Honti Szilvia: Gördülő idő, 2007

Szőke Béla Miklós: A BALATON DÉLI PARTVIDÉKE ÉS A DÉL-DUNÁNTÚL A NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN • 5-9. SZÁZAD

SO SZŐKE BÉLA MIKLÓS lemenjét tartó két ágasfa gödre, s az egyik (feltehetően a bejárattal szembeni) oldalon gyakran kis kemencét is vájtak a ház föld falába, a másiknál a ház rövidebb oldalain középen, illetve a két sarokban 3-3 faoszlopot ástak le, amelyek egy bonyolultabb tetőszerkezetet tartottak. Zamárdiban a település szerkezete is rekonstruálható. A domb alján, a vízhez közel kenyérsütő kemencék sora húzódott, és ide ásták a kutakat is, míg a szelemenes, sátortetős földkunyhók a domboldal magasabb részén, szinte teljes kört alkotva vettek körül egy üres teret (41. kép). Tőlük távolabb, szabálytalanabb elrendezésben mélyültek le a 3-3 faoszlopos földkunyhók. Ilyen, egymástól nagyobb távolságokban álló, 3-3 tartóoszlopos kunyhók jellemzik a balatonlellei teleprészietet is (Id. 144. kép). Néhány mélyebb oszlopgödör a zamárdi földkunyhók között esetleg nagyobb földfelszíni épület maradványa lehet. A földkunyhók padlóján több esetben is ott halmozódtak a padlón a szövőszék agyagnehezékei, néha pedig az asszonyok elvesztett és padlóba taposott, háromrészes, kétoldalas agancsfésűi is megkerültek (Id. 60. kép). A házi szeméttel a felhagyott földkunyhókba temetett kerámiatöredékek részben az ún. langobard díszkerámiához tartoznak, aminek régibb típusú, függőleges és ferde kannelúrával s bordákkal tagolt, éles hastörésű, polírozott felületű, mély táljai és fazekai inkább a balatonlellei, míg a geometrikusán polírozott és pecsételt díszű, redukált égetésű edényei a fiatalabb zamárdi telepre jellemzőek (ld. még a kiöntőcsöves díszedényről szóló tanulmányt). Ezek mellett meghatározóak még az erős kavicssoványítású, kívül-belül határozott korongolásnyomokat mutató, redukált égetésű, vékony falú, a római kori házi kerámia hagyományaira épülő fazekak és szilkék töredékei (42. kép). A Kárpát-medence keleti felét elfoglaló gepida királysággal évtizedek óta öldöklő harcot vívtak a langobardok anélkül, hogy egyik vagy másik fél döntő módon felül tudott volna kerekedni. Végül a langobardok egy ázsiai lovasnomád néphez, az akkor már az Al-Dunánál állomásozó avarokhoz fordultak segítségért. A döntő ütközetben holtan maradt a csatatéren Kunimund gepida király (567), ám a „győztes" langobardoknak sem kellett sok idő ahhoz, hogy felismerjék: a Kárpát-medence új urai az avarok, akik a langobardok Itáliába történt békés elvonulása (568. húsvét hétfője) után szövetséges szláv törzseikkel együtt több évszázadra tartósan berendezkedtek e tájon. A Kárpát-medence hosszú évszázadok után újra most, az avar kaganátus keretein belül vált eggyé. 41. kép Zamárdi-Kútvölgyi-dűlő, a népvándorlás kori falu részlete légi felvételen