Király István Szabolcs: A magyar mezőgazdaság gépesítésének múltja a kezdetektől 1989-ig (Kaposvár, 2013)
2. A gépállomás
A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉSE 2. A gépállomás Az MKP agrárpolitikája az 1947-1948-as évek politikai küzdelmének következményeként 1948 tavaszára megváltozott. A párt III. kongresszusán (1946. szeptember 28. - október 1.) elfogadott programtervezetében még úgy fogalmaz, hogy a földreform során felosztott latifundiumok, hitbizományok helyén végérvényesen a kisbirtok lett az alapja a termelésnek. Az új gazdák vonóerő igényének kielégítése céljából elrendelné a magánkézben lévő szántógépek évi kötelező szántónormáját. A program fontosnak tartotta a mezőgazdasági gépgyártás fejlesztését, átalakítását a kisbirtokok gazdasági szükségleteinek megfelelően. Ekkor még nem merült fel sem a gépállomás, sem a termelő- szövetkezet. Ugyanakkor az MKP - a magyar mezőgazdaság jövőjét illetően - az 1948. április 22-én jóváhagyott Szövetkezeti Irányelvei már az egyéni gazdálkodás fokozatos átalakulásáról szólnak szövetkezeti - termelőszövetkezeti - gazdálkodássá, hangsúlyozva a parasztság önkéntes elhatározását, továbbá azok türelmes átnevelésének fontosságát. Nem hagy kétséget afelöl, hogy bár a termelés egyszerűbb formáit (amit I. és II. típusúnak hívtak) kívánja megszervezni - végső célja az ún. III. típusú termelőszövetkezet, azaz a teljes kollektivizálás.17 A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) 1948. június 12-14-i alakuló kongresszusának programnyilatkozata lényegében megerősítette az áprilisi irányelveket. Gerő Ernő a párt gazdasági főideológusa - feltehetően külföldi példák hatására - az MDP 1948. júliusi Országos Szövetkezeti Konferenciáján a szövetkezeti termelésre való áttérés gyorsítását sürgette. Az eddigi irányvonal módosulását a közvélemény Rákosi Mátyás kecskeméti beszédéből ismerhette meg (1948. augusztus 20.). A termelőszövetkezetek megszervezésében, a gépállomások megalakításában résztvevő párt- és állami funkcionáriusok gyakran hivatkoztak e beszédre, amely mintegy startjele volt a politikai döntések gyakorlati végrehajtásának. A gépállomások a második világháború után létrejött, szovjet érdekszférához tartozó országok mezőgazdasági kollektivizálásának jellegzetes politikai, gazdasági szervezetei. Mindenekelőtt a kommunista párt (MDP) politikai akaratának következményeként az 1948-tól szerveződő termelőszövetkezetek (csoportok) nagyüzemi termelését kívánták megvalósítani, ahol a magántulajdonban maradt földeket, közös használatban, az állam által is biztosított termelőeszközökkel művelték. Ez utóbbi lett a gépállomások egyik feladata. A másik, a termelőszövetkezetek szervezésének, megerősítésének a politika eszközeivel történő segítése, továbbá szakmai segítése is, különösen a kezdeti években. A források azt bizonyítják, hogy valójában e szervezet egyik feladatát sem tudta az elképzelt kívánalmaknak megfelelően ellátni, a gépállomások működésük két évtizede alatt sem váltak a magyar mezőgazdaság szerves részévé.18 Ennek legfőbb okát a politikai türelmetlenségben, az erőltetett tsz. szervezésekben - amelynek során a Rákosi-rendszer a gazdaságilag független, önálló parasztság szétverésére törekedett - a radikális életszínvonal csökkentésében láthatjuk. Már a hároméves terv határidő előtti befejezése is e türelmetlenséget jelzi, továbbá a szovjet politikai elvárásoknak megfelelően a nehézipar kiemelt fejlesztése is. A nyersanyagokban szegény országban ez nemcsak stratégiai, hanem súlyos politikai hiba is 125
