Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

Rippl-Rónai József: Dobossy Elek, 1919. RRM Józsi bácsi halála után - valóban nagy, sőt a legnagyobb festőink lettek. Férjem, akinek a festészettel kapcsolatban mindig jó ízlése és hibátlan ítéletei voltak - de én magam is - nagyon megszerettük és nagyra becsüljük a későbbi Szőnyi művészetét és jobb sorsunk idején legalább tíz műve volt birtokunkban. Szőnyi túl korai halála férjem részére nagy csapás volt, benne egyik legjobb barátját veszítette el. Bernáth Auréllal barátságunk már a húszas években kezdődött és zavartalanul tart mindmáig. De ők ketten nemcsak barátaink voltak, de jótevőink is. Bernáth Aurél sok kísérletet tett, hogy segítsen rajtunk és erőlködései végül - bár szerény mértékben - mégis sikerrel jártak. Ha Józsi bácsi láthatta volna Szőnyi 1954-es és Bernáth 1956-57, az Ernst Múzeumban rendezett kiállításait, bizonyára nagy elégtétellel állapította volna meg, hogy jóslata teljes mértékben bevált: mindkettőből nagy művész lett. Józsi bácsi kedvelt kortársai közül Pór Bertalan kiváló művészünket már 1915-ben a ,Világ" asztalánál ismertük meg, és Párizsból való visszatérése után barátságunk újra helyreállt. Az ő szívélyes és erélyes segítőkészségének nagyon sokat köszönhetünk. A három említett barátunkkal szemben érzett hálánk sohasem fog megszűnni. Nélkülük mai helyzetünk bizonyára elviselhetetlenné vált volna. Végül - de nem utolsó sorban - megemlékezem még Genthon István barátunk jóindulatú segítőkészségéről is - amellyel képeladásaink vonalán ismételten javított megszorult helyzetünkön. Nagy szívélyessége mindig meglepett és meghatott bennünket! Noha ez a megemlékezésem látszólag nem tartozik szorosan írásom főtémájához, bizonyos összefüggések bizonyára a sorok közül is kiérezhetők. 92