt imádkozás közben feje fölött már megjelenik a koszorú, ami utal az eljövendő passióra (Homilia XI: in laudem S. Euphemiaé). Constantinus császár a Szent Lő- rinc-bazilikában a mártír sírja fölé ezüst koszorút tétetett (Liber Pontificalis 34: S. Sylvester 24:63,25-64,8). Nolai Szent Pál, a jelképek részletes magyarázója szerint Jézus keresztjét apostolok koszorúzzák (Epistula 10:285,17- 286,21; 17: 2992,8-20). A római Santa Maria Maggiore és a S. Prassade-templomok mozaikjain koszorús mártírok láthatók. Aquileia mozaikján angyalszerű szárnyas alak ajánl fel koszorút (Bagatti 1958 125-126). A Róma városi Comodilla-katakombában pedig Szent Adautto ajánlja fel mártíromsága győzelmi koszorúját. A pécsi sírkamrák esetében a Péter-Pál sírkamra Krisztus-monogramja körüli koszorút Artner Edgár a feltámadás jelképeként értelmezte (Artner 1958 122). Az ókeresztény Mauzóleum Dániel-jeleneténél merült még fel a koszorú ábrázolásának lehetősége. Az ószövetségi Dániel kvázi protomártírként az ókeresztény festészetmár inkább a lelki tisztaságot mutatta. Az atyák elvárása alapján pedig az ókeresztény hozzátartozók néha egyáltalán nem hordtak gyászruhát (hiszen a halott hitük szerint újjászületett), sőt sokan a siratást is elvetették. (Volp 2002 68 95 126-136 180-183). 642 A gyermek II. Theodosius megkeresztelésekor mindenki fehérbe öltözött (Marcus Diaconus, Vita Porphyrii 47.). 643 Az apokrifek koszorú-említéseit Vanyó László sorolta fel (Vanyó 1988 117). 644 A diadéma szót - ami ritkábban fordul elő a Bibliában - viszont minden esetben koronának vagy fejéknek értelmezték. 645 A felajánlások (ex vofo) egyébként gyakoriak a korabeli ábrázolásokon, Melchisedech kenyeret (San Vitale, Ravenna), Ábel bárányt (San Vitale), Ábrahám Izsákot és Aquileia mozaikjain madarat felajánló alakot is láthatunk (Bagatti 1958 124-125), de ismertek a halottak portréi a sírkamrákban, akik felmagasztosulva keresztényi életüket ajánlják.
