Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

műteremben festett vagy rajzolt, és ezeket később 1912-ben azután beállítot­ta azokba a kerti jelenetekbe, amelyeken a kertben aktok szerepeltek. Egy ilyen képzelt kép „Aktok a kertben", amely 1912-ben készült, a centenáris ki­állításon is szerepelt. Fenella tehát jókor jött, mert Józsi bácsi ebben az időben, az ő révén nagy munkakedvet kapott. Fenellától közben zongorázni és az angol nyelv elemeit is eltanultam. Az egész nyár szorgalmas munkában telt el, de arckép Fenelláról nem szü­letett mégsem. Nem volt szép nő és Józsi bácsinak egyszer sem jutott eszébe arcképet festeni róla. Ellenben saját bevallása szerint, ilyen szép, tökéletes ak­tot sem előtte, sem utána nem látott. Fenella elmondotta, hogy Rodin és Bourdelle is többször megmintázták őt. Érdekes, hogy az akkor már ismert Maillolról nem is tudott. Igaz, hogy Maillol nem Párizsban lakott és alkotott - hanem a fővároshoz közel fekvő Marly-Le-Roi-ban. Ahogy beállt az őszi idő, már a lakásban folytatódtak az ülések - de most már csak rajzok születtek Józsi bácsi keze alól. Ebben az időben főleg lúdtollal, tintarajzokat készített az asztalt körülülő társaságról vagy pedig egy-egy interieurt festett. Ekkor kezdtem én az ő biztatására a rövid életű festői pályafutásomat. Ekkor már a Róma villa lakói száma eggyel szaporodott. Ti. Rippli bácsi a szüret után leköltözött az Ivánfa-hegyen lévő szőlőjéből hozzánk. Az öregurat mindenki szerette a házban, jó kedélyével, kellemes és sokszor mulatságos órá­kat szerzett nekünk a hosszú estéken. A „Kossuth imádó Rippli bácsi" című nagy portrén kívül sokat szerepelt az ivánfai szőlőben festett képeken is. Fenellával hamarosan jó barátságba keveredett. Igen pajzán, sőt néha nem egészen szalonképes dalokra tanította - néha maga költötte őket - amit Fenella szorgalmasan, nagy igyekezettel figyelve a szövegre - betanult - egy idős állandó esti vendég néni legnagyobb megbotránkozására. Mi, gyerekek 33

Next

/
Thumbnails
Contents