Őszi Zoltán (szerk.): A múzeumpedagógia lehetőségei a Szovjetunióba hurcoltak drámájának iskolások számára történő élményszerű feldolgozására. Országos Múzeumpedagógiai Workshop, 2016. november 3. (Kaposvár, 2016)

Esett már szó a szimbólumértékű helyszínről és a tárgyakról is, amelyek garantálják az emlékek felidézését. A felidézett emlékek és az emlékhelyek valódi jelentőségüket azonban csak az ünnepekben, rítusokban nyerik el. Csak a cselekvő emlékőrzés biztosítja az elvárt jelentéstartalom közvetítését. Esetünkben az ünnepi megemlékezéseken kívül feltétlenül érdemes vizsgálni a múzeumi funkcióhoz szervesen illeszkedő cselekvő emlékmegőrző aktivitásokat: kiállításokat, kutatásokat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat, amelyekről a múzeum honlapjáról informálódhatunk.

Jelen írás egy múzeumpedagógiai konferencia apropójából készült, ezért legérdekesebb kérdésnek a múzeumpedagógiai gyakorlatot láttam. Fontos ez a terület több szempontból is: először is természetesen azért, mert a legfogékonyabb célközönség ezen alkalmak segítségével közelíthető meg és befolyásolható. Másodszor: a téma súlya és gyermekek számára nehéz befogadhatósága miatt különösen érdekes lehet, hogy egy olyan intézmény, amely birtokolja a helyszín adta előnyöket, miképpen tudja ezt a maga javára fordítani, azaz milyen specifikus módszereket alkalmaz. Ha ezen szempontok felvetette kérdésekre jó válaszokat kapunk, jó gyakorlatokat fedezünk fel, az nekünk is segítséget nyújthat a téma feldolgozásához a múzeum- pedagógia terén.

A múzeum ezirányú aktivitásának vizsgálata azonban csalódást okozott. A honlap viszonylag alaposan tudósít a hasonló eseményekről, éves lebontásban. Azonban itt is visszaköszön a kettősség, amely úgy az intézmény megalapításánál, mint a kiállítási szisztéma kialakításánál meghatározó szerepet játszott: a hangsúlyok sokkal inkább a nemzeti érzés ébren tartására, az identitás alakítására helyeződnek, mint a Gulag emlékezetének fenntartására. Erről árulkodnak a rajz- és irodalmi pályázatok, a kazah központú megemlékezések, amelyek kisebbségbe szorítják az eredetileg kinyilatkoztatott célt: a diktatúra áldozatai emlékének megtartását.

Bár a konferencia eredeti kérdésfelvetésére, a Gulag múzeumpedagógiai megközelítésének lehetséges módjaira nem kaptam jó válaszokat, kutakodásom számos hasznos konklúzióval zárult, amelyek újabb kérdések formájában fogalmazódtak meg. A válaszkeresés ezekre a kérdésekre hitem szerint segíthet mindazoknak, akik hasonlóan összetett, bonyolult és legfőképp kényes kérdésekben próbálnak eligazodni és múzeumi gyakorlatot kialakítani.

Ilyen esetekben döntő jelentőségű már a múzeum kialakítása is. Már ezen a korai ponton, a tevékenység ezen megalapozásánál döntéseket kell hoznunk: miért éppen úgy épül fel a szisztéma, ahogy elképzeltük? Milyen megközelítéseket helyezünk a középpontba? Egy hasonlóképp átpolitizált téma esetében már az emlékhely formai megjelenítése is kinyilatkoztatás, nem beszélve az eszmei tartalomról, s ilyenformán számos vitát szülhet (erre kiváló magyar példa a Terror Háza esete). Fontos kérdés, hogy miért fontos megtartani az adott emléket? És melyik részét érdemes és érdekes? Kinek az érdeke életben tartani az emléket?

A múltról megszerzett tudás közel hozható, megmaradása az emlékezet alapja és mint ilyen, hatalmas felelősség.

14