Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008
A '44-es ostromig őriztem egy kis fényképet, amely az első gellérthegyi kirándulásom alkalmából készült. Egy gyorsfényképész vette fel, négyen voltunk rajta: Józsi bácsiék, Petró bácsi és én, kis sötétkék matrózruhámban és sapkámban. Sajnos, ez a kedves emlék, mint sok más is, eltűnt. Mennyit változott azóta a Gellérthegy képe: Akkor a Citadella falai omladozóban voltak és a falak mentén mindenféle vásári bódék, lacikonyhák stb. voltak. Nem messze a Citadellától még majorok is voltak, mindegyiknek nagy udvara volt, szép régi kapukkal. Nekem ez is tetszett és nagy élmény volt, mert a kilátás onnan felülről akkor is felejthetetlenül szép volt. Természetesen Petró bácsival még franciául beszélgettünk - később nagyon gyakori vendég volt nálunk, Szinyei-Merse Pállal, Meiler Simonnal. Petrovicsról és Meiler Simonról egy kettős portré készült ebben az időben, amely kép a centenáris kiállításon is szerepelt. Amikor már a Szépművészeti Múzeum főigazgatója lett, Józsi bácsival sokszor jártunk ki hozzá és mikor már érdeklődést mutattam a festészet iránt, sokat jártuk együtt hármasban a régi képtár termeit. Azt hiszem, nem sok gyerek dicsekedhetett ilyen értékes, nagy tudású ciceronékkal! Petró bácsi élete végéig kitüntetett barátságával - egy-két szép levelem van tőle, amelyeket élete vége felé írt nekem. A Kelenhegyi úton akkoriban még két család lakott, amelyekkel gyakrabban összejöttünk. Balkay Béla családja és a Lukács család. Balkay jó barátja volt Józsi bácsinak, egyszersmind nagy tisztelője művészetének. Felesége vidám, pirospozsgás, vöröses hajú csinos fiatalasszony volt, akit Józsi bácsi több ízben is lefestett. Három, körülbelül velem egyidős gyermekük volt, egy leány és két fiú, akikkel szép kertjükben sokat játszadoztunk. Balkay Béla haláláig, mely váratlanul jött - tartott a barátság. Később felesége eladta a villát, elköltöztek a vidékről és így megszakadt az érintkezés. Rippl-Rónai József: Balkayné arcképe (pasztell), 1910. RRM eÄ'- 2 1
