Horváth János: Rippl-Rónai emlékkönyv, 2008

Egy alkalommal, hogy frissebbnek érezte magát, arra kért, hogy a fasor végén, a kapunál lévő két kedvenc lucfenyőjéig menjünk. Gyönyörű két példány volt, úgy nézett ki alulról a koronájuk, mint egy-egy óriás polip, és ezekre igen büszke volt. Gyakran kijátszotta éberségünket, ha néhány pillanatra magára hagytuk a ház előtti asztalnál. Akkor azonnal próbára akarta tenni erejét és elindult egyedül a szeretett fasora vagy a műterem épülete felé. Nem messze jutott sohasem, mert legtöbbször elesett, és várnia kellett, míg keresésére nem indultunk. Olyankor, mint egy csínytevő gyermek, úgy nevetett. A nyár folyamán megpróbálkozott festeni. Ha nem csal az emlékezetem, két önarcképet, egy tájképet, egy kis fejet barátnőmről, Ullman doktor leányáról és rólam egy kis méretű mellképet festett. Ezeket a képeket az 1927. októberi őszi kiállításra az Ernst Múzeumba felhoztam, ahol igen nagy sikert arattak. A rólam festett pasztellképet az első napon, egy bécsi gyűjtő vette meg. Kis remekmű volt. Az egyik önarcképet - az utolsót - Pásztor Árpád író vette meg a tájképpel együtt. Róma-Villa fasora a húszas években Róma-Villa 1928-ban 105