Fiatal középkoros régészek IV. konferenciája. Tanulmánykötet (Kaposvár, 2013)
K. Németh András - Takács Melinda: A középkori Lápafő és temploma
66 K. NÉMETH ANDRÁS -TAKÁCS MELINDA 4. kép. Légifotó a feltárásról (fotó: Pazirik Kft.) illetve az agyagrétegbe taposva számos, apróra tört, festett, illetve fehérre meszelt vakolattöredéket találtunk (ismertetésüket Id. a 2. periódusnál). A freskótöredékeket tartalmazó szint alatt 20 centiméterrel ismét igen kemény, szürke, 5-8 centiméter vastag agyagréteget találtunk, amely szintadatai alapján egy középkori belső járószintnek felel meg. Itt kell megjegyezni, hogy az északi hajófal omladékában néhány nagyobb darab, 5-10 centiméter vastag terrazzopadló-töredék került elő, amelyeket vélhetőleg másodlagosan, építőanyagként építettek be, bizonyára római koriak. 2. periódus A feltárás elején találtuk meg a templom nyugati részét, amelyről az alatta talált sírok alapján hamar kiderült, hogy egy korábbi épület bővítménye. A bővítmény nyugati sarkain a hajófalakat azok nyugati irányú meghosszabbításaként rövid, 1 méter hosszú támpillérekkel látták el. Az északnyugati sarok alapozásának egybefüggő maradványait közvetlenül a temető két, nyugati sírsora mellett tártuk fel, ezt főleg tört kőből és kevesebb téglából, sárga mészhabarccsal készítették (5. kép 4.). Az alapfalak teteje a mai felszíntől mérve 70-90 centiméter mélyen jelentkezett, alja a legmagasabb pontjától mérve 123 centiméter mélyen került elő. Az északi hajófal és a nyugati fal csatlakozó részének alapozása 60-120 centiméter vastagságban megmaradt, de ettől délre, a nyugati fal jó részét (5. kép 5.) és a déli támpillér alapozását (5. kép 6.) teljesen kitermelték az alapárokból, csak a visszahullott, laza, mészhabarcsos omladékot tudtuk kibontani belőle. A nyugati fal északi részén - a mai felszíntől 114-133 centiméter mélyen - helyén hagyták az alapozás legalsó köveit, de ettől délre két méterre már semmit sem találtunk (a kettő között nem bontottuk ki az alapárkot). A hajó nyugati részének külső szélessége 8 méter, a hajó belső szélessége 6 méter volt. Az alapozás szélessége 94-112 centiméter, legjellemzőbb az 1 méter körüli szélesség. A templom félköríves záródású, támpilléres nyugati toldalékkal ellátott 2. periódusának kiszerkesztett külső hossza kb. 18,8 méter, a meghosszabbított hajó külső hossza kb. 15 méter, belső hossza kb. 12,5 méter volt. A templom tájolását ennél a periódusnál tudtuk meghatározni, a bővítmény tengelye 19°-kal tér el észak felé a szabályos nyugat-keleti iránytól. Ez az eltérés átlagosnak mondható, és bizonyára nagyjából ez lehetett a román kori templom tájolása is.