Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008
totta fel a kordét, Frici öszvér is, mind kedvencek voltak. Amikor 1910-ben odakerültem, elcsodálkoztam a gyönyörű színekben pompázó Jankó nevű hímpáva láttán - csak a kellemetlen hangjával nem tudtam sokáig megbarátkozni. Ugyanis Jankó vendég-bejelentő volt. Mi még nem is sejtettük, hogy vendégeink jönnek, ő már megneszelte a kocsizörgést a hegyi úton és elkezdett éktelenül kiabálni. Ennek a rengeteg baromfinak nagy elkerített terület állt rendelkezésre, így a szép parknak és a sok pompázó virágnak nem okoztak kárt. Fasor a kertben 1912. Balra Rippl-Rónai, középen Ödön, a padon Anella, Pubi és Lazarine. Balogh Rudolf felvétele Fenella és a vendégjárás A kaposvári villának szerintem egy feltűnő tulajdonsága volt: a vendégjárás gyakran bátran eltúlzottnak volt mondható. Én ugyan úgy láttam, hogy a legtöbb vendég szívesen látott volt, de bizony akadtak olyanok is, akik sehogysem illettek bele a háziak környezetébe. Én inkább a szívesen látottakról fogok írni, de néha a másfajtákra is célozni fogok. 29