Horváth Szilvia: Iordanes: Romana. Az idők rövid összefoglalása, avagy a római nép eredete és tettei (Kaposvár - Pécs, 2014)
Iordanes - Horváth Szilvia: ROMANA
Romana Ám a furfangos király (Tullus Hostilius) mihelyt meglátta, hogy szövetségesei az ellenség felé húzódnak, azzal bátorította embereit, hogy úgy tett, mintha ő maga parancsolta volna ezt meg nekik. Ettől a rómaiakban remény, az ellenségben pedig félelem kélt. így hát az árulók gaztette eredménytelenné vált. Ezért az ellenség legyőzése után (Tullus Hostilius) a szövetséget megszegő Mettus Furetiust két szekér közé kötözve veszedelmes lovakkal tépette szét, magát a féltékeny Albát pedig, noha rokon város volt, mégis megsemmisítette, de előtte a város egész vagyonát és magát a népet Rómába vitte át. Egyszóval úgy tűnt, hogy a testvérváros nem pusztul el, hanem ismét visszatér saját testébe32. 99. Aztán pedig a gonosz természetű Ancus Március következett, aki Pompiliusnak a lányától született unokája volt. Röviden, a várost fallal vette körül, a rajta átfolyó folyóra, a Tiberinusra hidat veretett, és a tengernek és a folyónak határán várost alapított, Ostiát. Mert nyilvánvalóan már ekkor előre sejtette a jövőt, hogy mint tengeri város, ez fogadja majd az egész világ gazdagságát és ez lesz a Város vendégfogadója. 100. Utána Tarquinius Priscus33 — noha tengerentúli eredetű volt — foglalta el a trónt, magának követelve azt igyekezete és éles elméje folytán, mert — mint aki Corinthusból származik — a görög tehetséget itáliai ügyességgel ötvözte. A senatus tekintélyét létszámával növelte, és a centuriák számát hárommal toldotta meg, amíg Actius Nevius34, az igen nagy madárjós, jóslatával meg nem tiltotta, hogy számukat tovább gyarapítsa. A király próbára tette, kérdezve, hogy megvalósulhat-e az, ami neki éppen az eszében jár. O pedig a jósjelek alapján azt felelte, hogy megvalósulhat. Az (ti. a király) azt mondta: „Arra gondoltam, hogy vajon ezt a kovakövet szét lehet-e vágni késsel?” Mire a madárjós: „Szét lehet.”, mondta, és szétvágta. 101. Ezért van, hogy a rómaiak számára szent a madárjóslás. Tarquinius a háborúban sem volt kevésbé ügyes, mint a békében: számos hadjáratban vetette alá Tusciának tizenkét népét. Innen származik a vesszőnyaláb35 (fasces), a bíborszegélyű toga (trabeae, királyi viselet), a hivatali székek36 (sella curules), a gyűrűk (anuli), a lovak nyakára aggatott fényes díszkorongok (phalerae)37, a hadvezéri köpönyeg (paludamentum), a bíborszegélyű tógák38 (praetextae). Valamint az aranyszekér és a négy ló, amivel diadalmenetet tartanak, a hímzett tógák és a pálmaággal díszített tunicák, és végül minden ékesség és jelvény, amiből a hatalom tekintélye kitűnik. 102. Mindjárt utána Servius Tullius ragadta magához a Város kormányzását, melyben nem akadályozta meg az a homályos tény sem, hogy rabszolga anyától született39. Ugyanis Tarquinius felesége, Tanaquil szabad ember27
