Király István Szabolcs: A magyar mezőgazdaság gépesítésének múltja a kezdetektől 1989-ig (Kaposvár, 2013)
9. A termelési rendszerek
Király István Szabolcs ezért a 70-es évek elején a legtöbb nagyüzem reális célja még csak - a termelési rendszereket mintegy megelőzve - a komplex ágazati géprendszerek kialakítása lehet.291 A modern technika fogadásához még sok üzem nem volt felkészülve. (De e technikát üzemeltető szakemberek is hiányoztak. Saját tapasztalatomból tudom, mint mérnöktanár, hogy hiányoztak a megfelelő tankönyvek is. A 70-es évek elején a CPS csikágói központjától kértem és kaptam szakmai anyagot a legújabb erő- és munkagépekről, a hivatalos tantervben még a GS-35-ös is szerepelt.) Ez idő tájt mind az írott, mind az elektronikus sajtóban a termelési rendszerek tényleges teljesítményüknél, elterjedtségükhöz képest sokkal nagyobb nyilvánosságot kaptak. 1974-ben a zárt termelésben integrált gazdaságok a hazai szántóföld területének mintegy 10-15%-án működtek, a nagyüzemi kukoricatermelés mintegy 50%, a cukorrépa termelés 40%-át integrálták a gesztorgazdaságok. A termelési rendszerek fejlődésében két meghatározó irány bontakozott ki: az egyik az erőteljes specializáció, a másik a több ágazatra kiterjedő ágazattársítás. Ez utóbbi a nagy értékű univerzális gépek kihasználása szempontjából gazdaságosabb és piaci szempontból is kedvezőbb. (A kukorica monokultúrás termesztése - amit kísérletek bizonyítottak - a hazai viszonyok között gazdaságtalan, a vetésváltás elkerülhetetlen.) 1977 végén a nagyüzemek közel 80%-ának részvételével 67 rendszer működött a mezőgazdaságban. A szántóföldi növénytermelési rendszerek (a zöldségtermeléssel együtt) a szántóterület 30%-án a nagyüzemi szőlő- és gyümölcstermelésben az ültetvények 20%-án szervezték a termelést. Az állattenyésztésben a nagyüzemi tehénlétszám 36, a kocalétszám 51 és a baromfi szülőpárok 87%-a tartozott a rendszerekhez. 1978 tavaszán a növénytermelési rendszerekhez tartozó területek 80%-a az alábbi nagy csoportokhoz tartoztak: KITE - Nádudvari Kukorica és Ipari-növény Termelési Együttműködés; IKR - Bábolnai Iparszerü Kukoricatermelési Rendszer; BKR - Bajai Kukoricatermelési Rendszer; KSZE - Szekszárdi Kukoricatermesztés Szocialista Együttműködése. Az új technológiából szükségszerűen adódó - és egyre növekvő - beruházások és a forgóalapok forrását a többlethozamok biztosították, amely a szakemberek véleménye szerint elsősorban a magasabb földminőségből adódik, ami 10-15%-ra tehető. Ennek biztosítása, sőt növelése kényszerítette a rendszergazdákat, de a tagokat is a racionálisabb üzemvitelre, a takarékosságra, a tudományos eredmények mielőbbi alkalmazására, a technológiai fegyelem betartására. A kezdetben (1970-1973) alakult kukoricatermelési rendszerek a legjobb földeken gazdálkodtak. A kevésbé tőkeerős gazdaságok többnyire a rendszerekhez való csatlakozással jutottak korszerű eszközökhöz és szakértelemhez, némelyek csodaszernek tekintették az új technológiában rejlő lehetőségeket, nem kevesen irreálisan mérték fel saját erejüket. A reméltnél alacsonyabb hozamok miatt képtelenek voltak a hitelek törlesztésére, amit a 80-as évek - már elemzett — restrikciós gazdaságpolitikája csak súlyosbított. (A többlethozam mértékét - 1977ben - a 36. táblázat mutatja. A kukorica termésátlaga a 66. ábra szerint alakult). A termésátlagok a tsz-eknél emelkedtek nagyobb mértékben, mert alacsonyabb színvonalról indultak, mint az állami gazdaságok. A növénytermelési rendszerek a kukoricatermelés területén az átlaghozamok emelkedését illetően látványos eredményt értek el, ez az ütem a 70-es évek közepén lelassult, majd visszaesett. A pótlólagos ráfordítások már nem növelték a hozamokat, de a ráfordítások ésszerű növelésének is gátat szabott a 298
