Fiatal középkoros régészek IV. konferenciája. Tanulmánykötet (Kaposvár, 2013)
Rácz Tibor Ákos: Társadalmi különbségek a Magyar Királyság központi területeinek 10-14. századi falusias településein
42 RÁCZTIBOR ÁKOS Adatok a középkori településhálózat és a települések belső hierarchiájára A történeti adatok szerint az Árpád-kor első felében az arisztokrácia kisszámú volt. A király, a legnagyobb földtulajdonos, udvarával rendszeresen felkereste rezidenciáit. A társadalmi elit világi és egyházi központokban, újépítésű földvárakban, vagy újjáépített, római eredetű erődökben koncentrálódott, ahonnan a megyéket, püspökségeket ellenőrizték.3 Ezek a várak a központosított feudális hatalmat jelenítették meg, de nem csak adminisztratív és katonai létesítmények voltak, hanem lakófunkciót is betöltötték. A politikai hatalom jelenlétét a megyeközpontok mellett az olyan preurbánus települési agglomerációkon is feltételezhetjük, melyek uralkodói, vagy egyházi birtokokon alakultak ki, és melyek az Árpád-kor második felétől váltak jogi értelemben is várossá. A földtulajdonosok főúri rezidenciájuk mellett majorságokat, praedium-nak nevezett gazdasági és raktárközpontokat birtokoltak, főleg szolgákból álló specializált munkaerővel.4 A prediális birtokközpontokban „palotáról" fallal körülvett épületekről is vannak adataink.5 A régészeti kutatás nem igazán tudta azonosítani ezt a településtípust, és nem tudott új adatokat szolgáltatni a majorság gazdálkodásának történeti fogantatású koncepciójához. A földesúr rezidenciája és a csatlakozó lakóépítmények alkották azt a településtípust, ahol a kézműves termékek legnagyobb részét előállították, ahol a termékfölösleget felhalmozták, ahol az első templomokat felépítették és ahol idővel a piac első nyomai megjelentek. A településhierarchia alsó szintjén álltak a különböző kiterjedésű falusias települések az adókhoz és szolgáltatásokhoz kötött lakossággal. A törvény a falusias településeket egyenrangúan kezelte, megnevezésük minden esetben a villa. Szent István törvényei6 a lakóépítményeknek már négy különféle megnevezését őrizték meg. Mégsem tarthatjuk ezeket biztosan létező típusoknak, hiszen a törvények szövegei néha szóról szóra alemann és bajor mintákat követtek. A curtis jelölhette a társadalmi elit udvarházát. Nem derül ki a különbség a domus és a mansio között, talán nem is volt, de mindkettőre úgy utalnak, mint ami könnyen felgyújtható, vagy elpusztítható. A legalacsonyabb rendű építmény, a mansiuncula, a közemberek lakhelye volt („5/ vulgaris quidem alterius sui similis mansiunculas invaserit..."). Freisingi Ottó, aki III. Konrád keresztes hadjárata alkalmával a 12. század közepén megfordult a magyarok földjén feljegyezte, hogy házaik nádból, ritkábban fából, még ritkábban kőből épültek. Nyáron és ősszel sátrakban laktak.7 A társadalmi különbségek - amint fentebb utaltunk rá - az anyagi kultúrában, építéstechnikában és a falusias települések külső megjelenésében is tükröződhetnek. A települések belső szerkezete és maga a település- hálózat, akárcsak a társadalmi, gazdasági berendezkedés nagy változásokon ment keresztül a 10-14. századok alatt. A hierarchia problémáját elemezve különbséget kell tennünk a 10. század, a kora, középső és késő Árpádkor, valamint a 14. század közt. Az MO-s autópálya kiterjedt felületein feltárt mintegy 130 földbe mélyített építmény szórt településszerkezetet mutat.8 A 10. században a házak a csatlakozó régészeti objektumokkal rendszerint egymástól pár száz méterre helyezkedtek el. Ezekre az izolált tanyákra még önálló települési egységként tekinthetünk. Egyetlen esetben, Vecsés 67. lelőhelyen alkottak házcsoportot. Később, a 11-12. században már a házcsoportok válnak jellemzővé, de sem méreteik, sem térbeli kapcsolataik nem mutatnak semmilyen szabályosságot. Csak a 13. századtól számolhatunk szabályos települési struktúrákkal, telkek és talán utcák nyomaival. Az Árpád-kori települések szórt jellegéből adódóan nehéz megjelölni határaikat és az azonos közösséghez tartozó háztartásokat, családokat. A szóban forgó időszakból területünkön nincsenek a határokat leíró okleveleink. Mivel nem tudjuk, hol végződik az egyik település és hol kezdődik a másik, nem tudjuk kategorizálni ezeket a formációkat még a méretük alapján sem, ezért az a törekvés, hogy meghatározzuk funkciójukat és súlyukat a településhálózatban jelenlegi adatainkkal nem lehetséges. A magyar középkori régészetben a háztípusok kutatásának Méri István munkássága óta virágzó hagyománya van.9 Társadalmi kontextusban ezek az építmények egy-egy háztartásnak feleltethetők meg, gazdasági szempontból egy termelői egységet képeztek. Lakóinak jogi és társadalmi helyzete a mi eszközeinkkel nem mutatható ki. Társadalmi hierarchia tekintetében csak az építmények jellegzetességei és leletanyaga (leginkább kerámia) lehet kifejező. Az Árpád-kori falusi közösségek cölöpszerkezetes lakóépítményei ugyanazokat az építési elveket követték évszázadokig. A Pest megyében feltárt, egyosztatú, földbe mélyített lakóépítmények időrendi sorba állítva mutatnak bizonyos átalakulási tendenciákat, de alaprajzuk, külső megjelenésük, építéstechnikájuk, az építéshez felhasznált alapanyag alapján nem állíthatjuk, hogy lakóik eltérő társadalmi rétegbe tartoztak. Az Árpád-korban az építmények külső megjelenése egymáshoz nagyon hasonló, azoké is, melyek valamilyen ipari tevékenység, például kovácsolás egyértelmű bizonyítékait mutatják. Úgy tűnik, hogy differenciálódásuk csak a késő középkor időszakában indul meg, legalábbis az általunk vizsgált régióban. 3 Bóna 1998. 4 Szabó 1963., Szűcs 1981.4-8., Takács 2000. 240-243. 5 Szűcs 1981. 28. 6 Závodszky 1904. 7 Freisingi 2000. 168. 8 Rácz2010. 9 Méri 1952., Fodor 1989., Takács 2001.
