„Verje meg az Isten, aki ezt okozta." Gunszt János hadinaplója II-III. kötet, 1916-1917 (Kaposvár, 2015)
Berta Gyula - Horváth Szilvia: Gunszt János: "Verje meg az Isten, aki ezt okozta." Gunszt János hadinaplója II-III. kötet (1916-1917)
Gunszt János hadinaplója ll-lli. kötet [1916-1917] Nekünk is vannak macskadobóink Granatwerfer a hiv. nekük, csak az a kár hogy kisebb mint a Pistáé. Igénytelen pici kis szerkezet löki ki azt a disznó háborús macskát, nem is nézné ki belőle az ember, hogy oly félelmetes fegyver. Végezvén a 44-el is, bementem Árnyassy Apánkhoz is, kivel a Baonskmdóhoz vezető Laufgrabenben találkoztam, ment be a Stellungba s mondta hogy szeptemberben [99. oldal] megkezdődnek a szabadságolások. Na igen az nem szó, ahogy ez a hirnek megörültem: „Szabadság, szerelem e kettő kell nekem” idéztem Petőfit s igen szerencsésnek tartom magam, hogy kettőnk gondolat s érzelem világa ekként összetraffálkozott. tünk közben erősen nézegettem magam az oda tudja a rosseb honnan került hatalmas álló tükörben. Hm, be régen láttam becses ábrázolatomat s kecses termetemet tükörben! Úgy nézegettem tükörképemet mint egy rég nem látott k. ismerőst s úgy hiszem kölcsönösen meg lehettünk elégedve egymással, mert nagyon mosolyogtunk egymásra. Tény, hogy lovasitott gyalogsági sapkám betyáros kinézést ad nagyon szép barnára lesült képemnek. Ekként szórakozván trióban, táviratot hoz be a telefonista „Románia tegnap este 9. alattomosan megtámadott bennünket, az első határ harcok lezajlottak”. Pont egy óra volt. Hogy mit éreztem e hir hallatára, nehéz papirra vetni, meglepődésemben csak jó későn jutottam szóhoz s nem tudtam mást kinyögni: „Verje meg az Isten Romániát mindkét súlyos kezével!” s rohantam haza. Bár számítottam erre a galád- ságra, nem hittem volna, hogy ily gyorsan áll ellenségeink táborába. Sziget vagyunk ellen ségeink [100. oldal] között körülvettek bennünket immár minden oldalról hogy elpusztítsanak eltöröljenek minket a föld színéről. Utálat, förtelem amit Románia elkövetett a tisztesség becsületesség és az egész emberiség ellen, de hiszen tudom, hogy bármi történjék is, mi leszünk Isten két súlyos keze, mely alatt nyögni, sírni, s fogaikat csikorgatni fogják. Hát nem volt elég a sok kin és jaj, szomorúság és bánat, nem volt elég a pusztulás hihetetlen nagysága, emberben s egyéb értékekben? Ám legyen, legyen több kin és jaj, bánat és szomorúság, újabb pusztulás, de érezzék ezt ezerszeresen Romániában! 63
