„Verje meg az Isten, aki ezt okozta." Gunszt János hadinaplója II-III. kötet, 1916-1917 (Kaposvár, 2015)

Berta Gyula - Horváth Szilvia: Gunszt János: "Verje meg az Isten, aki ezt okozta." Gunszt János hadinaplója II-III. kötet (1916-1917)

JÚNIUS 16.

Az elmúlt éjjel pihentünk. Zeit alatt aludtam, de a k. Novák úr, hegyoldalba csinálta a sátrat s alvás közben kicsúsztam alóla. No de azért nagyon jól aludtam! 2-Vi 4-ig amikor neki láttunk 2 Verbindungsgraben ásásához, [ló. oldal] melyekkel estére nagyj ában készen lettünk. Úgy látszik valaki elárulta, hogy a Stellungot ott hagytuk, mert éjjel 11 után a 7 és 8 között bejöttek uj Stellungunkba s a főhadnagy urunkat elgreifoltak. lA 12 felé jelenti a telefonista a következő beszélgetést. „Halló seschste!” „Ja hier sechste.” Azonnal kapitány úr Freiszbergert” „halló azonnal megsturmolni a behatolt oroszokat.” „Kinek a parancsa” „Regskmdó.” „Jawohl” Negyed óra múlva kész a sturm”. A muszkákat kiverték, Freiszberger kapitány s Legányi hadnagy súlyos sebet kap, Hoffmann, Deutsch kdtt, és Vizy kdtt elestek. Mind a hármat jól ismertem, Hoffmann és Deutsch velem voltak a tiszti iskolában. Egy kicsit furcsán érzi az ember magát, mikor jó barátai közül esnek el, de hát ez a háború s ilyen az élet! Szegény Hoffmann! Huh - de hát mindegy!

Ma egyébként csend volt, az oroszok jönnek előre, de nagyon messze vannak. Most Krutniew-Dirdin felett állnak ez utóbbiból melyet szintén kiürítettünk, egész nap hordták bakáink az ott hagyott holmikat. Csuha ma ismét kitűnő alak volt requiralasaival. Éjjel egy kis munka, különben pihenés. Egész nap rossz idő, esik az eső s roppant hideg szél fuj.

Hm, mi lesz az éjjel?

JÚNIUS 17.

Semmi különösebb nem történik, ruszka patronullok mozognak minden felé. Csúnya idő van ma is. Egypár Schrapnellt kaptunk, [17. oldal], a mi századunknál nem történt sebesülés, de kint a lövészárokban egy egész csomó könnyű, nehéz sebesült sőt halottak is lettek. Borzasztóan örülök, hogy pisztolyomba nagy nehezen, de sikerült 8 drb patront szereznem a Laufgrabenen kitünően sikerült büszke vagyok rá. Bakáinkra jellemző kis esetet jegyzek fel. - Folyik javában az erős granáttüz s a bakák szép nyugodtan horkolnak a lövészárok fenekén. Két öreg baka közt gránát explodál, teleszórja őket földdel, meg sem mozdulnak. Azt hittük agyonütötte őket. Odasietünk valaki, lehúzza róluk a zeltet és pokrocót s látjuk, hogy egyenletesen lelegzenek. „Fölkeltjük őket s bosszúsan riadnak fel. „Nó mi az?” kérdi az egyik. „Egy gránát vágott közibük” „Nó és osztán? Ezér nem érdömös az embört fökőteni.” Ezzel fogták magukat s tovább aludtak.

„Verje meg az Isten, aki ezt okozta."

18