Király István Szabolcs: A magyar mezőgazdaság gépesítésének múltja a kezdetektől 1989-ig (Kaposvár, 2013)
2. A gépállomás
A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉSE te - 1954-ben 81%-át, de még 1961-ben is a teljes vonóerő kapacitás 50%-át. A fogatos, a kézi és a kisüzemi gépek aránya termelési értékben alig érte el a teljes mezőgépgyártás 2-3%-át.20 A közös párt és állami határozat nemcsak az 1951 óta stagnáló erő- és munkagépek számának növelését, hanem ezek normális üzemeltetéséhez szükséges javítóműhelyek, gépszínek, üzemanyag tárolók építését is előírta. Fontosnak tartotta továbbá a traktorosok képzettségének növelését, szervezett oktatásukat, valamint a gépjavításhoz szükséges szakmunkások biztosítását (motorszerelő, hegesztő, esztergályos stb.). Ekkor alakulnak meg az országos hírű traktoros iskolák: Pápa, Vép, Sellye, Pétervására stb., amelyek majd a hároméves ifjúsági képzésnek is otthont adnak. A vezetés színvonalának emelését célozta a gépállomások szervezetében a párt- és állami irányítás szétválasztása, amikor az igazgató első helyettese a főmezőgazdász lett a politikai helyettest felváltandó. Ez utóbbi funkció 1954 januárjától szűnik meg. A vezetői állások betöltését főiskolai végzettséghez kötötték. (Vö.: A főbb irányító munkakörben dolgozók iskolai végzettsége (%), 1955-1964 2. ábra.) Vö.: Király I. Sz.(2004), 496. old. (2. ábra). A gépállomási alkalmazottak legnépesebb csoportját a traktorvezetők alkották, számukat a traktorok száma határozta meg, ezt, illetve ezek kihasználását pedig a termelő- szövetkezetek. Ez különösen 1959-ig okozott munkaerő-gazdálkodási problémákat. A traktorvezetők, segédtraktorosok, munkagépkezelők egy brigádot alkottak, amelyhez általában 3-4 erőgép tartozott, az 50-es években főleg a GS-35-ös vaskerekes szántótraktor a hozzá tervezett TE-330-as típusú vontatott ekével. A szántást követő talajel- munkálást, vetést kisebb teljesítményű univerzális traktorral (pl. Zetor 25-K típussal) vagy fogattal végezték. Minden brigád 1 vontatható lakókocsival rendelkezett, amelyben a legszükségesebb javításokhoz rendelkezésre állt egy satupad, egy hétre szükséges alkatrész, kézi raktár és a szereléshez szükséges kéziszerszámok. A berendezéshez tartozott egy vaskályha, 2-4 ágy szalmazsákkal, pokróccal, mosdótál, mentőszekrény és egy ún. ceglédi kanna. A gépek üzemeltetését végző munkások elhelyezéséről több brigád esetén általában a termelőszövetkezetnek kellett gondoskodniuk, ahol meleg ételt is kaphattak. A szántóföldön dolgozó brigádok ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, legtöbbször a fagy beálltáig dolgoztak. Bár egyéni védőruhát kaptak (esőkabát, vattaruha, csizma, kesztyű), ezek igen kényelmetlenek voltak, s hamar elhasználódtak, hiszen a gépen fülke nem volt. Kedvezőbb helyzetben voltak azok, akik a gépállomás, illetve a termelőszövetkezet székhelyén vagy közelében laktak, épp ezért igyekeztek a helyi fiatalokat beszervezni a traktoros brigádokba. A helybéliek alkalmazásának előnye, de sokkal inkább a szovjet példát követő politikai akarat követelte a nők egyre nagyobb számú alkalmazását a gépállomásoknál. Az igen erős propagandának és a kevés munka- lehetőségnek tulajdonítható, hogy a traktorista nők létszáma pl. Somogybán az 1951-es 10 főről 1953-ra 107 főre emelkedett.21 A megye 21 gépállomásán 1951. januárjában az 1534 dolgozóból 594 volt traktorista. 1953. januárjában az 1674-ből már 1061. A női traktorosoknak 1953 januárban tartottak megyei tapasztalatcserét, ahol a megyei AMG politikai osztályvezetője Pása Angelina szovjet traktorista lányt tartotta példaképül a megjelent 27 traktorista elé. Az MDP KV a traktorvezetői állomány 50%-át akarta nőkkel betölteni. Ez az irreális célkitűzés természetesen nem valósult meg, mert 1953 nyara után a női traktorosok kikerültek a politika látóköréből. A traktorosok számának növekedése, valamint a magas fluktuáció késztette a gépállomásokat traktorvezetői tanfolyamok szervezésére - amelyek általában 8-12 hetesek, 127
