Varga Éva: Sors és sanzon. Rácz Vali emlékeiből (Kaposvár, 2012)

A budapesti Zeneakadémia növendéke

hangjának „iskolázott, lágy, simulékony, a mély hangokban behízelgő” voltát. Több újságíró és a kritikusok is úgy vélekedtek: „még biztosan sok babért tartogat számára a muzsika” (Somogyi Újság. 1931. május 3.), illetve „... még sok dicsőséget fog szerezni nevének és tanárának, dr. Serényi Antalnak” (Uj-Somogy. 1928. április 18.) így korán hozzászokott a szerepléshez. A leánylíceumban kitűnő magyartanára volt, dr. Biczó Ferenc személyében, aki beléplántálta az irodalom szeretetét, fogékonnyá tette a kortárs magyar irodalom színvonalas alkotásai iránt.

. c/-ff,*’ * nv/ÁrisA* r i <*{, riri?

A pályaválasztás konkrétumainak felidézésére Rácz Vali emlékeit hívjuk segítségül.

„Az egész úgy indult, hogy 1932-ben lejött koncertezni Wehner Géza, a Zeneakadémiaprofesszora, a fővárosi Dohány utcai zsinagóga főorgonistája, és hozzánk volt meghívva ebédre. Mármint kaposvári hozzánk, mert abban az időben akkor pár hónapig a keresztanyámnál laktam és így, társadalmilag kerültünk össze. Zongorához ültettek ebéd után és mondták, hogy énekeljek valamit. Hát én akkor már nagyon szerettem énekelgetni az akkori, korabeli slágereket. Wehner Géza hallgatta a dalokat és megkérdezte:- Nincs kedve zenei pályára jönni? Pesten a Zeneakadémiára és tanulni énekelni?- En itt is tanultam. - mondtam.- No, de hát a Zeneakadémián kellene tanulni. Jöjjön fel, ősszel ekkor és ekkor vannak a felvételi vizsgák és jelentkezzen nálam és meglátjuk, mi lesz.

Jelentkeztem, énekeltem, természetesen felvettek.”

Képeslap. A Zeneakadémia épülete (1930)