Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
6. Építészeti elemek
100 6. Építészeti elemek tészeti hagyományok elhagyása.) 8. Esztétikum. (Megtarthatja vagy megtörheti a régi építészeti rendet.) 9. Építőanyagnyerés. Oka: kényszer, új építőanyagok hiánya vagy drágasága. 10. Nincs pontos magyarázat vagy éppen egyszerre sok van. (Coates-Stephens 2003) Építészeti spolia viszonylatában általában településekről és azok épületeiről van szó. Sopianae esetében viszont temetői építményekre próbáljuk értelmezni, ami alapvető különbséget jelent. Az első típus, a triumphus- eszme, általánosan jellemző az ókeresztény szemléletre. A hit győzelme a pogányság, illetve a halál felett állandó és fontos üzenet. Sopianae temetői épületeinek késő antik átépítései legfeljebb csak közvetve, általánosságban magyarázhatók így, amennyiben a keresztény halottak„örök életét"és a hit„dicsőségét"is hirdetik. Ezzel számolhatunk az eredeti építmény megnövelésekor (Ókeresztény Mauzóleum) vagy renoválásakor (V. sírkamra). A 2. spolia-típusra, a múlttól való megszabadulás vágyával egy kereszténnyé váló korszak temetője esetében deszakrifikálásként vagy vallási indíttatásként gondolhatunk, ami egyben már a 3. típust jelenti. Érdekes módon pont erre nehéz példát találni a temetőben. A szempont még az Apáca utca 14. szám alatti építmény (XIII.) esetében is erőltetettnek tűnik. A sírok fölötti épületet valószínűleg keresztények újították meg (mensa), de még a pogány időkből örökölt és általuk is gyakorolt halottkultusz számára. A pogány múlt „eltörlésének" egyetlen további közvetett jele a temetőben, hogy a 3. századi pogány sírfeliratok ritkák vagy töröttek (Fülep - Burger 1974 8). A korábbi sírkövek közt több az ép, mert azok a 4. században talán már nem voltak láthatók. Ennek ellenére Sopianaeban a kereszténység 4. századi terjedésének békés folyamata feltételezhető.396 A 4. típus a hatalom és gazdagság bemutatása. Ez a családi sírboltokra és főleg felszíni építményeikre általában igaz. A nagy közösségi épületek megjelenése viszont a temetőkép erős megváltoztatásával a terület egésze átépítésének, átértelmezésének tekinthető. A Cella septichora és az Ókeresztény mauzóleum ugyanis a különösen megbecsült halottaknak való emlékállítás révén a keresztény közösség és az egyház (püspök) hatalmát hirdető uralkodó elemeivé váltak a temető kisebb építményei között. (Az 5. típus, a „kannibál eszme" itt in- differensnek tűnik.) A 6. típusa múlt tiszteletét jelentő állagmegóvás. Kifejezetten ilyen célú átépítés csak az V. sírkamránál mutatható ki. A tiszteletadás erőteljes szándékát erősíti a belső sír épen hagyása és az, hogy több sír később sem került mellé. Mindezt látszólag lerontja az I. sírkamra statikai veszélyt okozó közeli megépítése, mintha mégsem törődtek volna az V. sírkamra épségével annyira. Ezt a megbecsüléssel ellentétes szándékot egy speciális, a keresztények által elfogadott szokás, a depositio ad sanctos alkalmazásával írhatták felül. Csakis a keresztény közösség egy tehetős és előkelő családja engedhette meg ezt magának, aki erőszakosságával nem csupán a kegyelet diktálta távolságtartást, de az építési szabályokat is figyelmen kívül hagyta.397 A 7. szempont a praktikum, amellyel a legtöbb temetői átépítést magyarázhatjuk. Ide érthetők az új sírládák beépítései a későbbi halottak számára (II., IV., Vili., XXVII., XXXIII.), a sírkamrák előre már nem tervezett, további használatához kapcsolódó új lejáratok építése (II.?, VII.? XXXIII., XXXV.?), a XXIX. építmény sírkamrává való szélesítése, illetve azV. sírkamra bejáratának bizonytalan időkben való elfalazása. A 8. szempont az esztétikum, mely a régit megtartja vagy új szempontok alapján átépíti. A sírépítmények eleve mutatósak voltak - gondoljunk a falfestményekre vagy a XIX-XX. sírkamrák felszíni épületeinek kazettás falazására. A temető összképét tekintve a„látványosságot"az 5. század elejére már a keresztény közösségi épületek jelentették. A 9. szempont az építőanyag nyerésének szándéka. Ez leginkább a temető előtti idők falmaradványainak „eltakarítására", illetve a temetőhasználat utáni középkori planírozások idejére érvényes. Római kori temetői építményeknek ilyen célú korabeli hasznosítása egyelőre csak kevés esetben gyanítható Pécsett. AzV. sírkamra átépítésekor valószínűleg felhasználták a visszabontott részek falazóanyagát is, de alapvetően nem az építő396 Gáza város példáján láthatjuk, hogy a pogányság tiltása még 400 körül sem volt magától értetődő reflex a keresztény császárok számára, hiszen Arcadius is sokáig hezitált, mire kiadta a pogány templomok lerombolásáról szóló rescriptumot (Marcus Diaconus, Vita Porphyrii 41 -49.). 397 Róma katakombáiban a gazdag és szegény keresztények látszólag együtt temetkeztek, ahol a gazdag sírok ismérve a drága berendezés, a freskók és a depositio ad sanctos szokásának alkalmazása volt (Volp 2002 112). Az ereklyék magántemetkezésen való kisajátítását Constantinus példája legalizálta, aki fővárosában az Apostolok-templomát eredetileg saját mauzóleumának építtette és minden apostol ereklyéiből vitetett oda. Theodosius császár testőrparancsnokának, Maternus Cynegiusnak az esete még az ereklyéken is túlmutat, hiszen testét családja Konstantinápolyból a hispaniai Carranque-ba szállíttatta, majd az ott épített mauzóleuma fölé magántemplomot is építettek (Sörries 2011 418-419). Itt már nem egy mártír hamvait bolygatták, de magas világi tisztsége mégis ahhoz hasonlóan felülírta a halott test tisztátalanságát és mártírokéhoz hasonló keresztény síremléket is kapott.
