Vaszary János festőművész tanítványai, 2007

V/aszary tanítványok Volt benne cézári magatartás, azért vált ki a KUT-ból s csinálta az UME-t, hogy ő lehessen az úr. Állandóan kereste az őstehetségeket, mindig felvett az osztályára olyant, akinek felvételi rajzában primitív erőt szimatolt. Az egyik „ősmagyar nevű" lányt is felvette, azt hitte valami somogyi őstehetség, hát egy gazdag, ápolt, nagypolgári lány volt. Vaszary dilettáns rajzokba látott bele dolgokat. Sajnos ezek az emberek belekerültek a mesteriskolái hangulatba, nem bírták, összeroppantak. A kirobbanó színeket szerette. Tiltakozott két dolog ellen: a tónusfestés és a lazúros festés ellen. Prima vista feldobni a dolgot, aki mást csinált, elküldte magától. Ma más osztályból akart valaki átjönni: „Mem hiszem, hogy magának jót tesz az itteni levegő, azután, amit eddig kapott." Csak Csókot tartotta magán kívül mesternek a Főiskolán. Mesterségbeli, gyakorlati tanácsokat nem nagyon adott, inkább csak az Hl. éveseknek mutatott rá néha, hogy milyen vonalat lehet húzni a szénnel, hogyan kell „letenni" a vonalat. De még olyanokat sem tanított, hogy áll-e a lábán az akt. Mindig az egészről beszélt, vagy legalább is arról, amit ő látott benne. Sohasem figyelte a formát, mindig csak a tartalmat. Ilyeneket mondott, ha pl. feszültség volt a képen: legyen még nagyobb feszültség, de nem mutatta meg hogyan képzeli, hem „tervezte" a képet. Anatómiát nem keresett benne, szerkezetet igen. Forszírozta a krokit, a szellemes vonalat. Mindig azt nézte: megragadta-e valamilyen vizuális élmény a rajzolót. „Ma ez a hosszú akt gótikus, akkor legyen még gótikusabb" Mit akart aláhúzni? - úgy-e felfelé törekvést, tett egyszer egy megjegyzést. Mindig a szellemi mondanivalót kereste a munkában, ahhoz kapcsolta mondanivalóit, úgy hogy a hallgatók valósággal remegtek az izgalomtól és a várakozástól. Miú ember volt. Ma érezte, hogy csüngnek rajta, szárnyakat kapott. Volt benne jó adag színész Is. Saját dolgairól sohasem beszélt, hem volt követője. 5zívó, fehér alapon dolgoztak a tanítványai mint ő, hogy ne legyen a kép olajos hatású. Vaszary nem törődött a festékkémiával - restaurátorok dolga, mondta, hem szerette az olaj zsírosságát. Terpentinnel hígította a festéket: „A képen szín legyen, ne zsíros olajfesték - mondotta." Vaszary Jánost 1932-ben nyugdíjazták. Utolsó főiskolai évei alatt volt tanítványa Ágh-Ajkelin Lajos és felesége Csada Klára. A velük való beszélgetésből úgy látszik, hogy Vaszary tanításmódja egyre gazdagabb, és gyakorlatibb lett. „Vaszary a kezdőknek adott korrektúráiban a következő szempontokat érvényesítette: elsősorban is azt nézte, meg van-e az akt stabilitása, áll-e a lábán, tehát jó-e a statikája. Azután a mozgásjellegére ügyelt s a legvégén a konstrukcióra. Itt mindig az hangoztatta, hogy a belső szerkezetre kell ügyelni, nem arra, ami kívülről látszik. Ajkelin először félreértette ezt s felrajzolta a csontvázat, majd rá az izmokat. Ezt vélte, belülről való indításnak". Vaszary jót mosolygott ezen, de azt mondta, hogy a belülről való indítást ő nem így érti, hanem úgy hogy azt kell megvalósítani a 10