Vaszary János festőművész tanítványai, 2007

Östehetségek után kutatott, aztán pedig aggódott a sorsukért. így például felvett egy kanászgyereket. Ez konok volt, nem tudott fejlődni. V/aszary lelkiismereti kérdést csinált abból, hogy valakit kiemelt a környezetéből és szerencsétlenné tett. Érezte ugyanis, hogy az illető el fog veszni. El is veszett. A rajztanárokat nem szerette. A tehetségeseket igyekezett rábeszélni, hogy menjenek át művésznövendéknek. Mindig mondta, hogy nem követeli meg a növendékektől az ő stílusát, de mégis inkább azokat támogatta pénzzel, ösztöndíjjal, akik utánozták őt. hihetetlenül hiú ember volt, ezen keresztül meg lehetett őt fogni. A fekete alapozásról a fehérre való áttérésről az az emlékük, mintha Dufyt emlegette volna. Mindenesetre egyik párizsi útja után történt. Lehet, hogy üzleti háttere is volt a dolognak, mert egyik mecénása nagy üzleteket csinált Vaszarynak. Vaszary többször mondta: „Szeretem a modern művészetet és tudom, hogy a jövő benne van, de én a posztimpresszionizmusnál megálltam s nem tudok tovább menni." Kernstockot, Csókot szerette, Rudnayról jó véleménye volt. Rudnaynak kemény drámaiságát és magyarságát dicsérte egy alkalommal. Vaszary is kemény magyar volt. Csontváryról különösen jó véleménye volt, (üulácsyt is szerette, Derkovics ezüst színeit is említette. Tisztán hiúságának tudható be, hogy olyan gyenge utánzóját, mint Pécsi-Pilch Dezsőt is emlegette. Korrektúra közben az impresszionistákat, posztimpresszionistákat idézte sokszor, de hosszasan foglalkozott Picassoval s különösen Braque-kal. Akkor kerültek ezek szóba, ha a növendék képében valami errefelé utalt, vagy Vaszarynak friss élménye volt s akkor csak úgy, ürügy nélkül mondta el. 5okszor megtörtént, hogy bejött, egy-két szót mondott a képről s elkezdte mesélni élményeit. Ma tetszett neki egy növendék munkája, röviden elintézte: jó, ezért, meg ezért, ha gyengébb volt, sokat beszélt róla, ha gyatra, nem szólt semmit. A tematikát az elmúlt kor irodalmi vonásának tartotta, „legfeljebb csak a cím miatt jó". 5okat és tárgyilagosan beszélt a szecesszióról, elmondta, milyen nehéz volt kilábolnia belőle. Sokszor idézte Toulouse-Lautrec-et, a szecesszió atyaistenét. Festői eszközökről (ecset, festőkés stb.) sohasem beszélt, a technikáról sem. Ezt mindenki a maga számára alakítja ki. 5ohasem rajzolt, vagy korrigált bele a képbe, csak a margóra. Hincz Gyula Vaszary János tanársegéde volt több éven keresztül. Mestere halálakor szép, tömör írásban emlékezett Vaszaryra, a tanárra. Ez az írása a nagyközönség számára hozzáférhetetlen helyen jelent meg, ezért újraközlöm, majd pedig a nemrégiben vele folytatott beszélgetés „jegyzőkönyvét" teszem közzé. 14