Vaszary János festőművész tanítványai, 2007

Barcsay Jenő festő, grafikus (Katona, 1900. január 14. - Budapest, 1988. április 2.) Egy túlnyomóan román nemzetiségű erélyi faluban született - erdélyi fejedelmi család leszármazottjaként. Eredetileg zenésznek készült. Egy jómódú erdélyi úr vállalkozott arra, hogy fedezze tanulmányait a budapesti főiskolán. 1919-ben jött Budapestre, s beiratkozottá Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1924-ben végzett. Mesterei Vaszary János és Rudnay Gyula voltak. Az 1926-os év nyarát Makón és Hódmezővásárhelyen töltötte, ekkor ébredt rá először a tájban rejlő konstruktív szerkezeti erőkre. Az érzelmi tartalom helyett egyre inkább a forma kötötte le figyelmét. 1926 őszétől egyéves ösztöndíjjal Párizsba utazott. Itt elementáris erővel hatott rá Cézanne festészete, amely egy életen át bűvöletében tartotta. 1927-ben Itáliában járt, ahol a quatrocento festészet embereszménye, a testek tömegének ábrázolási módja hatott rá. 1929 tavaszán Szentendrére látogatott, ahova később vissza-visszatért, majd itt telepedett le. 1929-30-ban ismét Párizsban dolgozott, ösztöndíjjal. Ekkor a kubizmus által hirdetett képalkotási törvényeket sajátította el. 1931-től a Fővárosi Iparostanonc iskolában, 1945-től a Képzőművészeti Főiskolán anatómiát tanított. Első párizsi útja után vált a szerkezet alapvető képformáló erővé művein. Itáliai tanulmányútja hatásaként az embereket pszichikai gesztusok nélkül, statikusan, kiegyensúlyozott pózokban ábrázolta. 1929-től a főként Szentendréről és a környező tájról készített müvein alakította ki sajátos stílusát, mely a konstruktivizmus egyfajta magyar változata. E korai műveit komor, drámai erő, mély fény-árnyék hatások jellemzik. Művészetében a geometrikus módon absztrahált kompozíciók, konstruktivista tájképek és figurális ábrázolások egymást áthatva, egymással párhuzamosan jelennek meg. 1945 utáni munkássága absztrahált női figurák csoportozataival és tájképekkel kezdődik. A nőalak az 1950-es években klasszicizált változatban jelenik meg művészetében. Másik inspiráló forrása a hangulatos szentendrei építészet, melynek kreatív leegyszerűsítésével a konstruktivizmushoz közel álló lírai absztrakt festészetet hoz létre. Az 1960-as években számos nonfiguratív, geometrikus képet fest, ezek végsőkig redukált, komor fekete-fehér szubsztrátumait mutatja be néhány évvel halála előtt rendezett Műcsarnok-beli kamarakiállításán. Mozaikjai mellett egy másik monumentálismurális műfajban, a gobelin területén is jelentős kompozíciókat alkotott, míg a grafikai technikák közül elsősorban a rézkarcot művelte (természetesen a szabadkézi rajz mellett). Művészetpedagógiai munkássága rendkívül jelentős: anatómiai szakkönyvét (melyben a reneszánsz mesterek precizitására és a tudományos húségre egyaránt törekedett), valamint másik két könyvét számos nyelvre lefordították és tankönyvként használják. Kiállított müvek: Utcarészlet Tájkép papír, pasztell, tempera, 56x75 cm, jjl. Barcsay vászon, olaj, 87x80 cm, Jjl. Barcsay Rippl-Rónai Múzeum, Itsz.: 69.4 Rppl-Rónai Múzeum, Itsz.: 66.1. 30