Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
A zselicségi uradalmi cselédek nyelvjárásáról
jelentős csoportját. A környékbéli németségtől átvett szókészlet nem volt számottevő. A néhány száz német jövevényszó elsősorban a mesteremberek (bognár, kovács) eszköztárából való. Az egy pusztán, egy majoron belül a társadalmi hierarchiától függően, nyelvi differenciálódás is érvényesült. A műveltebb gazdatisztek, az urak rétegét a cselédek ö-ző nyelvjárásától élesen elválasztotta a köznyelvi e-zés. A cselédek természetesnek vették, hogy az urak másképpen beszélnek mint ők. Fényé tuggya. Valahogyan az urak másképp ejtötték a szót mint mink. Valamikor mög nem is magyaru beszétek, hogy mink né értsünk - mondták. A köznyelvi e-zést, az úri beszédöt a nagybirtokosok és a gazdatisztek családjain kívül leginkább az iparosok és feleségeik használták. Rajtuk kívül még a kastélyban és más úri háznál szolgáló cselédlányok próbálták ki, ami visszatérésük után lekopott róluk, annál is inkább, mert a cseléd-hétköznapokon a gúny tárgyává vált. Aki például könyér helyett kenyeret mondott, megszólták.: - Mit afektász? Neköd nem jó, ahogyan mi beszédünké Neköd is ott mérnek, ahunn a többinek. A cselédség nyelve hangtani és szókészleti szempontból is rétegződött. A gazda, csősz, a mesteremberek mint első cselédek igyekeztek az úri vezetőktől minél szélesebb szakterminológiát elsajátítani. Egyik hajdani majorgazda még az 1980-as években sem beszélt pusztáról, hanem mindig az egykori intézői szakterminológiát használta és gazdaságot, bérgazdaságot, a járandóság helyett szegődményt, a kisvasút helyett iparvágányt, a szegődőlevél helyett bérlevelet mondott. Ilyenképpen még 50 esztendővel későbben is azt kívánta érzékeltetni, hogy ő nem közcseléd, hanem első ember volt a pusztán. Egy bizonyos szakterminológiát minden cseléd használt: cselédkönyv, béres, csirás, hónapszámos, kalapálás, méretés, takarodás stb. Más szavakat csak akkor, ha azt a foglalkozási ágat egy ideig maga is művelte. Más szakmai szókincse volt a mesterembereknek, mint a pásztoroknak, vagy a közcseléd számba menő kocsisoknak és béreseknek. Az 1945 előtti cselédség nyelvének mindennapi részét képező szók (mint: puszta, cselédség, béres, gazda, ökör, szekér, járom, fertály, időfelmondás, közös konyha stb.) többségét még az 1960-as években, a cselédkutatás szakaszában is természetességgel használták, habár egyre inkább az emlékezés perifériájára szorult. Az új ezredforduló tájékán viszont, amikor a szerző Puszták népe a Zselicben c. 700 oldalas néprajzi, szociológiai monográfiája megjelent 2006-ban, az értékes cselédszókincs már nemcsak a társadalmi változások miatt, hanem az egykoron volt cselédemberek kihalása következtében is lassan a feledés homályába merült. 1. A vizsgált terület a déli ö-ző nyelvterület része. Különösebb ismertető jelei: Erős fokú ö-zés, vagyis a köznyelvi zárt é helyén ö hang szerepel: még - mög, fél - föl, bérés - bérös, embér - embör, kenyér - könyér, felesleges - fölöslegös, tisztelendő - tisztölendő. (Egyes kivételek: égy, nem, lé, té, cékkér, deszka, vélla, béton, cement stb.) 2. Jellemző a köznyelvi í, ú, ű hangok rövidülése: viz, tiz, zsir, hid, nyíl; csúcs,kút, lúd, húz, rúd; fűz, tűz, tűr, szűr, zűr stb. 3. Gyakori az l kiesése: 18
