Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)
A zselicségi uradalmi cselédek nyelvjárásáról
A zselicségi uradalmi cselédek nyelvjárásáról A volt uradalmi cselédek nyelvjárási sajátosságai heterogénebbek, bonyolultabbak, mint egy-egy zártabb falusi parasztközösségé. A cselédek nyelve nem egy adott, állandóan egyhelyben lakó közösségen belül integrálódott és bizonyos irányban változott egységesen, hanem az évenként megújuló migráció folytán nyelvjárási azonossága egy nagyobb - adott esetünkben a Zselic - tájegységen belül érvényesültek. Mivel Somogy megyében valamivel jobbak voltak a cselédek konvenciós viszonyai, másrészt eltérő időben volt a cselédfogadás és a költöztetés napja is, csak kényszerűségből és ritkán szegődtek át Baranyába vagy Tolnába. Ha lehetett, Somogyhoz ragaszkodtak. Másrészt a helykeresésre (szegődésre) kapott két nap alatt a cseléd gyalogszerrel messzebbre sem nagyon juthatott, mint a szomszéd uraság, vagy a harmadik, negyedik puszta. Különben is az intézők csak olyan cselédet fogadtak fel, akinek a költöztetése ökrös szekérrel egy napi fordulóval megoldható volt. Ez általában 10 km-nél nagyobb távolságot nem jelenthetett. Volt olyan család, amelyik jobb hely reményében évenként költözött. Általában egy életen át cselédeskedő ember 5-6, de volt, aki a Zselicen belül 10-12 helyen is möktilódott. A cselédség egymás- és puszták közti házasodása, a komásodások révén a Zselicségben szinte egy nagy rokonsági szövetet képezett. Másik szociológiai tényező volt, hogy az uradalmak szegődtetéskor a cselédnek a földrajzi körülményekhez való viszonyulását is firtatták. Zselic erősen tagolt, dombos vidék. Azt a cselédet, aki sík vidékről jött, pl. az Ormánságból, a zselici uradalmak nem fogadták föl azzal az indoklással, hogy te nem tudsz kereket kötni. A síkvidéken pedig a dombvidékhez szokott cselédet nem fogadták szívesen. Ha csak lehetett, a zselicségi cseléd a Zselicben maradt. Az objektív körülményeken túl, a cselédség „helyben maradásának” lélektani okai is voltak. A Zselichez szokott emberek nem szívesen mentek el más jellegű tájakra, mint szülőföldjük vidékéhez ragaszkodtak. Másrészt szétszóródott népes családjuk és rokonságuk is itt, ezeken a pusztákon volt megtalálható, szükségük volt egymás segítségére. Mindezek a társadalmi adottságok, a puszták többségének izoláltsága és zárt világa, a régión belül az uradalmi cselédség nyelvét 1950-ig is egy archaikusabb fokon tartották. Számos nyelvjárási jelenség itt egy társadalmi rétegre jellemző szókészletté konzerválódott. Az állandó fluktuáció ellenére - ha nem is olyan szűk körön belül, mint egy falu- közösségé -, bizonyos etnográfiai és nyelvi jegyek alapján a cselédség nagyobb tájegységenként jól elkülöníthető. A nyelvi, kulturális kontaktusuk a tájegység református és katolikus magyar községeivel volt természetesebb, a Zselic katolikus német falvaival nem. Hangtani és az általános szókészlet szempontjából e magyar falvak és a puszták nyelvjárási jegyei nagy vonatkozásokban azonosak. Ugyanakkor, míg - Nyíri Antal tanúsága szerint - Szenna és vidéke nyelvében diftongusok is vannak, a cselédekében nincsenek. Az eltérés azonban a cselédek speciális, szakmai szókincse szempontjából lényegesebb. Ez utóbbi okból az 1950-es évekig külön zselici magyar cseléd nyelvjárásról is beszélhetünk, amely összességében mindenekelőtt szókészlet szempontjából alkotta a somogyi nyelvjárások egyik 17
