A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia tanulmánykötete (Kaposvár, 2015)
Bajzik Zsolt: Fürdőváros - Szombathely
FÜRDŐVÁROS - SZOMBATHELY 57 székváros, de a vidék lakosait is."6' A következő évben, 1869 nyarán már arról írnak a Vasmegyei Lapokban, hogy a gőzfürdő és gőzmalom építése nagyban halad. Az intézmény kéménye - amely számos korabeli képeslapon is látható - ekkor már 2 öl magas volt. A cikkíró szerint, ha a gőzfürdő a kor egyik elodázhatatlan követelményeként elkészül, akkor az egyik régi óhajtásuk valósul meg.61 62 Horváth János az 1870-es évek Szombathelyének egyik érdekes alakja volt, aki számos vállalkozásba bocsátkozott. Végül ő nyitotta meg az első közfürdőt - a későbbi Geist-féle gőz- és kádfürdőt -, s ugyanott malmot létesített,63„Szombathelyen a tizenháromvárosi telken álló gőzfürdő minden órán bérbe adatik, ugyanott egy fürdős szolga azonnal nyerhet alkalmazást" - hirdette aVasmegyei Lapokban a vállalkozását Horváth János.64 1878-ban Horváth „polgártársunk reményű, hogy új kazánját a jövő szombatra már felállíthatja. Ha ez lehető lesz, úgy a fürdők azon naptól kezdve a következő árakon lesznek kaphatók: gőzfürdő kőkáddal, zuhanyai és minden ellátással 80 kr., kőkádfürdő gőz és zuhany nélkül, hideg és meleg 30 kr., kőkádfürdő zuhannyal és ruhával 50 kr!'65 Horváth fürdőhelyiségeiben naponta reggel 6 órától este 19 óráig álltak rendelkezésére a vendégeknek, ahol volt tükör-, zuhany- és gőzfürdő is. Délelőtt a férfiak, délután a nők fürödhettek.66 Ipari tekintetben jelentős eseménnyel függ össze Geist Lajos neve, az 1885-ik évben ugyanis egy nagyobb fatelepet, és ezzel kapcsolatban gőzüzemű fűrészgyárat létesített Szombathelyen. Ugyancsak Geist Lajos létesített a vármegyében a kor igényeinek megfelelő gőz- és kádfürdőt, s ezzel kapcsolatos hidegvízgyógyintézetet, amely halála után Tivadar, majd Henrik nevű fiára szállt.67 1893-ban a Berger és Geist-féle cég a gőzmalmuk mellett megnyitotta a kor színvonalának megfelelő gőzfürdőt. A hírek szerint a vállalkozók nem sajnálták a pénzt arra, hogy korszerű és kényelmes intézményt hozzanak létre. A fürdőben 17 kabint alakítottak ki, de volt tyúkszemvágó és masszázs terem is. A gőzkamra után lehetett eljutni a 9 zuhanyzóval felszerelt helyiségbe, ahonnét megközelítették a két nagymedencét, amelyek hideg- és melegvízzel voltak feltöltve. Ezzel a teremmel volt kapcsolatban az a három kabin, ahol porcelánkádakban lehetett fürdeni. Az összes helyiségben egyenletes gőzfűtés biztosította a kellemes klímát. Geisték tervei között szerepelt, hogy tovább bővítik a fürdőt, amelyet villamos világítással kívántak ellátni.68 1893- ban a Berger és Társa cég a tulajdonát képező Horváth-féle malom telkén lévő raktárt a jóváhagyott terveknek megfelelően lakóhelyiséggé kívánta átalakítani. Ezen kívül a gőzmalom területén egy gőzfürdő felépítésére is engedélyt kért. Geist Lajos és Berger Zsigmond a létesítendő gőzfürdő helyéül a malom déli részét - amely ekkor Berger lakásául szolgált - és az előtte nyugatra elterülő területet jelölte meg. A szomszédoknak nem volt kifogásuk az építkezés ellen, és a városi tisztiorvos a gőzfürdő létesítését közegészségi szempontból kívánatosnak tartotta, hiszen az egy „régen érzett hiányt fog pótolni!' Az építési tervet Wälder Alajos készítette el, aki a következő magyarázatot fűzte a rajzokhoz:„Aza. jegyű fürdőhelyiség a gőzmalom déli szárnyában lévő jelenlegi földszinti lakásban lesz építve, melyben egy gőzkamra, hideg és melegvízmedencék, valamint zuhanyberendezés és vetkőző kamrák el lesznek helyezve, mely utóbbiak hozzáépítést képeznek. A szükséges gőz a szomszédos b. jegyű malomgépházból, illetve a 20 lóeréjű gépezetre alkalmas gőzkazánból lesz vezetve. A jelenlegi keleti oldalon fekvő raktárnak egy része 3 lakássá lesz átalakítva és pedig egy nagyobb lakás, mely 3 szobából, előszoba, konya, cselédszoba, kamra és mosókonyhából; a két kisebb lakás pedig csak egy szobából, konyha és kamrából fognak állani. - A csatlakozásban lévő c. jegyű baromfiól és kamrák le lesznek bontva. A padló az udvar földszínétől 32 cm magasságra lesz elhelyezve. - a raktár többi része jelenlegi állapotban és használatban megmarad. A déli oldalon fekvő kocsiszín megmarad."69 1897 tavaszán Geist Lajos vállalkozó megnyitotta a „fényesen berendezett kádfürdőt", amely kiemelkedett a régi dísztelen fürdőházak közül. Geist a gőzmalma szomszédságában ízléses és díszes pavilont építtetett, amit gondosan telepített park vett körbe, fenyőfákkal és dísznövényekkel. Az egész területen kavicsozott sétautak kanyarogtak, és az egész egy ligetet képezett. A fürdőpavilon bejárata a társalgóterembe nyílott, amely elegáns berendezésével különbözött „ama nedves zúgoktól, amelyek régi fürdőházainkban léteznek!' A társalgó asztalain hírlapok várták a betérő vendégeket. A férfiak részlegén 3 darab első osztályú és 3 db másodosztályú fürdőkabin, hideg dörzsölő és tusoló állt rendelkezésre. Az első osztályú fürdőkádak majolikából, míg a másodosztályúak zománcozott cink kádak voltak. Az épület jobb szárnyán foglalt helyet a nők részlege, amelynek a berendezése teljesen azonos volt a férfiakéval. Az egész intézetben gőzfűtés és elektromos világítás működött.70 61 Mi hiányzik a sok között szombathelyen? vl, 1868. júl. 8.2. 62 Hírekés különféle a megyéből. Szombathelyen a gőzfürdő... vl, 1869. júl. 11.3. 63 Fehér 1927. 64 Szombathelyen... vl, 1876. okt. 8.4. 65 Gőzfürdő, vl, 1878. máj 30.2. 66 Horváth János fürdőhelyiségeiben... vl, 1878. jún. 16.2.. 67 Fehér 1927.219-220. 68 Gőzfürdő Szombathelyen. Vvm, 1893. nov. 12.6. 69 Mnl vaml szpgm. ír.. III. 225/1893. 70 Új kádfürdő Szombathely. Vvm, 1897. ápr. 4. 7.