Rippl-Rónai József emlékház Kaposvár, Róma-villa (Kaposvár, 2014)

Rippl-Rónai Emlékház - Kaposvár, Róma-villa

lan halálesetei, a Róma-villa 1922-ben, majd a budai műteremlakásá­nak 1923-ban történt kirablása azok az események, amelyek elvezettek az 1925-ben bekövetkezett első agyvérzéséig. A művész akkori elkese­redésében a Róma-villa eladását fontolgatta. - „Jobb szeretnék Pest- Budán lakni, mint ebben a darázsfészekben.” - mondta Dobossynak. Lazarine dacolt ezzel a tervvel. Igyekezett a gazdaság jövedelmező­ségével törődni, mivel a férje keresetéből egyre kevesebbet láthatott. Rippl-Rónai József, aki korábban soha nem betegeskedett még kétszer kapott agyvérzést. Halálát 1927 novemberében a veseműködés leállá­sa okozta. Az özvegye még húsz évig élt a Róma-villában, s a gondozá­sát az egyik nevelt fiúk, dr. Martyn Róbert vállalta. 1947-ben az egész ingatlant, s a benne lévő ingóságokat ő örökölte meg. A hagyaték ily módon gondos kézbe került. A szakmailag nagy köztiszteletet szerzett orvos kegyelettel megőrizte Rippl-Rónai műveit, minden bútorát, az apró relikviáit. Ameddig ott élt, mint múzeum tulajdonos, készséggel fogadta a látogatókat. Az állam 1970-ben döntött úgy, hogy hivatalos múzeum céljára megvásárolja Rippl-Rónai egyre romló állagú házát, a körülvevő parkot, a műteremmel és egy kis szőlővel. A Somogy megyei Tanács 1976-ban indította meg az épület felújítási munkálatait. A vin­cellérház, azaz a műterem annyira roskatag volt már, hogy újra kellett építeni az eredeti arányok szerint. A felújított Róma-villa múzeummá történő kialakítását a Rippl-Rónai Múzeum kapta meg, amelynek ad­dig nem volt állandó Rippl-Rónai kiállítása, de szép gyűjteménye már volt hozzá. A muzeológusok a berendezés során az eredeti enteriőrök visszaállítására és a képek időrendi elosztására törekedtek. Dr. Martyn Róbert letétbe, majd ajándékba adta a Rippl-bútorokat. Archív fényké­pek, a villában festett Rippl-enteriőrök és Martyn Ferenc emlékezete nyújtottak hiteles forrást a szobák berendezéséhez. A falak is vissza­kapták eredeti, álboltíves kifestési módjukat, élénk színüket. Lévén ott Rippl-Rónai egyetlen emlékhelye, szükségszerűvé vált egy életmű-ke­resztmetszet bemutatása.

Next

/
Thumbnails
Contents