A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia tanulmánykötete (Kaposvár, 2015)
Halász Imre: Gyógyfürdők és gyógyulni vágyók a Dunántúlon a tömegturizmus kialkulása előtt
Fürdőkultúra és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig Kaposvár, 2015 95-110 Gyógyfürdők és gyógyulni vágyók a Dunántúlon a tömegturizmus kialakulása előtt HALÁSZ IMRE Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg H-8900 Zalaegerszeg, Gasparich M. u. 18/a., halasz.imre@gkz.bgf.hu A turizmus történetének kutatásáról A turizmustörténet kutatása napjainkban két egymáshoz közelítő, de egymást nem lefedő szemléletben történik. Az egyik a nem közgazdasági szemléletű és irányultságú, melyet néprajzosok, levéltárosok, muzeológusok, történészek követnek, míg a másik a közgazdasági szemléletű kutatás, melyet elsősorban a közgazdasági felsőoktatásban dolgozók kezdeményeztek és folytatnak.' Ez utóbbi mutatkozik meg az 1990 utáni modern szemléletű turizmusoktatás legfontosabb átfogó munkáiban is.1 2 Magyarországon az első monografikus feldolgozásnak Gyömrei Sándor Az utazási kedv története című könyvét3 tekinthetjük, és a legutóbbi időkben közreadott két monográfia, A magyar vendéglátás és turizmus újkori története4, illetve az Új Széchenyi terv keretében készült Fürdőkultúra5 című monográfiák nagyban hozzájárulnak átfogó képünk kialakításához. Elsősorban a nem közgazdasági szemléletű munkák szerzői számtalanszor vetik fel, igaz ugyan, hogy egyre szélesebb rétegek számára váltak elérhetővé a turizmus termékei, de a 20. század második feléig hatalmas tömegek maradtak ki ennek fogyasztásából, és kizárólag csak a tehetősebb, módosabb rétegek számára adatott meg az utazás lehetősége. A közgazdasági szemléletű turizmussal kapcsolatos publikációk viszont axiómának tekintik, hogy a turizmus a nemzetgazdaságok, és ezen keresztül a világgazdaság egyik meghatározó tényezője, a szolgáltatások sajátos piaca, mely két alaptényezőből, az utazásból - mint hely- változtatásból - és a felkeresett, meglátogatott helyen eltöltött tartózkodásból áll. Nem tekinthetünk el a piac három alapkategóriájától, a küldő területen megjelenő kereslettől, a fogadó területen, a célterületen megjelenő a kínálattól, továbbá a piac harmadik kategóriájától, a szolgáltatások áraitól, mely döntő mértékben befolyásolja, szabályozza ezt a piacot. Kereslet is csak akkor és annak mértékében lép fel, hogy mekkora az a tömeg, melynek a turizmusra fordítható szabad ideje, továbbá szabadrendelkezésű - ún. diszkrecionális -jövedelme és megfelelő motivációja van ahhoz, hogy útra keljen, s felkeresse a fogadó területen található attrakciót (vonzerőt), mely „mozdíthatatlan", „helyhez kötött". Ebből következik, hogy a turizmusnak az egyes történelmi korokban tapasztalható mértéke, később tömegjellege éppen attól függött, hogy mennyit fordíthattak a társadalom egyes szegmensei az utazásra, illetve a társadalmi munkamegosztás során felszabadul-e annyi idejük - például a fizetett szabadság megjelenésével és annak növekedésével - hogy ideiglenesen elhagyhassák lakóhelyüket. Ez a polgári korszakban a közlekedés fejlődésével, a vasút és a gőzhajó megjelenésével egyre jobban kiszélesedik, hogy a második világháború után, köszönhetően a motorizáció általános elterjedésének, váljon valóban tömegjelenséggé. Az Interparlamentáris Unió és a Turisztikai Világszervezet (World Tourism Organisation = WTO) 1989 áprilisában Hágában rendezte meg első Interparlamentáris Konferenciáját a Turizmusról, s a konferencia végén kiadott nyilatkozatban, a turizmus szakma számára csak„a hágai nyilatkozatának nevezett dokumentumban rögzítette, s definícióként napjainkban is használja:„A turizmus magában fogalja a személyek lakó- és munkahelyen kívüli minden szabad helyváltoztatását, valamint az azokból eredő szükségletek kielégítésére létrehozott szolgáltatásokat!'6 E sorok írójának nézete, hogy az a meghatározás - az egyes korszakok sajátosságainak figyelembe vételével - a turizmus múltjára is igaz. Az utazás és a vendégfogadás gyakorlata és kultúrája szoros kölcsönhatásban fejlődik, mégis - ha a modern kategóriákat alkalmazzuk - különbséget kell tennünk 1 Sándor 2012.7. 2 Lengyel 2004. és Tasnádi 1998. 15-30. Ez inkább egy turizmustörténeti vázlat, ahogy Mundruczó - Stone 1996. 9-26. és Szemelvények a magyarorszAgiturizmustörténetéböl. 1998. Függelék. 1-17. Michalkö 2007.9. fejezet: A turizmus fejlődéstörténete 1.121 -136., és 10. fejezet: A turizmus fejlődéstörténete II. (Korunk turizmusa) 137-152. Ismeretterjesztő kiadványként haszonnal forgathatjuk Kudar Lajos teljességre egyáltalán nem törekvő összeállítását: Kuoar 2003. 3 Gyömrei 1934. 4 Rubovszky - Szigeti - Walkó 2009. A vendéglátásról több monográfia született, az egyik legátfogóbb: Ballai 1943. 5 Wirth 2011. 6 Lengyel 2004. 79.
