Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008
Abban az időben készült Pécsi Erzsi - az akkor nagyon kedvelt operettprimadonna - két arcképe. Emlékezem, Józsi bácsi mennyit bosszankodott, míg ezek a képek elkészültek. Ugyanis ebben az időben egy dél-magyarországi, oravicai földbirtokos katonatiszt fia udvarolt a művésznőnek és oly mértékben volt féltékeny, hogy minden egyes ülésre elkísérte Erzsikét. Ez sehogy sem tetszett Józsi bácsinak. Nem mintha a munkájában zavarta volna, hiszen az udvarló egész idő alatt nem csinált egyebet, mint a dívánon fekve, egyik pohár snapszot a másik után itta és állandóan pöfékelt. Persze, a művészethez kevés köze volt, és egyáltalán egy cseppet sem volt szimpatikus jelenség. Annál bajosabb, közvetlenebb volt Pécsi Erzsi. Az akkoriban ismertebb színésznők közül Lázár Máriát, Hegedűs Gyulát és feleségét, Darvas Lilit festette le. A későbbi évek folyamán nagyon sok kép születésénél voltam jelen, de nem sorolhatom fel mindegyiket, csupán a közismert személyiségeket, mint Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Schöpflin Aladár, Osváth Ernő, Petrovics Elek, Feleky Géza, az ismert építész testvérpárt: Vágó Lászlót és Józsefet stb. Inkább azzal folytatom, hogy ez időben majdnem mindig együtt voltam Józsi bácsival. Az iskolai év végén kaptam tőle az első nagylányos ruhámat, egy régen kívánt pepita tavaszi kosztümöt. Megbízta egyik barátjának feleségét akik az előző években több napon át üdültek a Róma villában - hogy vigyen el az akkoriban jó hírnévnek örvendő konfekciós üzletbe - Holczerhez, és rendelje meg a kosztümöt. Mikor hazaküldték, ő maga legalább úgy örült neki, mint én magam. Utolsó iskolai éveimben Józsi bácsi vasárnaponként elvitt magával különféle kiállítási helyiségekbe, mert őt különösen a fiatal festőnemzedék fejlődése érdekelte. Emlékszem, hogy egy ízben a Nemzeti Szalonban Szőnyi István képeit nézve, azt mondta: „Ebből nagy festő lesz." Ugyanaz volt a véleménye Bernáth Aurélról is, noha az ő akkori kubista absztrakt modorát elhibázott próbálkozásnak vélte. Mindkét jóslata teljes mértékben bevált. Viszont kortársait: Csontváryt és Gulácsyt nem vette komolyan és festményeiket „beteg agy szüleményeinek" tartotta. Ellenkező véleménye volt Gauguinről, Toulouse-Lautrecről, Van Goghról, akik szintén nem voltak egészen épelméjűeknek mondhatók. Tehát szerinte nem az elmeállapot dönti el a festőművész alkotó képességét. Mind a három említett francia művészt nagyra <&&) 85 Ф®