Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
7. Falfestmények, mozaikok és szarkofágok
7.1. Az ókeresztény képekre és előtörténetükre vonatkozó írott források 105 mát, immáron Mózes képtiltó törvényeit idézve (Geographica, XVI 2,35). Philostratus (Kr. u. 2. század) visszatért Platónhoz, de ellentétes következtetéssel (Vita Apollonii IV 7, VI 18-19). Művében szereplő Apollonius a művészien megformált, de képzelet alkotta istenszobrokat tartotta igazinak, ezért nézte le az egyiptomiak„valós"ál- latokat utánzó alkotásait. A Corpus Hermeticum szövegében (Kr. u. 2-3. század) Asdepius és Trismegistus beszélgetéséből a szobrokról való vita kapcsán a görög filozófia alapkonfliktusa, az anyag és lélek kettőssége vi- láglik ki (Asdepius 23-4; 37). Plotinus (Kr. u. 3. század) is megemlítette a szobrok animálásának lehetőségét (IV 3,11; V 8,1,32-40), de Porphyrius (Kr. u. 3. század) szerint visszautasította képmása elkészítésének engedélyezését, mivel saját „természetes kinézetét" nem tartotta arra méltónak. Kraterius ennek ellenére emlékezetből mégis megfestette a portréját. (Vita Plotini I). Porphyrius sztoikus szemszögből viszont tagadta az istenek leké- pezhetőségét, hiszen Zeus maga a világegyetem egésze (Peri Agalmaton fr 1-3).4'3 A kereszténység államvallássá válásának idejéből Sozomenos (Kr. u. 5. század) említ egy Olympius nevű, pogánysága mellett végsőkig kitartó filozófust, aki szerint az istenszobrok csupán romlandó anyagok, de bizonyos hatóerők lakoznak bennük, melyek a szobor megsemmisülésekor visszarepülnek az égbe (História Ecclesiastica VII 6,15). Ez utóbbi álláspont azonban már csak halvány és kevesek által elhitt lenyomata volt a hajdan jóval sokrétűbben megalapozott pogány „bálványimádásnak". Legvégül pedig Krisztus pogány tiszteletére is van néhány forrásos adat azon túl, hogy Nagy Constantinus császár szinte egész uralkodása ezt példázta. A História Augusta (Kr. u. 4. század) alapján Alexander Severus (Kr. u. 222-235) házi szentélyében a többi isten mellett ott állt Ábrahám és Jézus szobra is, nyilvánvalóan nem értve meg a kereszténység monoteizmusát, vagy legalábbis korai szinkretista módon gondolkodva (AlexanderSeverus 29,2).413 414 A zsidók számára az Ószövetség egyértelműen tiltotta a képimádást és bál vány készítést (Gáspár 2006A 117). A/e csinálj magadnak semmiféle istenszobrot (faragott képet) azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak (2Móz 20,4; 5Móz 5,8-9); Ne csináljatok magatoknak bálványisteneket. Se faragott képet, se szent oszlopot ne állítsatok magatoknak, kőszobrokat se helyezzetek el országotokban, hogy leboruljatok azok előtt. (3Móz 26,1). Becalel és Oholiáb viszont Isten parancsára készítettékel a szövetség sátrát, a frigyládát és a készlet többi részének díszítését is (2Móz 31). Minderről maguk a zsidók is írtak és megjelent a rabbinikus irodalomban. Targum Pseudo-Jonathan és Mekilta de-Rabbi Ishmael egyértelműen megerősítették a tilalmat, mivel Alexandriában és Antiochiában görög hatásra nemcsak képeket imádtak, de sokan még nyelvüket is elvesztették (emiatt kellett szent könyveiket görögre fordítani: Septuaginta = Hebdomékonta). Maguk a rómaiak - bár egy ideig meghagyták a zsidók nemzeti királyságát - a Kr. u. 70-es években és főleg a 132. évben kirobbant Bar-Kochba lázadás után sokukat szétszórták a Birodalomban (Jeruzsálembe például zsidók be sem léphettek). A képtiltó törvények meglazultak. A zsidó szokásokat Josephus Flavius közvetítette a rómaiak felé. Az egykori Nagytemplom leírásánál megemlítette a belső kárpitdíszítést, valamint az„élőlény-alakok"teljes ti- lalmát.Továbbá hírt adott a mózesi példa nyomán eljáró„képromboló"if]akról, akik leverték a templom kapujáról a Heródes által mégis elkészíttetett sast. Pilatus viszont a császár tiszteletére Jeruzsálemben felállított erénypajzsokon (clipeum virtutis) sem mert képmást ábrázoltatni és a zsidók még a jeruzsálemi helyőrség hadijelvényeinek képei ellen is tiltakoztak (Flavius, A zsidók története XV.8.1.). Flaviustól tudjuk, hogy Pilatus végül kénytelen volt elszállíttatni Jeruzsálemből a városba bevitt császárportrékat.415 A Misna AvodaZara (Kr. u. 200 körül) lazított a képtilalmon. Rabban Simeon ben Gamliel csak azokat a szobrokat tiltotta, amelyeknek a kezében volt valami. A bálványtöredékek használatát megengedte. Tiltotta viszont a Nap, a Hold és a sárkány edénydíszíté413 Az ókeresztény íróknál visszatérő érv lesz majd az isteni lényeg anyagi eszközök által való megformálhatatlansága. A bálványok elfogadásában Jamblichus (Kr. u. 4. század) jutott a legmesszebbre, szerinte isteni eredetüket nem lehet profanizálni, mert függetlenek attól a ténytől, hogy mesteremberek fizetség ellenében hozták őket létre (Porphyrius, Peri Agalmaton). A képek és természetfeletti erők kapcsolatrendszerének újplatonikus elmélete valójában a theurgia lehetőségén (istenek megidézése) alapszik (Nagy Levente szíves szóbeli közlése). (Bővebben: Dodds 2002) 414 A keresztény monoteizmus félreértésének korábbi előképe - Tertullianus kevéssé igazolható története alapján - Tiberius azon szándéka, hogy az istenek közé emelje Krisztust (Apologeticum V). Ennek fordítottja, amikor a korabeli pogányok Birodalom-szerte egyes számban használták felirataikon a deus kifejezést vagy gondoljunk a keleti Birodalomrészen elterjedt Theos Hypsistos-kultuszra. Az antik pogány, főleg platonista monoteizmus lehetőségét azonban mára 17. századtól vizsgálták. Legújabban Stephen Mitchel és Peter van Nuffelen két kötetet is szerkesztettek, melyek szerzői rengeteg oldalról körüljárták a témát (Mitchel - Nuffelen 2010). Munkáik kritikája, hogy hiányoznak a pontos definíciók (Heath 2011), illetve a henotheizmus meghatározás (más isteneket is elismerő egyistenhit) is illik az egyetlen istenhez címzett antik pogány feliratokra (Salzman 2011), ami eltér a zsidó és ókeresztény egyistenhittől, hiszen azoknak egyébként fontos kritériuma Isten kizárólagossága is. 415 A császárképek imádásának elszabotálása okán ekkor tervezett Petronius-féle hadjáratot a császár halála akadályozta meg (Antiquitates III 126, XVII 149-152, XVIII 55-59, 257-263).
