Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Szótár

V

vakarcs ~ (-csa) fn. ’kenyérsütéskor a teknőre ragadt, és onnét levakart, maradék tésztából gömbölyített öklömnyi tészta, melyet kisütve a kislányoknak adnak’. Nr. [Általában az a hiedelem, hogy ha fiú eszik a vakarcsból, nem női bajusza.] Mér ötted mög a vakarcsot, azér nem nyűt ki ja bajcod. Nd. L. vakarék. Vö. OrmSz 577; SzegSz. II. 637

vakarék ~ (-tya, -tyuk) fn. ’kenyérsütéskor a dagasztóteknő oldaláról kanállal levakart maroknyi tésztamaradék’. Vót fijam, aki a vakarékot a bocskázsba dopta. Vót, aki möksütötte, de gyerőknek nem attak ám, mer aszonták, akkor nem nyúl mög. Ha lány övöd belüle, am mög nem ménférhöl. - ... ja, ja! Ez a vakarcs is. Etyforma. Ha valaki gyerök ujjan émaradott vót, monták neki, hogy vakarcs, vagy vakarék... L. vakarcs vakaró ~ (-jja) fn. ’10x12 cm-es rö- vidnyelű fémlemez, rajta több sorban fésűszerű fogsor, mellyel marhát, lovat tisztítanak a rátapadt sártól és trágyától’. Vöhetök mögen uj vakarát. Ez egész évásott. Vö. OrmSz. 577; SzegSz. II. 637

vakarózó fa ~ (-’jja, jjuk) fn. ’legelőn elszórtan, magányosan álló (vadkörte, gyertyán, tölgy stb.) fa, amelyhez gulya, csorda, sertésfalka szívesen dör- gölődzik’. Tudod? A jó legellőkbe mindég hattak vakarózó fát a jószágnak. Mindön álat szered dörzsülőnni. Mök hát a nagy melegbe az a jószág aláhuzódott.

vakbarázda vagbarázda (’-jja) fn. ’szétszántáskor középen, a két barázda találkozásakor keletkezett kis árok’. A vakbarázdába nem tudott mögnyűni ja termés. L. barázda

vakotás ~ mn. 1. ’feketésen rozsdás, (fém felülete), a rozsda által mart mélye- déses’. Vakotás a kés. 2. ’feketésen szeny- nyezett’. Valamijjen vokotázs bellii ez az

üjeg. 3. ’kopottas fényű (tükör v. más csillogó fényű tárgy)’. Lám a maga tükörgye is vakotás lőtt. Vö. OrmSz. 578

vakszem vakszöm (-öt, -ok) fn. ’mélyedés a ló halántékán’. Tod-é mér van a lónak vakszöme? Az ördög ott akart szö- möcs csinyáni neki, hogy hátrafelé is lásson.

valag ~ fn. ’alfél a nemi szevekkel együtt’. Ott is járt, ahunn az ördög a va- lagát köszörülli. Sz. [ti. Szokatlan és a számára szükségtelen helyen járt]. - Nr. Este nem vót szab' [szabad] belenézni a tükörbe. Édösanyám nem engette. - Mámög belenészté az ördög valagába, szokta mondani szögén. Vö. OrmSz. 578

valagavége ~ fn. birt. ’vmilyen rokonsága, nemzetsége’, durva. Ejizs valami valagavége nekijje.

valahára ~ hsz. ’majd ha, valamikor’. ...takariccsátok mög [őrizzétek meg] ezöket a képeket! Valahára ha ellűvöszitök, gyussak eszötögbe, hogy ez az én anyámé vót. Vö. SzegSz. II. 639

vállal vádul, vádull (vádúsz, -ó, vádújjon) i. 1. ’vmi munkát elvállal’. Úgy gondútam, vádullok én is éty hót fődet [ti. megmunkálni]. - Vádútunk harmadost [harmadrész termésért mezei munkát], répát is, kukoricát is. 2. ’vmit bevall’. Jába faggaták a csöndérök. É nem vádúta világ kincsökér se. - Vádúd é gyerök! Ugye te törted össze az övegöt? 3. ’örökbefogad’. Mivé, hát hogy maktalanyog vótag [gyermektelenek], vádútak ezök égy gyerököt a menhérü [árvaházból]. L. elvállal. Vö. OrmSz. 575

vállaló vádulló (-jja) fn. ’a majorban vmilyen mezőgazdasági idény munkát (aratást, részesművelést) vállaló falusi zsellér’, elav. Ezök a kizs vádullók, ezök szokták annyirán sürüjjen rakni [ti. a kepéket a mezőben].

252