„Verje meg az Isten, aki ezt okozta." Gunszt János hadinaplója II-III. kötet, 1916-1917 (Kaposvár, 2015)
Horváth Szilvia: Előszó
Verje meg az Isten, aki ezt okozta." Előszó Gunszt János naplójának II—III. kötete Berta Gyula nyugalmazott katonatiszt gondossága folytán került a múzeum birtokába még 2000-ben. Gyula bácsi szívügyének tekintette az írás mielőbbi publikálását, ezért elsőként vállalkozott a kézirat digitalizálására. Az eredeti kézzel írt napló, rendkívül rossz állapotban került intézményünkhöz, azóta a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megtörtént restaurálása és kiállításon történő bemutatása. Töredékes volta miatt jelen kiadásban pontozással jelöltük a sérült, nem olvasható részeket, illetőleg kapcsos zárójellel a szerkesztők kiegészítéseit. A napló egy olyan történeti forrás, amelynek írója célzottan történeti munkát kíván írni, ám a történetírásnak egy olyan változatát műveli, ahol a szerző és az elbeszélt én, azaz a történések elszenvedője, megélője egybeesik. Lehetőséget teremt egyúttal egy adott korszak mindennapi életének, szellemiségének, vagy épp emblematikus személyiségeinek egy teljesen új aspektusból való megismerésére is. Azonban a kézirat olvasása során azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az egyes események csupán a szerző éppen aktuális perspektíváját tükrözik, valójában az emlékezet és az emlékezés elbeszéléséről van szó. A naplók, visszaemlékezések, kéziratok azonban pont az imént kifejtett sajátos jellegükből adódóan képesek a nézőpontok ütköztetésére, és ezáltal a történelem újragondolására. A II. kötet egy megszólítással kezdődik „Bajtárs!” Mire eljutunk az eseményeket követve 1917 februárjához, remélhetőleg egy kicsit már mi is bajtársnak érezzük magunkat. Gunszt János 1916 júniusával kezdi meg az események bemutatását. Személyében egy szekszárdi postás és távírász segédtiszt fiával ismerkedhetünk meg, aki 1915-ben önkéntesként vonult be a hadsereghez és a kiképzését követően 1916-ban a 44-es gyalogezred kötelékében, vagy ahogy a korszakban nevezték a „rosseb-bakák” sorában érkezett meg az orosz frontra. Az harctéri életét a lövészárok ásása, az újabb és újabb rohamra való felkészülés, a minél több ruszka (orosz) fogságba ejtése, avagy egy izgalmas patronill (őrjárat) töltötte ki. Ugyanakkor képes volt arra is gondot fordítani, hogy a fiaikért aggódó kaposváriak üdvözlő levelét is szó szerint idézze. A szürke bakasors hétköznapjai mellett azonban folyamatosan jelen van a kedves utáni vágyakozás, a haza és Szekszárd marcangoló hiánya, és mindaz, ami meghatározó volt egész addigi életében. 6
