Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Szótár

V

vasal ~ (vasäsz, vasäjjon) i. 1. ’lovat patkói’. Kovácsból vótam vasátatni. - Szemmártonyi műhel előd vasájják a lovamat. Nd. 2. ’a kocsi kerekére új sínt tesz’. Köllötött újra vasátatni a kocsit. L. megvasal, patkok Vő. OrmSz. 584; SzegSz. 11.648

vásár ~ (-gya, -gyük) fn. ’hely és alkalom, ahol előre meghatározott időben vevők és eladók tömegesen találkoznak, hogy adásvétel ügyleteket kössenek’. A cselédembörnek szabadsága nem vót. Ha ja jóindulat benne vót abba ja intézőbe, akkor esetleg égy évbe három alkalomra engedélözött eltávozást. Vásárra, temetésre mög éccér lakodalomra. Többet nem ám! - Vót ék kis üszőnk, óhajtottunk mi éccér a béci, éccér mög a gödreji vásárra.- Pakújj Sári! Mullik a vásár! Sz. L. nagyvásár

vásártér ~ (vásártere, vásárterük) fn. ’hely, ahol az állatvásárokat tartják’. Mielőtt beléptünk vóna ja vásártérre, szokázs vót leűni. Hogy lögyön szöröncsénk elanni a jószágot.

vasláb vasláb (-ot, -ok, -gya) fn. ’bográcstartó abroncs vasból, négy lábbal’. Vő. OrmSz. 584; SzegSz. II. 652; ZsNyj. 141

vastag ~ mn. 1. ’kövér’, gúny. Nagy, vastag asszom vót a felesége. - Vastagék [ragadványnév]. 2. ’állapotos’. Nr. Asz tartyák, azér nyün valakinek árpa a szömém, mer a vastag asszom mökkivánt tüle valamit. Usz szokták, hoty két naty- kést a szöme előtt igy, összeköszörűnek és rámonygyák: Aratom, aratom az árpát aratom. Mönny oda, ahun a vastag asszont látod. Vő. OrmSz. 584; SzegSz. II. 652

vaszora ~ (-jja) fn. az állatok nemi szerve’, fn. Tik nem is látitok? Belejesött a kukac a sűdő [süldő] vaszorájjába. Vő. OrmSz. 584. vaszara

vatorál ~ vatoráll (-ó, vatorájjon) i. ’kotorász’. Mit vatoráll maga a kászliba [konyhaszekrényben]? - Mit vatorálló a zsebömbe? Nindzs ben cukor. L. vatorász vatorász ~ (-ó, vatorásszon) i. ’kotorász’. Mér vatorász ké [kend] a fijógba? Nem od van a ráspó [reszelő], - Haláz, vadász, madarász, üres tarisznyába vatorász [ti. szegényen él]. Sz. L. vatorál. Vő. OrmSz. 584. vatorász

vedel ~ (-ök, vedész, -ő, vedéjjön) i. ’sokat iszik’, rosszalló Vedelli a bort. - Az Isten ségyőzné borrá. Mögvedéné még a halastót is. - Mér vedellő sog vizet? Béka nyúl a hasadba, tréf.

Vede ne! ~ rég. ’libaterelő szó’, msz. Vede-vede! ~ rég. 1. ’libát hívogató szó’. 2. ’libaterelő szó’. Vő. OrmSz. 585; ved-ved-ved

végez ~ (végzők, végző, végzői, -zön) i. ’meghal’. Na ez végzött. - Valahára ha végzők, néfelejcsétök... / Vő. OrmSz. 585; ZsNyj. 183

véka ~ (’-jja) fn. ’fűzvesszőből font, kétfülű kosár’. Gálosru vékágba..., vékaszámra hortuk a gyümőcsöt. Vő. ZsNyj. 183

vekni ~ (-jje) fn. ’hosszúkás kenyér’. Cseléthelön néd av vót a divat [szokás], hoty karikás könyeret sütött az asszon. Véknit csak éggyet, as sé mindég. Vö. SzegSz. II. 656

vékonya ~ fn. ’az állatok horpasza’. Mökhajtottad [túlhajszoltad] észt a lovat té. Látom jár a vékonya. Vö. OrmSz. 585 vékonymetélt vékommetét (-tye) fn. Vékonyra szelt levestészta’. Akkor lösz vékommetét, ha mökhalok. [Ti. nem szereti a vékonymetéltet, s addig nem enged főzni, míg meg nem hal.]

vékonyrétes ~ (-se, -sük) fn. ’asztalon finomra elnyújtott tésztaféle, zsírral ke254