Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

Neuilly). Ő Knowles-szal és annak barátnőjével járták végig a látnivalókat, amikor a ringelspielnél figyelmes lett két fiatal nőre. A két fiatal nő Lazarine néni volt és Claudine húga, akiről Józsi bácsi „Emlékezéseim" című könyvében nem tesz említést. - Meg kell jegyeznem, hogy hűséges segítőtársuk volt a tapisszériák készítésében. Két szép portrét ismertem róla, egy a párizsi időből, a fővárosi Képtár tulajdonában van, a másik egy pasztell 1914-ben, Issy­l'Éveque-ben készült és Józsi bácsi Claudine nagynénémnek ajándékozta. 1918-ban bekövetkezett halála után próbáltam kutatni, mi lett a képpel, de nem sikerült megtudnom, Idáig nem pletyka, de most már elkezdem azt is elmondani. Józsi bácsi el­mondta, hogy mikor Knowles-szal megismerkedett, már egy ideje együtt élt egy gyönyörű, igen művelt, kedves fekete szemű és hajú fiatal nővel, akit Józsi bácsiék is nagyon megszerettek. Knowles, valósággal rajongott érte. Roppant titokzatos nő volt, akinek mikor egybeköltözött Knowles-szal, egyetlen kikö­tése volt - soha sem kérdezi, mi a neve, kicsoda? Nagyon vallásos volt - mise­könyvet, szentképeket ajándékozott Lazarine néninek és folyton rábeszélte, vegye rá Józsi bácsit, vegye feleségül őt. Még mikor Kaposvárra költöztek vég­leg, akkor is leveleiben megismételte ezt az intelmét. Már kaposvári lakos voltam, mikor egy napon Józsi bácsi kétségbeesett le­velet kapott Knowles-től, amelyben elpanaszolja bánatát. A levélben megírja, hogy Yvonne egy szó hátrahagyása nélkül, ruháinak, ékszereinek visszahagyá­sa mellett, elhagyta őt. Minden kétségbeesett keresése hasztalannak bizonyult. Józsi bácsiéknak, de magának Knowles-nak is az volt utólag a véleményük, hogy Yvonne novícia lehetett és visszament a zárdába. Claudine-nal kapcsolatban még megemlíthetem, hogy Milánóban rendezett kiállításon elégett tapisszériák készítésében ő is segédkezett. Mikor a falisző­nyegek elégtek - Józsi bácsi annyira elkeseredett volt - hogy még Milánóból le­vélben megtiltotta Lazarine néninek, hogy valaha még egyszer ilyen munkával rontsa a szemét. Ezt a levelet halála után többször is elérzékenyülve olvastam, annyira szépnek és meghatónak találtam. Lazarine néni azt is elmesélte, hogy együttélésük idején Józsi bácsi egyszer­kétszer kísértésbe esett, hogy mást vegyen el feleségül. Erről Ödön bácsihoz és szüleihez írt leveleiben is tesz célzást. így amikor Skóciában járt, a kastély kis­asszonya, akit Párizsban ismert meg és Knowles baráti köréhez tartozott, be­legabalyodott és Józsi bácsi is tüzet fogott, de mégsem lett az idillből semmi. Egyik levelében, amelyet Ödön öccséhez írt, ezt így indokolja: „nem tudnék

Next

/
Thumbnails
Contents