Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
Szótár
sz beát a szürüskerbe az osztagok közé, od verették ki a gabonát az urodalomba. Vö. ZsNyj. 169 szerzőasszony szörzőasszon (-nya) fn. ’házasságot közvetítő asszony’. Ennek az annyajis szörzőasszon vöt. L. tator. Vö. OrmSz. 510. szerző szesz ~ (-sze) fn. ’vmilyen kitalált ok’. Avvá ja szesszé gyütt oda, hogy nincs-é eladó sűdőnk? - Ujjan szesszé álétott be Lucakor, hogy aggyam kűcsömbe a tükröt. - Mindömféle szesszé fogláta [elterelte figyelmét], hogy dóga van a jedzőségön satöbbi. szétszántás ~ (-ssa, -ssuk) fn. ’amikor a szántást a tábla szélén két oldalt kezdik, középen pedig vakbarázda keletkezik’. Az ésőbérös má tuggya, láttya, hogy előző évbe mi vót. Összeszántás vaty szétszántás. Akkor má úgy állittya bejaz eső barázdába az ekét. L. összeszántás Sziget ~ fn. ’a zselici nyeljárásban Szigetvár megnevezése’. Akár Kapozsba, akár Szigedbe, gyalog jártunk. Nem vót vonatra pénz. - Szigedbe vót ék kizs zsidó. Mindég nála vöttem az uramnak cájgru- hát, mer ü odatta hitére is. szijács ~ (-csa) fn. ’gyaluforgács’. Vö. ZsNyj. 169 szíjat ~ (-tya) fn. ’keskeny szántóföld darab, földsáv a mezőben’. Nem tuttam végezni. Marat még ék kis szíjat a szántázsbu. - Csak ész szijatod vert el a jég. szilaj ~ (-ja) fn. ’szabad ég alatt tartott magyar szürkemarha’. A gulás jobbára csak szilajokat őrzött. L. szilajökör, szilaj- tinó. Vö. OrmSz. 512; SzegSz. II. 505 szilaj ~ mn. ’életerős, jókedvű, de indulatos (ember)’. Szilaj embör vót az öreg Hideg. szilajökör ~ fn. ’járomba fogott, szürke magyar szarvasmarha’. A szilajökör erősseb járású vót mind a csira [svájci tarka szarvasmarha]. L. szilaj szilajtinó ~ (-jja) fn. ’fiatal, heréit szi- lajbika’. L. szilaj szilfaié szilfaié (-t) fn. ’a szilfa megsértett törzséből kicsorgó nedv’. Nr. [A pásztorok frissen és erjesztve itták, tyúkvész idején a baromfiak vizébe öntöttek belőle.] L. cserfalé szintén szinten hsz. ’úgyszintén’. A Juli szinten od vót a vásárba. - A bíróságon szinten aszonta, hogy ű nem látta. színültig szinösleg, szünösleg hsz. csordultig tele’. Szünösleg öntötté borrá. - Még mikor én láttam, szünösleg vót a hordó. szívókés szijókés (-ök, -se) fn. ’kétnye- lű faragókés’. Vö. OrmSz. 511; szijókés; ZsNyj. 133. szijókés szívós szijós mn. 1. ’sovány, de jó erőben lévő (ember)’. Szijós öregasszon vót a vén Mestörné. 2. ’nehezen megmunkálható (mezei föld)’. Másnapra májó szijós vót a kukoricafőd, de kapáni köllött. 3. ’rágós (hús, kenyér, pogácsa)’. Isten bocsássa mög, de ujjan szijós ez a pogácsa, hogy a fogam tőrig bele. - Öreg ökörnek má szijós a húsa. 4. ’nehezen fejhető (tehén)’. De vót ujjan tehén is, hogy szijós. Nehezzen atta a tejet. Assé vót jó. Az embör keze belefárott, mire kifejte. szívószék szijószék (-öt, -ök, -tye) fn. ’faragószék v. faragópad’. Vö. OrmSz. 512. szijószék szívszélütés szifszélütés (-se, -sük) fn. ’szívinfarktus’. Apámat a legellőbe érte szifszélütés, uty hoszták má haza hava. szobalány ~ fn. ’az arisztokrata, földesúri kastély termeinek takarítója (portörlés, padlófényezés, ablaktisztítás stb.)’. Szobalány dóga vót a takarittás. Azokat a naty szőnyégőkét neki köllötöttkloffúni, esetleg az inas segitött neki. Akkor mög gyerünk 232
