Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Szótár

mészetfeletti erővel rendelkezik’. Úgy van ám, mind az écc'éri javósasszom monta... L. javas, öntőasszony

javítás javittás fn. ’az uradalmi cseléd fizetésének emelése’. Intéző ur! Ha kapok javittást, akkor maradok. Ha nem, köszönöm szépön a könyeret. Vö. SzegSz. 1.655 jegykendő jetykendő (-jje) fn. ’hímzett zsebkendő, melyet a menyasszony ad a vőlegényének az eljegyzés alkalmával’. Jetykendőm néty sarka, de simára van vasalva. Nd. Vö. SzegSz. 1.657

jel gyei fn. 1. ’(integetéssel, füttyel, arcjátékkal stb. adott) jeladás, jelzés’. Mikor má gondúta, hogy möhet, gyeit adott a másiknak. 2. ’ismertetőjegy (disznón, ba- romfin) vmilyen eszközzel ejtett sebhely, amelyről gazdája ráismer’. Nr. [A majorokban a cselédek a baromfiakat és malacokat tulajdonjeggyel látták el, hogy meg tudják különböztetni őket. Mindenkinek másfajta gyele volt. A csirkét kelés után jelölték meg, ollóval levágták vmelyik karmát, esetleg többet. A malacokat pár napos korukban jelölték meg: golyóhüvellyel átlyukasztották, v. kicsipkézték a fülét.] Mögismeröm a tikomat a gyelirü.

3. ’anyajegy’. Em mikor visellőzs vótam a kissebbik lányommá, nagyon mökkivántam a szödröt. Rajta is maratt a gyele a kis testin. így a hátán é. Még mikor nagy lőtt is. 4. ’erkölcsileg rossz hír (emberről, faluról), rá- tótiáda’. ritk. Az a Szenna vöt a legnagyobb a gyeibe. [Ti. Szenna községről meséltek legtöbb anekdotát.] Vö. OrmSz. 264 jeles gyelös mn. 1. ’vmilyen tevékenységéért már ismert, a hatóságokkal való összeütközése miatt emlegetett ember’. Aki szót mert eméni valamijér a pusztába vagy az intézőné, az gyelös embör lőtt. Ászt abajgatták a csöndérök, mög aztán eső vót, akinek üdőfőmondáskor [elbocsátáskor]

főmontak 2. ’ismertető jellel megjelölt állat (disznó, baromfi)’. A tiktyaim mind gyelössek.

jeles nap gyelös nap fn. ’rendsz. nagyobb ünnepnap (húsvét, karácsony stb.) vmint az a nap, amelyhez állandó népszokás v. babonás hiedelem fűződik (Luca, Borbála stb.)’. Ászt tartották a régi öregök, hogy gyelös napon nem jó várni, mosni mög ijjenösfélét.

jérce gérce (’-jje) fn. ’fiatal, növendék tyúk, először tojó tyúk’. A szép nagy gércéjimet vitte el a róka. - Ezök a gércék kesztek é tojni az innebbe [ünnepen], Vö. OrmSz. 264

jobbára ~ hsz. ’nagyrészt, többnyire, főként’. A fővalósiak [Kaposvártól északabbra lakó parasztok] jobbára csúcsos kontyod visétek.

jódolgos jódógos mn. ’törekvő, szorgalmasan dolgozó (ember)’. A jódógos cselédlánt messzi pusztára édicsérték [elajánlották] férhő. Vö. SzegSz. I. 661 jó felfogása van jó fogása van Szőj. ’gyorsfelfogású, okos’. Jó fogása vót úgy mindönhöl. - Jó fogása van ennek a tanul- láshol.

jófogású jófogásu mn. 1. ’ügyeskezű ember’. Jófogásu gyerög vót. Hama kitanú- ta a mestörségöt. 2. ’erős, izmos ember v. állat’. Jófogásu gyerök, ézs zsákot éggyedü vösz föl a válára. - Jófogásu lovajid vannak.

jóhiszemű jóhüszömü, jóhiszömü mn. ’olyan személy, aki csak jót hisz, jót tételez fel vkiről, jószándékú, jóakaratú, segítőkész’. ...ha vót ujj an jóhüszömü kanász, asz segitött a gazdánénak az ötetésné. - En nagyon jóhiszömü pajtásnévá jártunk étykonyhára Vitorágon.

jóljáró jójára mn. ’jólhúzó ló v. ökör’. A két eső ökröm jójáró vót. - Az éggyik lovam jójáró vád, de a másik? Ászt é köllötött anni.

130